Önbizalom növelés [10+1 javaslat]

Dátum:

Mindannyiónk vállán ott ül egy kis törpe, akinek mintha az lenne a dolga, hogy minden cselekedetünket megkérdőjelezze. Biztos vagy benne? Nem félsz attól, hogy…? Mi van, ha…? Biztos, képes vagy rá? És ha kudarcot vallasz? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket suttog a fülünkbe befolyásolva az önbizalmunkat és az eredményeinket. Ezért az önbizalom növelés kifejezetten fontos téma mindenki számára, aki ilyen kis törpék kérdéseivel küzd meg nap mint nap. 

Az önmagunkba vetett hitről és az önbizalomról az alábbi mese jut eszembe:

Valamikor egy szegény utazó járta az erdőt, elmélkedve saját nyomorúságán. Egy hatalmas fa árnyékában megpihent. Azonban ez a fa egy varázslatos fa volt, mely teljesítette azok vágyát, akik megérintették a törzsét.

A szegény ember azt gondolta, hogy szomjas, és rögtön egy pohár tiszta víz jelent meg a kezében. Nagyon meglepődött. Gondosan ajkához emelte a poharat, majd megitta a hűs vizet.

Miután enyhítette szomját, rájött, hogy éhes. Amint erre gondolt, egy ételekben gazdag tál jelent meg előtte.

„Wow, minden vágyam valóra válik” – döbbent meg a szegény ember. – “Rendben, szeretnék egy gyönyörű, saját otthont” – mondta hangosan.

Alig hagyta el a száját a mondat, egy csodálatos ház jelent meg a fa mellett. A szegény ember szeme kikerekedett, és azonnal azt kívánta, hogy legyenek szolgák, akik gondoskodnak a házról és teljesítik minden kívánságát.

Ez is megtörtént, és a szegény ember rájött, hogy milyen hatalmas teremtőerővel rendelkezik. Egy gyönyörű, szerető feleséget képzelt magának, aki azonnal megjelent előtte.

“Várj csak, ez hihetetlen” – mondta hitetlenkedve a nőnek. – “Nem lehetek ennyire szerencsés!”

Miközben ezt mondta, minden, amire korábban vágyott – az ételek, a fa melletti ház, a szolgák és a gyönyörű asszony – egy pillanat alatt eltűnt a szeme elől. A szegény ember csalódottan megrázta a fejét, és halkan azt suttogta:

“Tudtam. Tudtam…”

És újra útra kelt az erdőn át, elmerengve saját nyomorúságán.

Varázsfa

Ez a fabula kíválóan bemutatja az önmagunkba vetett hit erejét. Mivel az öregember nem hitte el, hogy neki ez jár, ezért le is mondott róla minden további nélkül. A sikerre és a bőségre belülről is meg kell érni, és ehhez az önmagunkba vetett hit és az önbizalom elsődleges.

De mit is jelent az önbizalom?

Az önbizalom a készségeiddel és képességeiddel kapcsolatos hozzáállásod. Azt jelenti, hogy elfogadod magad, bízol magadban, és te irányítod az életedet. Jól ismered az erősségeidet és gyengeségeidet, és pozitívan gondolkodsz. Reális elvárásokat és célokat tűzöl ki, magabiztosan kommunikálsz, és képes vagy kezelni a kritikát.

Az önbizalom nem egy veled született képesség, amin már nem lehet változtatni. Az önbizalom növelése igenis lehetséges tudatos hozzáállással, az önbizalom hiánya mögött lévő problémák feltárásával és pozitív gondolkodással.

Az önbizalom az önmagunkkal kapcsolatos pozitív érzések megtapasztalása, miközben elfogadjuk a hibáinkat és gyarlóságainkat.

Az önbizalom definíciója, hogy azért cselekszünk magabiztosan, mert hiszünk a bennünk rejlő értékben.

Az önbizalom azt jelenti, hogy még ha nem is tetszenek dolgok önmagaddal kapcsolatban, akkor is szereted egész önmagadat.

