Az alapító jegyzetei
“Az életet csak visszafelé lehet megérteni, de előre kell élni” – Soren Kierkergaard
Az ember utólag köti össze a pontokat, ahogy Steve Jobs stanfordi beszédében is kifejti. Kifejezetten izgalmas volt dolgozni ezen az anyagon, mert ilyenkor döbben rá az ember, hogy néha apró tettek, az élet mozzanatai mennyire befolyásolják az életét.
“Amikor az emberek a múltba való utazásról beszélnek, azon aggódnak, hogy valami aprósággal radikálisan megváltoztatják a jelent, de a jelenben aligha hiszi bárki is, hogy valami aprósággal radikálisan megváltoztathatja a jövőt.”
Mi akkor a jelenben tettük meg ezeket a kis lépéseket, és még ha lokális mértékben is, de 10 év elteltével még mindig emlegetik „azokat az időket”, azokat az eseményeket, azokat a rendezvényeket, amiket akkor szerveztünk.
Ez a történet arról szól, hogyan jutottunk a Jövőt Építők Generációja, azaz a JÉG szervezetének megalapításához, és raktuk le az alapjait a ma is működő programoknak.
Ha csatlakozol egy szervezethez, akkor annak múltja és jelene a részeddé válik, beépül a sejtjeidbe, és együtt közösen alakítjátok a jövőjét. Ennek az anyagnak a célja a múltba való betekintés, minden amire büszkék – vagy kevésbé büszkék – vagyunk.
Ha jelenlegi JÉG tagként olvasod, akkor megismerheted a szervezet múltját, aminek a részévé válsz.
Ha korábbi K-Team/JÉG tagként vagy résztvevőként olvasod, akkor nosztalgiázhatsz egyet a képek és történetek segítségével.
Ha érdeklődőként olvasod, akkor kaphatsz egy kis betekintést a fejlődésünkről, eseményeinkről és alakulásunkról. A JÉG csapatával így formáltuk a jelent, hogy hatással legyünk a jövőnkre.
Olvassátok szeretettel,
Dezső
——————————————————————————————————
A Jövőt Építők Generációja születésének kezdete 2011-re vezethető vissza. Helyileg a Budapesti Corvinus Egyetemre.
Ha egyszer könyvet írnék belőle egy szellemíró segítségével, akkor valami ilyesmivel kezdődne: „Égtem a tettvágytól, folyamatosan kerestem a lehetőségeket, hogyan lehetne valami olyasmit alkotni, amit még más nem tett…”
K-Kari Napok
A helyszín a Budapesti Corvinus Egyetem, 2011. évet írunk. Már pár évet és órák százait lehúztam az egyetem falai között, amikor egyik barátommal egy érdekes esti beszélgetést folytattunk egy pohár bor mellett. A témánk az egyetemi rendezvények voltak. Ki, mit szeret. Gólyabál? Ámulatbaejtőek báli ruhában a hölgyek. Szakmai események? Mire mennél el? Miért? Ahogy belemerültünk a társalgásba, feltettem azt a költői kérdést, hogy hogyan lehet az, hogy van a BME-nek (Budapesti Műszaki Egyetem) és az ELTE-nek (Eötvös Loránd Tudományegyetem) is Kari Napjai, de a Közgazdaságtudományi Karnak nincsen? Sőt, a Corvinus Egyetemen sincs más Kari Napok? Vagy ha van esetleg valamelyik Karnak, akkor mi biztos nem tudunk róla.
De, ami ennél sokkal érdekesebb volt, hogy az összes nagy egyetemi rendezvény – nem meglepően – az alkohol körül forgott. A Corvinus Egyetemi Napok egy fesztiválhoz volt hasonlatos, és sok más nagyobb rendezvény is. Ami sok embert megmozgatott, mind alkohol központú volt.
Ezen hosszasan eltűnődtünk, és feltettem a nagy kérdést. Mi lenne, ha mi rendeznénk meg a Corvinus Egyetem legnagyobb szakmai, kulturális és sportrendezvényét? Azt a rendezvényt, ahol nem az alkohol, hanem a személyes és szakmai fejlődés áll a középpontban. Ahol a kultúra és a szórakozás megjelenik tanárok és diákok közös bevonásával?
