A JÉG sztori [4. rész] – K-Kari Napok [2014]

A korábbi év sok szempontból pozitív és tanulságos volt a csapatunk számára. Kezdtek szépen kialakulni és körvonalazódni a programjaink, egyre jobban bekerültünk a köztudatba. A diákok és a tanárok számítottak rá, várták az eseményünket. Ez teremtette meg a lehetőséget számunkra, hogy sokkal több időnk és erőnk maradjon más fontos dolgokra. A 2014-es év azért is volt különleges, mert az utolsó évem volt az egyetemen, és egyértelmű célkitűzésem volt a generációváltás, a szervezés jó kezekbe való átadása. Ezért is kezdtünk nagy hangsúlyt helyezni a csapatépítésre és a csapatunk képzésére.

Tartalomjegyzék

K-Kari Napok 2014

A rendezvény tartós sikeressége érdekében már 2013. szeptemberétől lelkesen nekiálltunk a felkészülésnek és az események szervezésének. A kezdetektől a K-Team szakmai fejlesztését helyeztük előtérbe.  

Szakmai fejlesztés

„Aki sajnálja a pénzt a tudás megszerzésére, az nem számol a tudatlanság költségeivel” – Tonk Emil

A Sport- és Borbarátok Egyesülete közreműködésének köszönhetően minden hónap első hetében egy borkóstoló keretében egy-egy céges támogatót hívtunk el és egy vendégelőadót, hogy tartson rövid kurzusokat csapatunknak.  

SBE szervezete

Sibisanu Emillel, az SBE elnökével még az előző évi Mentorest kapcsán ismerkedtünk meg. Az esemény szponzoraiként ők biztosították a Mentorest résztvevőinek az állófogadáson a borokat. Ezt követően jó kapcsolatot építettünk ki. Az SBE későbbi években is többször támogatta az Egyesületünket.

Tudatos csapatépítés

Ebben az évben már kialakult egy erősebb alapcsapat, akire lehetett építeni. Világos volt a vezetők számára a cél: a legnagyobb szakmai, kulturális és sportrendezvényt megszervezni (újra). Igen! Ebben az évben hozzátehettünk egy aprócska szócskát a mondat végére. Amitől kellemes érzés fogott el minket. Ez a szó pedig: „újra.”

A szakmai továbbfejlesztésünket nagyban köszönhettük a Smart Staff Kft. vezetőinek, azaz Korcyl Kingának és Hajdu Zoltánnak, akik külön személyes képzéseket tartottak nekünk.

Király-Korcyl Kinga jelenleg executive coach, a Business Drive vezetője, az „Év Vállalkozója” Regionális Díj 2022 nyertese. Szerinte nem mindegy, hogyan él bennünk a tűz, és mekkora lánggal. Pislákol? Mindjárt kialszik? Egyenlegesen lobog? Lángol?

Hajdu Zoltán, jelenleg a Magyar Válogatott mentáltrénere.  Zoli sokat foglalkozott azzal, hogy kiűzze a „magyaros pesszimizmust” a válogatottból.

Ők voltak azok, akik időjüket és energiájukat ránk és a csapatunkra szánták. Ezért nagyon hálásak vagyunk. Segítettek abban, hogy új módszertanokat vezessünk be és először papírra vessük a víziónkat, a missziónkat és a szervezeti ábránkat. Kialakítsuk a szervezeti folyamatokat, a projektcélokat és fejlesszük a kommunikációnkat.

Még mindig megvannak emlékként ezek a leírások, amelyeknek az elkészítése kis lépés volt számunkra, de mégis nagy hatással volt a jövőnkre nézve.

A képzéseink során meghívtuk a tavalyi támogatóinkat is, hogy vegyenek részt a borozással egybekötött eseményen. Itt például az Andanta Borpatikában tartott nekünk előadást Dr. Dobay Róbert, az IBM és Getronics volt ügyvezetője a “10 végzetes féligazság a munkával kapcsolatban” címmel. Hajdu Zoltán 1% ötlet 99% megvalósítás témában tartott felkészítést. A borokat az estére Sánta László, a Monavin Kft ügyvezetője és sommelier, valamint Sibisanu Emil, az SBE Consulting ügyvezetője biztosította.

Dobay Róbert előadása
Dobay Róbert előadása a K-Team csapatépítőn

Egy másik alkalommal ellátogattunk egy sópincébe, ahol először a Procter & Gamble Y-generációs előadását hallgattuk meg, majd csapatunk részt vett a Johnny Walker brandmenedzsere által szervezett whisky-kóstolóján.