Önbizalom növelés

Ezért, ha szeretnél boldogabb és sikeresebb életet, akkor érdemes foglalkoznod az önbizalom növelés témakörében. Fontos kell, hogy legyen számodra. Mennyire fontos?

  • Az önbizalom növelés legyen annyira fontos számodra, hogyha meglátsz a tükörben egy jóképű embert, akkor állítsd oda magad mellé, hogy elismerje a jó ízlésedet.
  • Az önbizalom növelés legyen annyira fontos számodra, hogy minden reggel a tükör előtt imitáld a szuperhősök belépőjét hatalmas lendülettel becsapva az ajtót. Még a macskád is kandikáljon ki a sarokból, mintha ő lenne a szörnyeteg, akinek meg kell küzdeni azzal a gondolattal, hogy micsoda szuperhős áll előtte!
  • Az önbizalom növelés legyen annyira fontos számodra, hogy ha jönnek az földönkívüliek, akkor téged vigyenek el űrutazásra, mert te vagy a magabiztosság megtestesítője a földön.

Az önbizalom fejlesztése központi kérdés a boldogságoddal és a sikerességeddel kapcsolatban, tehát befolyásolja az életminőséged is. Vagyis az önbizalom befolyásolja azt az életet, amit megteremtesz magadnak.

Önbizalom növelés - férfi

Miért fontos az önbizalom növelése?

  • Tudatosíthatjuk az erősségeinket és a korlátainkat, és azt, hogy hogyan tudjuk kihasználni ennek az előnyeit és együtt élni a hátrányaival.
  • Ezáltal felismerjük és elfogadjuk a hibáinkat, és azt is, hogy a maximalizmusra való törekvés nem egy járható (javasolt) út
  • Érezni fogjuk a teljesség érzését
  • A belső béke érzését
  • Segít a boldogság megteremtésében és megtapasztalásában

Mielőtt mélyebben belemegyünk az önbizalom növelés területébe, érdemes tisztázni, hogy mi a különbség az önbizalom és a motiváció között.

Mi a különbség az önbizalom és a motiváció között?

A motiváció és az önbizalom két különböző pszichológiai fogalom, bár gyakran befolyásolhatják és kiegészíthetik egymást. Mindkét tulajdonság belülről fakad. Az önbizalom az önmagunkban való hit, míg a belső motiváció a belülről merített ösztönzés egy cselekvésre.

Mi az önbizalom?

Az önbizalomról már írtam egy teljes bemutató cikket, amit érdemes elolvasnod, hogy a szakmai hátterét is átlásd. A korábbi cikkben már volt arról szó, hogy mi a különbség az önbizalom és az önbecsülés között. Az önbizalom külsődleges, és gyakran egyszerűbben fejleszthető, mint az önbecsülés. Minél több tapasztalatunk van valamivel kapcsolatban, annál magabiztosabbak leszünk, mivel az önbizalom a tudásból és a gyakorlatból ered. Ebből következik is, hogy az önbizalomhoz az kell, hogy higgyünk önmagunkban és a másokkal való kapcsolatteremtő képességünkben.

Mit jelent a motiváció?

A motiváció azokra a belső vagy külső tényezőkre utal, amelyek az egyén viselkedését és cselekedeteit mozgatják, például a pénzszükséglet, valakinek a szeretet iránti vágya, csak hogy párat említsek. Ez a vágy vagy lelkesedés arra, hogy konkrét célokat kövessünk és érjünk el. A motiváció számos forrásból származhat, például személyes ambícióból, külső jutalomból, belső elégedettségből vagy céltudatosságból. A motiváció biztosítja a kívánt eredményre irányuló erőfeszítések elindításához és fenntartásához szükséges energiát és irányt.

Motiváció vs. Önbizalom

Míg a motiváció a hajtóerőt és az irányt adja, az önbizalom a végrehajtásban játszik szerepet, és abban, hogy az ember hisz abban, hogy képes elérni a kívánt célokat.