Összenéztünk és elmosolyodtunk. Még szórakoztunk egy picit a gondolattal, hogyan csinálnánk. De jó lenne, mondtuk magunkban, aztán elterelődött a téma.
Aztán másnap sem hagyott nyugodni a kérdés, így éreztem, hogy ezzel van dolgom. Hogy tudok tenni érte. És ha tudok tenni érte és úgy érzem, tennem is kéne, akkor nekem az mindig egy jó jel ahhoz, hogy azonnal a tettek mezejére kell lépjek.
Felvettem a kapcsolatot a Dékáni Hivatalban Havelda Zsuzsannával, ahol társammal röviden beszámoltunk arról az agymenésünkről. Zsuzsi örömmel és kétkedve fogadta az ötletünket. A pozitív része minden bizonnyal az volt, hogy vannak ilyen lelkes fiatalok, akik szeretnének a Kar számára komoly eseményt szervezni. Egy dolgot tudott ígérni nekünk: összehoz egy találkozót az akkori dékánnal, Trautmann Lászlóval. Ha őt megnyerjük, akkor lesz esélyünk az esemény megszervezésére.
Egy héttel később kaptunk időpontot a dékánhoz. Elkészítettünk egy tervezetet, hogy mit szeretnénk megvalósítani. Utólag visszanézve, ennek a tervezetnek nem volt sok köze a megvalósult eseményhez. Nem a tervezet minősége, hanem az az energia és az eseményben való hit számított, amit akkor közvetítettünk.
Prezentáltuk a dékánnak a tervezetet, aki meglepő érdeklődéssell fogadta a mondandónkat. Adott nekünk egy hónapot, hogy elkezdjük szervezni a csapatot, kidolgozzuk részletesen a programokat és felmutassunk eredményeket.
Ha egy hónap kézzelfogható eredményeket tudunk bemutatni, akkor a Közgazdaságtudományi Kar mögénk áll és támogatni fogja az eseményt. Elismernek minket és szakmai és pénzügyi támogatást is nyújtanak.
“Ne várj a megfelelő lehetőségekre? Teremtsd meg!” – George Bernard Shaw
Így született meg a K-Kari Napok 2011 eseménye.
Megkerestem Somlyai László barátomat, hogy csatlakozzon a szervezéshez társ-főszervezőként. Neki már korábbi évekből volt fesztiválszervezési tapasztalata, így kellő logisztikai és rendezvényszervezési tudással rendelkezett már, ami nagyon jól jött akkor nekünk. Tudtuk, hogy a következő lépés a csapatépítés. Így született meg a K-Team, a JÉG elődjének neve.
Somlyai László, a K-Kari Napok társ-főszervezőjének visszaemlékezése
“Dezsővel már az egyetemi tanulmányaim kezdete óta ismerjük egymást, mivel egy alapszakon végeztünk. Egyetemi éveink első 3 évében nem ápoltunk szorosabb kapcsolatot egymással, majd a mesterszak elején egy közös barátunk révén egy futsal csapatban kezdtünk el focizni. Innen indult a mára már évtizedes barátságunk. A K-Karon akkoriban még működött a Csoport Bizalmi Kör, amelybe minden évfolyam, minden csoportja delegálhatott egy megbízottat, aki az érdekeiket képviselte. Dezső és én is tagjai voltunk a Körnek. Egy ilyen megbeszélés után jöttek oda hozzám Dezsőék és vázolták nekem az elképzeléseiket. Először nagyon meglepett az ötlet. Érdekesnek találtam és nem zárkóztam el, de nehezen megvalósíthatónak éreztem, mert az ilyen típusú rendezvények felett a HÖK diszponált akkoriban.
Évekkel korábban már részese voltam egy nagy rendezvény az AZFESZT fesztivál létrehozatalában és úgy gondoltam, ellenszél ide, nehézségek oda, ebbe a projektbe bele kell vágni, mert szükség van ehhez hasonló értékteremtő rendezvényekre. Dezsőék elszántsága is meggyőző volt számomra. Akkor még nem ismertem őt annyira, nem voltunk olyan jó barátok, mint most. A közös történetünk igazán akkor kezdődött el és 12 év távlatából nézve életem egy nagyon meghatározó pillanata volt az a beszélgetés, majd az azt követő döntésem, hogy “Benne vagyok!”.”