Kis Évi, a K-Team tagjának visszaemlékezése a képzésekről

“Nekünk, tagoknak a kezdetektől lehetőségünk volt részt venni saját szervezésű képzéseken, oktatáson, illetve sok ön és készségfejlesztő feladatokban, csapatépítő játékokban is. Az egyik ilyen alkalom ragadt meg nekem nagyon. A feladat az volt, hogy párba kellett állnunk és míg az egyik fél valós és/vagy kitalált kritikákat fogalmazott meg a másik féllel szemben, annak rezzenéstelenül, elfogadóan kellett végighallgatnia a vele szemben megfogalmazott kritikákat, majd kedvesen megköszönni azt. Majd ez fordítva. Annyiszor, amennyiszer csak tudjuk rezzenés nélkül. Az a fél győzött, aki a másikat meg tudta fogni valamivel, például a kritika hallgatása közben megmozdult a szája vagy túl nagy levegőt vett. A játék előtt pont valamin összevitatkoztunk azzal a csapattársammal, akit kaptam, így volt ötletünk, mit mondjunk a másiknak. Bár a játékot végül nem én nyertem, nagyon sokat tanultam akkor arról, hogyan tudom lenyugtatni magam egy beszélgetés során, hogyan tűrjem jobban a kritikát, és a mások előtti lámpalázam is csökkent. A játék végeztével mindketten fellélegeztünk, hogy el tudtuk mondani a problémáinkat (és egyéb kitalált problémát), és mosolyogva, feszültségtől mentesen tudtuk utána folytatni a közös munkát.”

Anekdota Tonk Emilről

Tonk Emil stílusa és páratlan szemléletmódja a mai napig hatással van rám. Magyarország egyik legkeresettebb üzleti előadója és trénere volt. Nem csak azt tanította, hogy mit kell csinálni, de abban is erős volt, hogyan kell. Halála előtt nem sokkal vendégünk volt a JÉG-ben, és az egyik legérdekesebb üzenet, amit eltettem tőle a Budapest-Vidék elmélkedése volt. Mivel én vidéki srác vagyok, Vörsről származom, ezért is lehetett nagy hatással a filozófálása. Ő Nagykanizsáról, szintén Somogy megyéből származik.

Hányszor használjuk ezeket a kifejezéseket, hogy:

  • „Felmegyek Pestre/Budapestre”
  • „Lemegyek Győrbe, Pécsre (helyettesíts be bármilyen vidéki települést) stb.

És mi alapján mondjuk azt, hogy fel? Földrajzilag nem Budapest a legmagasabban hely az országban, se nem a legészakibb. Az emberek fejében alakult ki egy tudatalatti hierarchia, hogy a főváros feljebbvaló. Én 15 éve élek Budapesten, ezért a vidéki ismerőseim már inkább pestinek mondanak. De hiszek abban, hogy az emberek egyenlőek függetlenül attól, hogy hol élnek. Csak azért nem lesz valaki feljebbvaló, mert a fővárosban él.

Ezért áttértem az alábbi használatra: „Elmegyek Pestre”, és „Elmegyek Vörsre.”

Sokszor szoktam viccelődni azzal, hogyha valaki jön Vörsre, akkor semmiképpen se mondja azt, hogy lemegy Vörsre, mert Vörs hivatalosan a Kis-Balaton fővárosa. És bizony fővárosból fővárosba semmiképpen sem „lemegyünk.” De ez már csak a poén része. 😊

Mindenesetre Tonk Emil szerette a JÉG-et. Az alábbi levelet küldte nekünk:

„Öröm volt megismerni a JÉG Egyesület munkáját és küldetését. Meg vagyok arról győződve, hogy a biztos jövőnk a hasonló küldetéssel rendelkező szervezetek, társulások kezében van. A társadalom, a gazdagság erősödésének biztosítéka, garanciája a hasonlóan gondolkodó embereken keresztül valósulhat meg. Gratulálok a kezdeményezéshez, ahhoz különösen, hogy olyan csapatot építenek, ami krémje lehet a jövőt építőknek. Ennek az országnak óriási szüksége van a jól gondolkodó fiatal csapatra. Mindent el fogok követni, hogy nyilvánosságot adjak ennek az igazán nemes küldetésnek és az abban közreműködőknek. Biztos vagyok, hogy ennek példája okán sokan lesznek, akik lelkes követői lesznek az igazi felelősségvállalásnak. Örömmel veszek részt a jövőben is jelenlétemmel az egyesület programjain. Büszke vagyok, hogy részese lehettem a kezdeményezések, feltétlen támogatója a küldetésnek. Gratulálok és szorítok a jövőbeni sikerekért.”