Íme néhány kulcsfontosságú különbség a motiváció és az önbizalom között:

Önbizalom növelés - motiváció vs. önbizalom-min

Összefoglalva, a motiváció az a hajtóerő, amely a cselekvést és a célok elérését ösztönzi, míg az önbizalom a saját képességeinkbe és ítéleteinkbe vetett hit. Mind a motiváció, mind az önbizalom fontos a siker eléréséhez, mivel a motiváció biztosítja a kezdeti lendületet, az önbizalom pedig támogatja az egyénnek a kívánt eredmények elérésére való képességébe vetett hitét.

Azért is szántam ekkora részt a motiváció és az önbizalom közötti különbségre, mert ebben a cikkben kifejezetten az önbizalom növelése lesz a téma, és ne téveszd össze a motivációd növelését az önbizalom növelésével.

Az önbizalom növelése

Ahogy az önbizalom szakmai bemutatása során kifejtettem, az önbizalom két részből áll, az önhatékonyság és az irányítás helye. De az önhatékonyságot is három részre lehet osztani: a közvetlen tapasztalatod, a megfigyelt tapasztalatod és a társadalmi meggyőzés. Ezeket bővebben nem mutatom be, ha kíváncsi vagy, akkor a korábbi cikkemben el tudod olvasni. Most arra térek ki, hogy ezek mentén hogyan tudod növelni az önbizalmad.

De miért kell növelni az önbizalmat?

A negatív énképhez hozzájárulhatnak többek között a következő tényezők:

  • A túlságosan kritikus vagy megrovó gondozók.
  • A gyermek felfedezését korlátozó gondozók.
  • A kortársak által való elutasítás érzése
  • Nehézségek a “felnőttkor” konstruált elképzelésébe való átmenetben.
  • A média ábrázolásai és a világból származó adatok arról, hogy mi az “ideális” személyiség.

Azt fontos kiemelnem, hogy az önbizalom, és azon belül is az önhatékonyság területén bekövetkezett gyerekkori és felnőttkori traumáid (mindenkinek van, max tagadja vagy nem tud róla) feloldására természetesen ez a cikk nem alkalmas, ahhoz szakmai területen jártas pszichológusra van szükséged. Én is jártam, mert rájöttem arra, hogy a teljesítményem fejlesztéséhez fel kell tárnom a bennem lévő érzelmi blokkokat, amik hátráltatnak a fejlődésben (és nem is tudtam róla)

Viszont a jó hír, hogy az önbizalom nem egy velünk született képesség, ezért annak fejlesztésére sok lehetőség van, és akár 1 napon belül is lehet változást elérni.

Kezdjünk is bele.

  1. Derítsd ki, hogy honnan ered az önbizalomhiányod

Az önbizalom növelés alapja, hogy kideríted, vajon miből eredhet a saját önbizalom hiányod. Ehhez egy jó kezdés, ha keresel magadnak egy kis noteszt, amit magaddal tudsz hordani napközben, és elkezdesz naplót vezetni a negatív gondolataidról.

  • Egy héten keresztül írj fel minden önbizalomhiányos gondolatot vagy mondatot, amivel a saját életedben találkozol: Légy őszinte magaddal!
  • Este szánj rá egy kis időt, és minden nap gondold végig, hogy ki mondhatta neked azt? Vagy miért merülhetett fel benned ez a gondolat?
  • Gondold végig és döntsd el, hogy akarod-e hagyni, hogy ez a gondolat továbbra is uraljon téged
  • Írd le a reakciód ezekre az érzésekre a noteszbe, és készítsd egy tervet, hogyan fogod megszüntetni a gondolatokat.

Az önbizalom növelése során a negatív gondolatok pozitív gondolatokká alakítása kifejezetten fontos.  Nézzünk erre konkrét példákat:

Negatív gondolat: “Ezt bárki megtehette volna, nem volt annyira lenyűgöző.”

Átalakított pozitív gondolat: “Jó vagyok abban, amit csinálok. A képességeim lenyűgözőek, és nagy eredményt értem el.”