A K-Kari Napok 2011 sztorija
Ahhoz, hogy az első esemény jól sikerüljön, tisztában voltunk azzal, hogy be kell robbannunk a köztudatba. Át kell törnünk a fiatalok ingerküszöbét, ami sosem volt egyszerű. Egyébként is rengeteg inger érte már a diákokat köszönhetően a diákszervezetek és szakkollégiumok eseményeinek, a hallgatói önkormányzat programjainak, nem beszélve a közösségi médiából áradó ezernyi programlehetőséggel. Ahhoz, hogy érzékeltessem, hogy mekkora “zajban” kellett dolgoznunk, érdemes kiemelni, hogy ebben az időben is már több mint 30 diákszervezet működött a Corvinus Egyetemen, amely kiemelkedő szám volt, összehasonlítva a többi budapesti és a vidéki nagy egyetemekkel.
Kell egy jó sztori
“A történetmesélés a legerősebb módja annak, hogy az ötleteinket a világ számára tudassuk” – Robert McKee professor
Elkezdtük felkeresni a tanárokat és a diákokat, hogy szeretnénk egy ilyen eseményt szervezni. Nem volt könnyű dolgunk, ugyanis a reakció az volt, hogy K-Kari Napok? De hát olyan nem is létezik. Mondtuk, hogy tudjuk, igen-igen, mi szeretnénk megszervezni először. Mivel nem ismerték, nem is foglalkoztak vele annyira. Éreztem, hogy szükség lenne valami ütős sztorira, amivel betörünk a köztudatba. Amitől nem tudják figyelmen kívül hagyni a létezésünket.
A dékáni mentőakció megszületése
Az ötletünk és egyben az esemény fő attrakciója az volt, hogy „elraboljuk” a dékánt és mivel a dékán el van rabolva, ezért senki nem kaphat diplomát addig, amíg ki nincs szabadítva!
Ezután szervezünk is a K-Kari Napok során egy Vetélkedőt, ahol a versenyzők ki tudják szabadítani a dékán Urat. Mikor megkerestük, hogy szeretnénk erről egy videót is készíteni a dékán úrral, erősen felhúzta a szemöldökét. 😊 “Ugye most vicceltek srácok?” érzés jött elő belőle. A többi, ahogy mondani szokták, már történelem.
A dékáni mentőakció videóját a publikálás után 5000 ember nézte meg, ami 2011-ben egy hihetetlen nagy szám volt, és ezzel tudtuk, hogy eljutottunk az egész iskolához.
De itt nem álltunk meg. Szerettük volna, hogy tényleg rólunk beszéljen az egész egyetem. Azon ötleteltünk, hogyan tudnánk olyan dolgokat kitalálni, ami minimum szokatlan és felfigyelnek rá a diáktársaink.
íme néhány példa erre:
K-man
Egyik szervező társunkat megkértük, hogy az óra elején álljon fel, és mint a Superman, bontsa szét az ingét és K-manként a Corvinus Egyetem új épületének nagy előadójában forduljon körbe és sétáljon ki.
Anekdota a K-man előadásról
Utólag tudtam meg, hogy ezen a statisztika előadáson ott volt elsőéves hallgatóként Farkas Márta is, aki később a JÉG alapítótagja és elnökségi tagja lett. Bevallotta számunkra, hogy csoporttársaival nem értették, hogy a srác mit csinál az előadás kellős közepén, de ami ezen túl megmaradt neki, hogy a mellette ülő srác – azaz én, – szakadt a nevetéstől.
Soron kívüli TO-kártya
Megkértük az akkori Dékánhelyettest, Dr. Nagy Sándor Gyulát, hogy vegyen részt velünk egy poénvideóban, ahol a Kari Napokat és a Soron kívüli TO-kártyát hirdetjük. Zárójelben megjegyzem, nem ezek a videók életem legnagyobb színészi alakításai. 😊
Mit jelent a Soron kívüli TO-kártya?