Végül Emil egyik idézetével zárom a sorait:

„Az okos ember a saját tapasztalataiból tanul, a másokéból karriert csinál”

Kellett egy sztori…

Fotózás a kabalaállattal
Fotózás a kabalaállattal, háttérben a Budapesti Corvinus Egyetem főépülete

A Farkas-kabalát a tavalyi évben vezettük be a köztudatba. Szerettünk volna a jövőben is nagy hangsúlyt helyezni rá. Ezt legjobban a videókon keresztül tudtuk megtenni, ezért úgy döntöttünk, hogy idén is központi eleme lesz a Farkas. A forgatás helyszíne az Egyetem főépülete volt. Fogadjátok szeretettel a videónkat.

Eseményeink

A K-Kari Napok hivatalos programfüzetét a tavalyi évhez hasonlóan 1000 példányban készítettük el. Itt tekintheted meg: K-Kari Napok 2014 programfüzet.

Az eseményt illetően a tematikánk nem változott, továbbra is a szakma, a kultúra és a sport volt a középpontban. Ezeket külön napokra osztottuk.

A rendezvény során szokásosan megszerveztük a Fashion Nightot és a Sakkszimultánt, de külön programként jelent meg a Startup versenyünk. Ezekről bővebben a cikk végén a Jegyezetekben találtok leírást. 

Fashion Night előkészületek
A K-Team csapata előkészül a Fashion Night eseményére

Kulcsár Niki, egy K-Team tag és modell így emlékszik vissza

“Egy konkrét, legkedvesebb emléket nehéz lenne kiemelni, habár így több év távlatából is mosolyogva emlékszem vissza az együtt megszervezett sportnapokra, a csapatépítő programokra, és persze arra is, hogy a K-Kari Napok keretein belül szervezett divatbemutató estéken közelebbről is megismerkedhettem a “modell szakmával” (komfortzónán kívüli élmény volt a javából). A K-Team/JÉG-nek köszönhetek több olyan embert is, akik a mai napig jelen vannak az életemben , tehát a szervezet kapcsolatépítő ereje megkérdőjelezhetetlen. A csapatban eltöltött idő alatt rengeteget tanultam az emberi kapcsolatok, kommunikáció fontosságáról és jó érzéssel töltött el, hogy együtt minden, a szervezés során felmerülő, akadályt könnyedén vettünk.”

Készülnek a modellek a Fashion Nightra
Készülnek a modellek a Fashion Nightra

Szakmai előadások

Nem titkolt célunk volt a szakmaiság előtérbe helyezése, és ezt a későbbi évek során is komolyan gondoltuk. Előadást tartott a Morgan Stanley a mentális könyvelésről, a Procter & Gamble a márkaépítésről, az ExxonMobil az állásinterjúkhoz adott tippeket, és szerveztünk előadást az Énmárkáról és az első benyomás fontosságáról, valamint a kivételesen sikeres emberekről.

Ehhez kapcsolódóan szívből ajánlom Malcolm Gladwell – Kivételesek – A siker másik oldala című könyvet elolvasásra.

Ha az állásinterjúk témakörében szeretnél elmélyedni, érdemes elolvasni a 30 leggyakoribb kérdést, ami állásinterjún felmerülhet.

Kutatás az első benyomásról

“Két dolog marad megmásíthatatlan: az idő és az első benyomás”Cynthia Ozick

Egy kutatás szerint alábecsüljük a saját „tetszési index//approval rating”-ünket”. A vizsgálat során megkérték az alanyokat arra, hogy folytassanak beszélgetést ismeretlenekkel, majd a végén értékelniük kellett, hogy mennyire lehettek szimpatikusan az ismeretlen számára.

A kutatás eredménye azt mutatta, hogy hajlamos az agyunk alulértékelni az első benyomásunkat. Az alanyok nagy része azt érezte, hogy a másik fél számára kevésbé volt érdekes, mint valójában.

Ez azért is lehet, mert az első találkozás során sokkal jobban izgulunk, mint a szokásos állapotunk, ezért a saját teljesítményünkre koncentrálunk. (Lásd, amikor bemutatkoztok. Arra figyelsz, hogy jól mond ki a saját neved, nem arra, hogy megjegyezd a másik nevét.) Ezért nem is vesszük észre a másik ember apró visszajelzéseit arra vonatkozóan, hogy szimpatikusnak talált minket.