Negatív gondolat: “Az egész az én hibám, hogy nem kaptam meg azt az állást. Még erre is képtelen vagyok, hogy állást szerezzek. Nincs is értelme keresni.”

Átalakított pozitív gondolat: “Részben én voltam a felelős azért, hogy nem kaptam meg az állást, mivel tudom, hogy jobban fel tudtam volna készülni az interjúra. Legközelebb jobban fel fogok készülni. Másrészt voltak azonban olyan tényezők, amelyek nem rajtam múltak, például a jelentkezők száma és a többi jelentkező minősége. Holnap tovább próbálkozom.”

Negatív gondolat: “Az egyetemre járás túl sok lesz nekem, hogy megbirkózzak vele. Nem bírom tovább!”

Átalakított pozitív gondolat: “Sok kihívással szembesültem már korábban is, és leküzdöttem őket. Most is így lesz!”

  1. Járd körül, hogy milyen érzés számodra az önbizalom

Érdemes jobban megismerned a saját vágyaidat ezen a téren. Fogj egy fehér lapot és egy tollat, és írd le, hogy milyen számodra a tökéletes önbizalommal rendelkező éned.

  • A munkahelyen többször szólal meg?
  • Azt a ruhát viseli, amit szeretne?
  • Le meri szólítani az igaz szerelmét az utcán?
  • Esetleg az összes fenti?

Az önbizalom emberről emberre változik. Érdemes saját magad számára meghatároznod, hogy neked mit jelent. Már csak azért is, hogy tudd, hogy melyik területeken szeretnél hozzákezdeni az önbizalom növeléséhez.

  1. Az légy, aki vagy

Ha az életedben sokszor megjelenik a „kéne/kellett volna” szó, akkor ideje egy lépést hátra tenned és elgondolkodnod azon, hogy ez miért is van így. Például:

  • 30 éves koromra már meg kéne házasodnom
  • A következő évre már kéne egy ház
  • Mostanra már össze kellett volna raknom az életem

Ha ilyen és ehhez hasonló mondatokkal találkozol az életben, akkor érdemes feltenned a kérdést, hogy ez a „kéne/kellett volna” honnan jön? Sokszor kulturális oka van, társadalmi nyomás miatt is lehet, vagy a családi elvárások is nyomhatják a válladat. Ilyenkor érdemes feltenned a kérdést magadnak: valóban ez az, amit én akarok?

Minél több olyan döntést hozol, amit te akarsz valójában, és nem külső irányból ered, annál magabiztosabb leszel.

  1. A változásokat kezd kicsiben, illeszkedve ahhoz, aki vagy

Az emberek többsége nem az a típus, aki szeret óriási változásokat bevezetni az életébe egyik napról a másikra. Az önbizalom növelés egyik fontos lépése, hogy kis célkitűzéseid legyenek, amiket könnyebben be tudsz tartani, ami kis sikerélményeket eredményez, amitől elkezd nőni az önbizalmad. Például, ha nem vagy egy koránkelő fajta, akkor hiába hallgatod meg a sok fantasztakus tanácsot és anyagot arról, hogy kelj reggel 6-kor, és ezt és ezt a rutint vezesd be az életedbe. Számodra az kínszenvedés lesz. Ehelyett inkább vezess be egy esti rutint az életedbe.

  1. Vezesd be az életedbe a „még” fogalmat

Ha bármikor azon kapod magad, hogy önbizalomhiányos kijelentést teszel, tedd hozzá a még szócskát ezzel is jelezve magadnak (és az agyadnak), hogy ezen éppen dolgozol és napról napra jobb leszel.

Például:

„Nincs elég önbizalmam” helyett „Nincs elég önbizalmam még!

  • Nem tudom megcsinálni – még!
  • Nem vagyok elég jó hozzá – még!
  • Nincs jó formám – még!

És az agyad már tudatalatt el is kezd azon gondolkodni, hogyan javítson ezen, és meg fogod tenni a szükséged lépéseket ahhoz, hogy ezen a területen is meglegyen a kívánt önbizalom növelés.