Még az egyetemi digitális rendszer bevezetése előtt a diákoknak papír alapon volt indexe, amelyben a jegyeket vezették. Ezeket külön el kellett kérni a Tanulmányi Osztálytól, alá kellett íratni a vizsgáztató tanárokkal és vissza kellett vinni a Tanulmányi Osztályra. Ezen felül minden ügyes-bajos adminisztratív ügyet is a kari Tanulmányi Osztályon tudták elintézni a hallgatók. Ez azt jelentette, hogy a Tanulmányi Osztály előtt minimum fél órás sorban állások alakultak ki, sokszor még ennél is időigényesebb művelet volt egy-egy ügyet elintézni. Lekésted az órát? Senkit nem érdekelt. Unalmas volt és muszáj volt végig állni. Egy kínszenvedés, senki se szerette.
Ebből jött is az ötlet, hogy mi lenne, ha megkeresnénk a Dékáni Hivatalt (ha már Dékáni Mentőakció a neve a Vetélkedőnek), hogy az a 3-5 fős csapat, amelyik kiszabadítja a Dékánt a Vetélkedőn, annak a jutalma a Soron kívüli TO-kártya legyen. Természetesen mindhárom tag kapott egy-egy ilyen kártyát. Ennek akkoriban óriási értéke volt! Nem is lepődtünk meg azon, hogy rengeteg csapat jelentkezett a Vetélkedőre, hogy harcba szálljanak egymással a Dékán megmentéséért. Vagy a TO-kártyáért!?
Fűrész
Ezt a Corvinus Egyetem alagsorában található WC-ben forgattuk, valamint a liftnél. Visszanézve nagyon vicces, annyit tudok mondani.
A legfontosabb eseményeink a Kari Napok 2011 során
A teljes programot nem sorolom fel, mert akkor önmagában nagyon hosszú lenne a cikk. Szerveztünk szakmai előadásokat, kerekasztal beszélgetéseket szakértőkkel, felkértünk diákszervezeteket és szakkollégiumokat, hogy tartsanak előadásokat. Természetesen bemutatok pár ötletesebb programot, amivel elraboltuk a tanárok és diákok szívét.

Dékáni Mentőakció (fedő)nevű vetélkedő
Erről már több ízben esett szó. A videónk a dékánnal sok emberhez eljutott, ezért erre szerettünk volna építeni.
Megnyitó
2011. április 6-án az Aulában szerveztünk egy hivatalos nyitóbeszédet. Akkor a Dékán urat megkértük, hogy bilincsben tartsa meg a szakmai megnyitót, és amikor végzett a beszédével, akkor berohantunk rablónak öltözve és kivezettük az Aulából felhívva a figyelmet arra, hogy a K-Kari Napok esemény során a Vetélkedőn kell kiszabadítani a Dékánt.
A diákok részére az alábbi felhívást küldtük ki:
„A játékban 3-5 fős csapatok indulására számítunk. A bátor jelentkezőknek szükségük lesz egy szupertitkos ügynök minden tudására: (piac-)elemző képességére, ügyességére és természetesen ellenállhatatlan sármjára.
Szerencsénkre ez minden K-karos lányban és fiúban bőséggel megvan. Akik ezt hajlandóak bizonyítani és szeretnének április 7-én (9.30-16 óra között – kisebb-nagyobb szünetekkel) a K-kari napok második pirosbetűs ünnepnapján hősökké válni, azok regisztrálják csapatukat minél előbb! A nyertesek a K-Kar egészének hálájából értékes ajándékokban részesülnek. Csak a legfontosabbakat említve: 2012. február 15-ig szóló TO-s elsőbbségi kártyát kapnak, mellyel soron kívül bejuthatnak a Tanulmányi Osztályra ügyfélfogadási időben.
Jelentkezzetek minél többen!”
A Vetélkedőt a K-Kari Napok napján szerveztük meg, 10 ügyességi és szakmai állomáson kellett a résztvevőknek helytállnia. Végül a döntős csapatnak lehetősége volt egy kiszabadulós rejtvényt megoldani, amit az E. épület 3. és 4. előadója közötti kissé titkos érzetű helyen szerveztünk meg.
Természetesen sikerült a győztes csapatnak kiszabadítani a Dékán Urat, és így a diákok kaphattak év végén diplomát.