A K-Kari Napok 2014 támogatói

BIG4 Speciel Edition 2.0 – Karrier a BIG4-on belül volt

Megismételtük a tavalyi nagy sikert aratott BIG4 kutatásunkat és előadásunkat. A Deloitte, EY, KPMG és PwC immáron másodszor ült össze, hogy a K-Kari Napokon egy közös előadást tartson. A beszélgetés előadói:

  • Deloitte: Gémesi Péter – Tax Director,
  • EY: Dezse Margaret – Partner, Transaction Advisory Services
  • KPMG: Bajusz Ádám – Senior Manager,
  • PwC: Biczó Péter – Audit Partner

A beszélgetést Bíró Noémi, a PwC recruitment vezetője irányította, és arról kérdezte az előadókat hogyan kerültek jelenlegi munkahelyükre, milyen lehetőségeik voltak a fejlődésre és milyen a munka a BIG4-on belül.

Ez a program azért is volt különleges, mert innentől elmondhattuk, hogy már nem egyszer, hanem kétszer sikerült leültetni a 4 nagy könyvvizsgáló cég vezetőit egymás mellé. Ezt már nem lehet betudni véletlennek vagy szerencsének. 😊

Kulturális Napok

Ennek keretében szerveztünk előadást a bonbonkészítésről, a borkultúráról, de újra megszerveztük a K-faktort és a Tanári Vetélkedőt. 

Kitekintés a JÉG /Jövőt Építők Generációja név születéséről

Amikor elkezdtük a K-Kari Napok rendezvényt, akkor még nem volt a csapatnak hivatalos neve. De valahogy mégis kellett szólítani magunkat, ezért először Kari Csapatot írtunk a levelek alá. Ebből alakult ki az első évben, hogy K-Team lett a nevünk.

Aztán 2012. november 10-én írtam először ki a posztot a FB csoportunkba, hogy megalakult egy Közgáz! Team nevű csapat, akik Gazdálkodástudományi Karos ÖCSI-sekből és HÖK-ösökből álltak. A HÖK rendezvényszervező munkacsoportja volt, de kivált onnan. Ők hirdették magukat teleplakátolva az egyetem falait, mint az egyetem legnagyobb rendezvényszervező csapata. Ez azért is volt meghökkentő számunkra, mert már 2012-ben az általuk említett 5 rendezvényből 4-nél nagyobb volt a K-Kari Napok. (Később 2013-ban az 5.-nél is.) Viszont szem előtt tartva a missziónkat, hogy a legnagyobb szakmai, kulturális és sportrendezvényt akarjuk szervezni, ami nem az alkoholról szól, élesen el akartuk választani őket magunktól. És hát a K-Team és a Közgáz! Team név nagyon hasonló volt, amit könnyű összekeverni. Éreztük, hogy eljött az ideje a névváltásnak.

A következő lépésként kiírtunk a csapaton belül egy projektvezetői állást, amelynek az volt a feltétele, hogy írjanak ötletet a brandre, szlogenre és névre. Két pályázat is érkezett be, az egyik:

  1. JÉG – Jövő Építők Generációja – Ha számít a jövőd
  2. KPE – Közgazdász Palánták Egyesülete – Tapasztalj, szórakozz, tanulj, fejlődj!

Végül az első mellett döntöttünk egy fontos különbséggel, hogy a hosszú nevet kiegészítettük egy T betűvel, azaz végül a „Jövőt Építők Generációja” nevet választottuk.

Innentől kezdve a JÉG és a Kari Napok esemény neve elkezdett egybeforrni. A következő évben már a Jövőt Építők Generációja által szervezett Kari Napokként hivatkoztunk rá, majd 2017. évben már nem is Kari Napok, hanem JÉG Napok néven szerveztük meg az eseményt.

A JÉG felvételi plakátja 2014 év második felében

Kitekintés – A Kabalaállat története és fejlődése

Már a korábbi cikkekben írtam arról, hogy a marketingerőnk megsokszorozása miatt döntöttünk úgy, hogy legyen kabalánk. Ez egy fontos szerepet játszott a JÉG életében.

Még a 2013-as sztoriban fejtettem ki, hogy miért lett Farkas a kabalaállatunk. Ehhez tartozott a Kabala bemutatkozó videója.