  1. A kudarc az önbizalom növelés része, nem az ellenkezője

A mai világban minden a sikerről és az önbizalomról szól. Mindenki a közösségi médián a sikereit osztja meg, azt is kellően fényezve.

Valóság: Megszereztem a jogsimat

LinkedIn: Megtiszteltetés számomra és nagy örömmel jelentem be, hogy beválasztottak a legjobb 5 pályázó közé, akik részt vettek a szakmailag az egyik legelismertebb vizsgán, amely az üzemanyag-alapú járművek kezeléséhez szükséges készségeket és képességeket értékeli. Alig várom, hogy lássam, mit tartogat számomra a jövő, és nem győzöm kifejezni hálámat a közlekedési minisztériumnak, a Waze-nek, a Google-nek, a NASA-nak, a barátaimnak és a családomnak, akik támogattak ezen a nehéz úton.

Ez azért is befolyásol minket, mert azt halljuk a társadalomtól, hogy az önbizalom az eredményekből fakad. Vagyis ha vannak eredményeink, akkor sikeresnek érezzük magunkat, ha éppen nem sikerül valami, akkor kudarcnak éljük meg az életünket és magunkat is egy kudarcnak gondoljuk.

Ebben a közösségi média sem segít azzal, hogy folyton azt látod, hogy ki mennyire sikeres, hol jár, mit csinál, és a sok összehasonlítás miatt hajlamos vagy a saját eredményeidet elbagatelizálni. Ne ess ebbe a hibába, hogy lekicsinyled a saját eredményeidet.

Másrészt fontos megérteni, hogy az eredményeket kudarcokon keresztül lehet elérni. Olyan ember még nem élt, akinek minden mindig sikerült. Van az a mondás, hogy a siker mindössze egy próbálkozásra van tőled.

  1. Kérdőjelezd meg a múltból eredő hitrendszered

Sokszor előfordul, hogy azért nem bízol magadban, mert számodra fontos, befolyásos személyektől (pl. szülő, tanár, kolléga, akire felnézel) kaptál olyan kritikus visszajelzést, amit beépítettél a mindennapi életedbe. Az élet egy szakaszán ez szolgált téged, de most már észrevétlenül akadályként maradt ott az életedben észrevétlenül.

  • „Ne síelj, mert veszélyes”
  • „Ne mássz fel magasra, mert leesel”
  • „Ne öltözz ki, mert túl feltűnő leszel”
  • „Ne igyál sokat, mert béka nő a hasadban”

„Tisztelettel kérdezem azoktól, akik úgy élték le az életüket, hogy „mit szól majd a falu népe?, végül mit szóltak?”

Ilyen és ehhez hasonló mondatokkal bombáztak minket gyerekkorunkban, ami a felnőtt életünkre is hatással van.

Ha olyan döntések és cselekedetek esetén, amikor magabiztosnak kéne lenned, elbizonytalanodsz, nem mered megtenni, akkor állj meg egy pillanatra, és vizsgáld meg, hogy milyen régi hitrendszer állhat mögötte. Vajon mi okozza a mentális akadályt, amiért nem tudod megtenni?

Mert nagy valószínűséggel ez nem te vagy, aki nem meri megcsinálni, hanem a korábbi hangok összessége a fejedben azok által, akik elhitették veled, hogy nem vagy képes rá, nem vagy elég jó, nincs szükséged rá, nem teheted meg és ehhez hasonlók.

Erre a legjobb példa a kisgyerekek.

Menj el egy játszótérre, és nézd meg a gyerekeket. Gond nélkül mindent kipróbálnak, esnek-kelnek, megállás nélkül futnak és mozognak, ha valami baj történik, pár másodperc múlva mintha mi sem történt volna, mennek tovább.

A következő lépésben figyeld meg a szüleiket. Mit mondanak neki? Ezt nem szabad! Ne mássz fel oda! Az veszélyes! Vigyázz! Ne… Ne.. Ne… Vajon honnan eredhetnek a felnőttkorban ezek a gondolatok?