K-faktor
Akkoriban futott be az X-faktor rendezvénysorozat az RTL Klub műsorán, ebből kapva az ötleten, meghirdettük a K-faktor nevezetű eseményt. Az esemény célja az volt, hogy bármilyen hallgató, aki érez magában lelkesedést és szeretné megmutatni a tehetségét, jelentkezhet fellépésre. Ehhez is készítettünk egy mókás felhívó videót:
És hogy emeljük a tétet, a K-Kari Napok által meghirdetett tehetségkutató műsorvezetőjének felkértük Misz Józsefet a Makroökönomia Tanszéktől, és zsűritagnak meghívtuk Hegyi Dávidot (X-faktor), Sugár Andrást (Statisztika tanszék), Szabó Mariannt (X-faktor), Vastag Tamást (X-faktor) és Vertetics Ádámot, aki akkor Phd hallgató volt az egyetemen.
Én is felléptem egy bónuszprodukcióval, de ezt inkább személyesen mesélem el, ha kíváncsi vagy rá. A produkciók után és az eredményhirdetés előtt érkezett a meglepetés: Somlyai Laci főszervező barátom, és JÉG alapító méltán híres tánca. Ez beírta a történelembe magát. Alig bírtuk törölgetni a könnyeinket a röhögéstől. Ehhez csatlakozott még a K-faktor és a Kari Napok szervezői is: Nóri és Stukó.
Balogh-Kunst Nóri, a K-Faktor szervezője így emlékszik vissza
“A Kari Napok különösen kedves emlékként maradtak meg bennem. Egyrészt közösség kovácsoló ereje volt egy egyébként elég nagy karon, másrészt mindenkinek lehetőséget adott, hogy megmutassa, miben jó. Én szeretek káoszból rendet csinálni és a zenét, így nagyon testhezálló volt, hogy a tehetségkutató szervezésében vegyek részt. Mindenki értette, hogy ugyan egy eseménysorozatot szervezünk, és jól érezzük magunkat, ezzel együtt fontos hogy milyen precedenst teremtünk az egyetemen. Izgalmas volt és tele nevetéssel, szeretettel.”
Anekdota Szabó Mariannal
Mariann akkor az X-Faktor egyik fellépője volt, és felkértük emellett, hogy legyen a Karaoke est házigazdája is egyben. Évekkel később, miután megalapítottuk a Jövőt Építők Generációja Egyesületet, a MagNet Bank Astoria fiókjában ültem ügyeket intézni. A szerződéshez szükséges volt a fiókvezető aláírása, és megjelent Mariann. Kerestem az arcot/nevet, majd egy picivel később halkan kiböktem: K-Kari Napok, K-Faktor? Erre ő: Wow! Persze, hogy emlékszem! Az nagyon jó rendezvény volt!
Szóval, ha JÉG tag vagy és a MagNet Bank Astoria fiókjában jársz, annak vezetője járt az eseményünkön. 😊
És ha esetleg a MagNet Bankban bankolsz, akkor tudtad, hogy támogathatod a szervezetünket rajtuk keresztül? Ez neked pár kattintás, nekünk a szervezet jövőjét jelenti. Itt nézheted meg, hogyan tudod.
Tudományos Szenzációk
A tudományos szenzációk ötlete a mai napig a kedvenc programom. A lényege, hogy felkértünk egyetemen tanító, ismert (és ismerten pikáns humorú) tanárokat, hogy tartsanak előadást egy általuk gondolt mókás témában, de úgy, hogy az szakmailag is megállja a helyét.
A célunk az volt, hogy a tanárokat kivegyük a megszokott, évről évre ismételt órai előadás hangulatból és vidám témával rukkoljanak elő. Ezzel meg tudtuk mutatni a diákoknak is, hogy lehet komolytalan témáról komolyan előadni, ami csupa móka és szórakozás.
Két ilyen előadást szervezetünk:
- Pintér Miklós /Egyetemi docens, Matematika tanszék/ – A C2H5OH molekula hatása a vizsgaeredményekre
A C2H5Oh, azaz etanol, vagy ismertebb nevén alkohol hatását mutatta be Pintér tanár úr. Az előadás elején elmondta, hogy kénytelen volt meglátogatni több mint 100 pubot azért, hogy megfelelő mintája legyen a hatás levezetéséhez, a közönség dőlt a röhögéstől. Ez tipikusan az az előadás, amit jól elmesélni nem lehet, ott kellett lenni.