  1. Az érzelmek tudatos kezelése

Az ember érzelmeinek van egy eleje, közepe és vége. Habár maga az érzés az adott pillanatban nagyon erős lehet, az csak átmeneti. Az érzelmeink evolúciós szempontból alakultak ki, egy környezeti reakció a védelmünkre, a túlélés érdekében.

  • Ha nem jön be a prezentációd éppen a bemutató előtt, akkor óriási stresszt érzel,
  • Ha éppen dugóban vagy tehetetlenül, és késésben állsz egy fontos találkozó előtt, akkor kirobbanhatsz a dühtől,
  • Ha egy fontos randira készülsz, és meglátod a szerelmed, a szíved kalapál,
  • Ha kapsz egy üzenetet az exedtől, akkor gyomorideged lesz tőle.

Ezek mind a környezetre adott reakcióink, mert meg akarnak védeni (valami miatt, valami elől). És fontos látni azt, hogy bármi is legyen az érzés, az nagyon hamar elmúlik, csökken, változik. Azaz, ha éppen szorongsz, félelmet érzel, stresszes vagy, az csak egy átmeneti érzés. Ha ezt tudatosítod magadban, és vársz egy kicsit, utána már meg is teheted a szükséges lépéseket.

Vagy amit érdemes alkalmazni technikát: „Érezd át a félelmet, és csináld meg mégis!”

  1. Válts fókuszt!

Gyakran előfordul, hogy az önbizalmunk olyan dolgoktól függ, amire nincs vagy kevés hatásunk van. Tegyük fel, hogy egy anyagon dolgoztál a munkád során már hosszú ideje, és megkérték, hogy prezentáld. Te ilyenkor alapból attól teszed függővé a sikered, és az erre épített önbizalmad, hogy:

  • Mit fognak mások gondolni rólad a prezentáció alatt, után
  • Az prezentációd eredménye, azaz megvalósítják-e?
  • A kollégáid véleménye a munkádról

Az önbizalom növelés során ahelyett, hogy arra fókuszálunk, amire nincs vagy kevés hatásunk van, helyezzük át a fókuszt arra, amire hatással vagyunk.

Vegyük a fenti példát újra. Áthelyezve a fókuszt, az alábbiakra helyezzük a hangsúlyt:

  • Mennyire voltál felkészülve a prezentációra?
  • Mennyire voltál szenvedélyes a prezentáció során?
  • Mennyi munkát raktál bele a prezentációba?

Ez utóbbiakra lényegesen nagyobb hatásod van, ezek tőled függenek. Ha erre koncentálsz, és valóban elvégzed a munkád, akkor az önbizalmad független lesz a projekt végeredményétől. Végülis, a nap végén, előfordulhat, hogy a világ legjobb prezentációját tartod, ha végül a vezetőség nem szavazza meg a munkát azért, mert éppen nincs arra keret.

Emlékeztesd magad napról napra, hogy a sikerességed és az önbizalmad olyan feltételekre helyezd, amire van hatásod!

  1. Vedd körbe magad hasonlóan fejlődni vágyó emberekkel

A kutatások azt bizonyítják, hogy hajlamosak vagyunk félreismerni magunkat és a képességeinket. Vannak olyanok, akik alulbecsülik magukat és a képességeiket és lehetőségeiket, és persze van az ellenkezője is. Egy biztos, a legjobb módja annak, hogy önmagad jobban megismerd, ha minél több visszajelzést kérsz a külvilágtól.

Beszélj minél több emberrel, kérj visszajelzést, kérj fejlődési tanácsokat, tanulj egy új hobbit (mikor tanultál utoljára egy új hobbit?), és ezekkel mind tudod növelni az önbizalmad.

Ennek a legjobb módja, ha találsz egy olyan társaságokat, akiknek a tagjai fejlődni akarnak, és mernek megosztani véleményt, kitárulkozni és segíteni egymásnak. Beszélgessetek podcastokról, blogcikkekről, könyvekről, ezek mind segítenek az önbizalom növelés területén számodra!

+1. Bónusz – Közösségi média szüneteltetése

A 2018-as Journal of Psychology szaklapban megjelent tanulmány szerint az alacsony önbecsüléssel rendelkező emberek hajlamosak arra, hogy a közösségi médiában mást mutassanak, mit amik valójában. Egy hamis énképet építenek fel, ami elrugaszkodik a valóságtól. Bár befelé kevés önbecsüléssel rendelkeznek, kifelé azt mutatják, hogy minden rendben, boldogak és szuper az életük. Ez egy személyiségtorzuláshoz vezet, ami még jobban csökkenti a való világban az önbizalmat és az önbecsülést.

Ezért érdemes megfontolni, hogy szünetet tartasz a közösségi médiától (vagy korlátozod napi vagy heti minimumra), és a felszabadult időt arra fordítod, hogy jobban megismerd önmagad, és hogy ki is vagy valójában. Például lesz időd az 1. pontot megvalósítani!

Összefoglalás

Fabula az önbizalomról

Egy derűs délután, amikor a nap magasan mosolygott az égen, egy kisfiú boldogan játszott a tengerparton, amikor meglátott egy bölcs férfit. Meglepte, ahogy az öregúr milyen szabályos és csodás köröket rajzolgat a homokba. Közelebb lépett hozzá, majd bátortalanul megkérdezte:

– „Bácsi, hogyan tud ilyen gyönyörű kört rajzolni?”

– „Nem tudom” – felelte a bölcs mosolyogva a kisfiúra – „De mi lenne, ha megpróbálnád te is ennek a botnak a segítségével?”

A bölcs felállt és továbbment, a kisfiú pedig nekilátott a rajzolásnak.

Először túl nagy, majd túl kicsi köröket készített, vagy épp nem értek össze; azonban ahogy egyre többet és többet gyakorolt, a körök egyre szebbek és tökéletesebbek lettek.

Kitartóan folytatta, és az egyik szép reggelen sikerült tökéletes kört rajzolnia a tengerparton a homokba. Ekkor hirtelen egy halk hang szólalt meg a háta mögött:

– „Bácsi, hogyan tud ilyen gyönyörű kört rajzolni?”

Ez a fabula kitűnő példája annak, hogy sok mindent meg lehet tanítani más számára, de sok év tapasztalatát nem lehet csakúgy átadni. Ugyanez igaz az önbizalom növelésére is. Megoszthatom számodra az önbizalom növelés témakörében a legjobb technikákat, sőt ebben a cikkben találsz kifejezetten önbizalom növelő gyakorlatokat is, de ha ezeket nem ülteted át a mindennapokba, ha nem használod őket, ha nem gyakorlod kitartóan még a legkeményebb helyezetekben is, akkor az időpocsékolás. Ne feledd: „Tudni, de nem csinálni, az egyenlő azzal, mintha nem tudnád!”

 

Farkas Dezső
Farkas Dezső
Farkas Dezső az F.W. Olin Graduate School of Business, Babson College MBA hallgatója, a Jövőt Építők Generációja Egyesület elnöke, valamint a Global Shapers Budapest Hub Alumni vezetője. Beválasztották az 50 tehetséges magyar fiatal közé. Templeton Fellow. Két TEDx előadás fűződik a nevéhez. Az ASEF Young Leaders Summit kiválasztottja Luxemburgban, valamint a Youth Leaders Forum alumnija.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_imgspot_img

Felkapott cikkek

Hasonló cikkek
Dezso Farkas

Önbizalom [Betekintés]

Emlékszem középiskolás koromban mekkora belső küzdés volt az, hogy...

A Pozitív Gondolkodás Hatalma

Végeztél a munkával, hosszú napod volt. Találkozol a barátaiddal/barátnőiddel,...

A céltudatos vezető

A céltudatos vezető elsőszámú feladata a figyelem irányítása. Ahhoz,...

Wolf Mindset – A sikeres gondolkodásmód kurzus

Hamarosan meg fog jelenni a Wolf Mindset - Sikeres...