- Sugár András /Dékánhelyettes, Statisztika tanszék/ – A féllábú sün esélyei a hatsávos autópályán
Már a cím is előrevetítette Sugár tanár úr komolytalan témáját. De amikor különböző statisztikai módszerekkel levezette és bemutatta szignifikáns eredményeit a maga ártatlannak tűnő, de kiélezett humorával, a közönség sírt a röhögéstől.

Azokban a percekben ott ülve tudtam, hogy erre van igény. A tanárok és a diákok részéről is. Csak ezek a gondolatok jártak a fejemben: Még több ilyet! Még több ilyet!
Legyél Te is milliomos

A „Legyen Ön is milliomos” műsor ötlete alapján gondoltunk arra, hogy megrendezzük a Legyél Te is milliomos eseményt, ahol Vágó István szerepében Nagy Sándor Gyula dékánhelyettest kértük fel, és diákok jelentkezését vártuk. A célja az volt, hogy lehetőséget nyújtsunk a diákoknak, hogy megcsillogtassák tudásukat. Íme a hirdetése az eseménynek:
Legyél Te is milliomos!
- Vakon írod a ZH-kat ötösre?!
- Szabadidődben a Britannicát javítod??!
- Hozzád képest Vágó egy marék molylepkével ér fel???!
- Osztottál már nullával és helyes eredmény jött ki????!
- Akkor itt az idő, hogy megmutasd mire vagy képes a világhírű kvízműsor exkluzív adásában, április 7-én, a K-kari napokon és küzdj az értékes nyereményekért!
Tanári vetélkedő
Erre az eseményünkre vagyok az egyik legbüszkébb. Azért is, mert azt éreztem az egyetemi tanulmányaink alatt, hogy a tanárokat senki sem dicséri útközben. A diákok nem foglalkoznak velük. Csak az számított, hogy a végén megkapta-e az ember a jó jegyét. Ha vége lett a tantárgynak, utána már senki sem foglalkozott velük. Ha nem azt a jegyet kapta, amit szeretett volna, akkor bement a tanárhoz. De az is inkább a tanárral való küzdésről szólt a pontokért. Nem láttam túl sok diákot, aki odament a tanárhoz és azt mondta, „Tanár úr, ma fantasztikus órát tartott. Sokat tanultam belőle, köszönöm szépen!” – Tulajdonképpen egy ilyen példát sem. Pedig éreztük, hogy azt a tudást és – sok esetben törődést -, amit kaptunk a tanároktól, meg kell hálálni. Ezért szerettük volna, hogy legyen kizárólag egy olyan esemény, ami róluk szól! Róluk, Nekik, Tőlünk!
Így született meg a Tanári vetélkedő
Az I. Tanári Vetélkedőn felkerestük a tanárokat, akik sokszor kétkedve fogadták, hogy valóban nekik szól ez az esemény? Meg kellett győzni őket, hogy igen, ez értük van. Nem az a célunk, hogy a diákok előtt viccet csináljunk belőlük. Sőt, éppen az ellenkezője. Hogy megmutassuk rejtett képességeiket, hogy szórakozzanak és jól érezzék magukat.
Az első alkalmon részt vett oktatók:
- Hajnal György (Közszolgálati Tanszék)
- Kovács Erzsébet (Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék)
- Németh Petra (Makroökonomia Tanszék)
- Szabó Imre (Matematika Tanszék)
- Szegő László (Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék)
- Vigvári Gábor (Világgazdasági Tanszék)
2011-es Egyéni Tanári Vetélkedő Nyertese Vigvári Gábor lett.

A csapat
Minden sikeres esemény mögött egy csapat áll. Ez sem volt másképp nálunk. Volt, aki rövid időre, volt aki a poén kedvéért csatlakozott, volt aki éjjeleket és nappalokat tett bele. Sokféle ember segített nekünk, és ezért hálásak vagyunk a mai napig. Mert tudjuk, hogy nélkületek ez nem sikerült volna!
És hogy milyen volt a vélemény a K-Kari Napokról? Íme a Közgazdász 52. évfolyam 8. számában 2011. májusában megjelent írás. (Nekem még megvan az eredeti újság)
„Lebilincselő volt a kezdet, legalábbis a K kar dékánjának, Trautmann Lászlónak, akit bilincsben vittek el a megnyitóról a hallgatók, hogy különféle trükkökkel kiszabadíthassák. Már a beharangozó videókból sejteni lehetett, hogy az idei K Kari Napok fergetegesek lesznek. A képek is ezt tanúsítják”
A K-Kari Napok szervezésének előnyei hamar jelentkeztek. Vagyis inkább lecsaptunk a lehetőségre újra.
Anekdota a 23. Nemzetközi Üzleti és Gazdasági Diákolimpiáról Szentpéterváron
Láttam egy felhívást, hogy Szentpéterváron szervezik a 23. Nemzetközi Üzleti és Gazdasági Diákolimpiát. Évfolyam másodikként nyertem meg a Köztársasági Ösztöndíjat (most Nemzeti Felsőoktatási Díj), Matematikából a szakon évfolyam második vizsgát írtam, korábban 5,3-as tanulmányi eredményem volt (Ez akkor még lehetséges volt, most már ilyen nincsen), és akkor éppen a Pénzügy mesterszak Vállalati Pénzügyek szakirányára jártam. Ezért főszervező társaimmal együtt jelentkeztünk a versenyre, ahova sikerült is bejutnunk. Majd a bejutást követően megkerestük az Egyetemet, hogy támogassák az útiköltséget és a szállást nekünk a Diákolimpiára. Megkaptuk a támogatást!
Így kerültem el Szentpétervárra, és tölthettem ott egy gyönyörű és élményekkel teli hetet. Biztos vagyok benne, hogy ezt a támogatást kizárólag a K-Kari Napok szervezése miatt kaptuk meg. Arról nem is beszélve, hogy azért is fogadtak és hallgatták meg az igényünket a verseny előtt, mert mi szerveztük a K-Kari Napokat.
Anekdota a diplomabeszédemről
Kétségtelen, hogy a K-Kari Napoknak köszönhetem a diplomaosztó-beszédemet. Ugyanis 2011 nyarán felkértek arra, hogy mondjak beszédet a végzős hallgatók nevében a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar mesterszakos hallgatói számára. Utólag belegondolva, hihetetlen, hogy a proaktivitás mennyi lehetőséget szül és kaput nyit meg az életben. A diplomabeszédem szólt egy kicsit a mamámról, egy tanmeséről és a hitről. Ha szeretnétek, itt el tudjátok olvasni.
Az első év tanulságai
A 2011-es évre visszatekinteni kellemes érzés. Harmincas fejjel az alábbi tanulságokat tudom levonni abból az időszakból:
- A lehetőségek kapuja mindig nyitva áll. A kérdés az, hogy bemersz menni rajta? Ha a szíved azt súgja, hogy meg kéne tenni, akkor meg mered tenni?
- A tenni akarás vágya elengedhetetlen bármilyen apró siker eléréséhez is.
- Mindig az járt a csapatunk fejében, hogy „Hogyan tudnánk olyan eseményt szervezni, amire a hallgatók és tanárok szívesen eljönnek?” Mitől vesznek részt az eseményeken? Mi az, ami nekik értéket ad? Folyton a résztvevő tanárok és diákok jártak az eszünkben. Minden eseményt így szerveztünk. – ezt üzleti nyelven most már úgy hívom, hogy ügyfélfókusz.
- Nem kell, hogy tökéletes terved legyen. Légy elhivatott és higgyj abban, hogy jót teszel és a lehetőségek maguktól adódnak.
- A saját csapatodat ne az eszeddel és az érveiddel, hanem a szíveddel győzd meg, hogy csatlakozzanak hozzád. Ők csak abban tudnak hinni, amiben te is hiszel!
- Mindig volt/van/lesz olyan, amire az emberek vágynak. Keresd meg és nyújtsd nekik azt, és teremts közben értéket. A nap végén boldogan fogsz aludni.
Pár kép a K-Kari Napok eseményről