Mi volt a neve a Farkasnak? Volt neve?

Igen, volt a Farkasnak neve: Bala. Azért lett Bala, mert a videóban így mutattuk be szövegben először: „a.k.a Bala” vagyis „also known as (másnéven) Bala.” De ha elolvassátok az „a.k.a. Bala” szöveget, akkor kiadja, hogy A kabala. Az elején találtuk ki, most kevésbé érzem humorosnak, de akkor viccesnek tartottuk. De ezt a nevet végül sosem használtuk. Mindig Farkasnak hívtuk.

Megszületett az új kabalaállatunk: a Husky

Amikor a nevünk K-Teamről Jövőt Építők Generációja névre váltott, akkor felmerült a Farkas kabala leváltása is. Elindítottunk a csoportban egy szavazást, amelynek keretében lehetett voksolni téli állatokra, köztük a jegesmedvére, a sarki rókára, a huskyra, vagy éppen a pingvinre. 

Így született meg a közösség döntése alapján a Husky.

De mit is szimbolizál számunkra a Husky?

Amikor a husky szelleme jelenik meg az életedben, arra vagy emlékeztetve, hogy maga az út számít, nem a célállomás. Az út lehet hosszú és fárasztó, lehet gyors és könnyű, de te állj mindig készen arra, hogy megtöltsd élettel.

A husky a legjobb döntések meghozatalát jelenti, a legjobb tapasztalatokat szerezheted meg. Segít a konfliktus kezelésében és a nehézségek leküzdésében.

Arra sarkall, hogy az ösztöneidre hallgass akkor, amikor megmérettetéseken kell keresztül menned. Segít összpontosítani és hangsúlyt helyezni a szeretteiddel való kapcsolattartásra, hogy könnyebben küzdj meg az élet akadályaival.

A belső erőt szimbolizálja és az éles intelligenciát, amellyel rendelkezel. Kifejezi a szabadság utáni vágyadat és azokat az utakat, melyeket meg kell járnod életed során, akár szeretnéd, akár nem.

Arra sarkall, hogy a legkeményebb körülmények között is megtaláld a boldogságot. Nézz szembe a kihívásokkal és győzd le a nehézségeket! A husky emlékeztet arra, hogy segíts és szolgálj másokat, de válság idején lépj előre és légy te vezető!

Tipp: nyomtasd ki és rakd ki a faladra, asztalodra, ahol jól látható! Ezt újra és újra elolvasni nap, mint nap inspiráló!

Később folytattunk egy közösségi vitát arról is a Közgyűlésünkön, hogy mi legyen a Husky neve.

Két választási lehetőség merült fel: Togo vagy Balto

Miért Togo vagy Balto?

1925. januárjában az alaszkai Nome városában egyre több lázas megbetegedés ütötte fel a fejét, a főként gyermek páciensek megállás nélkül köhögtek és fájt a torkuk. A térség egyetlen orvosa, Curtis Welch pontosan tudta, mivel áll szemben: torokgyík-járvány ütötte fel a fejét a régióban. 

A helyzet drámaivá kezdett válni, kifogyott ugyanis az oltóanyagból a város, amelyet a gyilkos tél teljesen körbezárt, nem lehetett máshogy megközelíteni, csupán kutyaszánnal. Sok ezer élet sorsa néhány kutya és hajtóik igen kockázatos, veszélyekkel teli útjától függött. A kutyák egyik gazdája, egy helyi férfi, aki szibériai husky-kat honosított Alaszkában. Az ő kutyái voltak Balto és Togo, akik vezéregyéniségekként váltak ki a többi kutya közül. Az 1085 km-es távot 20 szakaszra osztották fel a szánhajtók között. 

Togo: Születése pillanatában különleges volt, ugyanis betegen született, de felépült kölyökkorában. Ebben az életszakaszában rendkívül rossz kutya volt. Gazdája gondolkodott, hogy eladja házi kutyának, azonban helyette kipróbálta, hogy milyen lenne vezérkutyaként. Togo ebben a pozíciójában érezte magát teljesen otthon. A helyi kutyaszánosok időnként versenyt szerveztek egymás között, amit Togo és gazdája mindig megnyert. A vírus idején Togo és gazdája, Seppala tették meg a leghosszabb utat a szérumokkal. Ebből a történetből a Disney Togo címmel filmet is készített William Dafoe főszereplésével.  Ennek ellenére mégis Balto volt az, akivel a rivaldafényt élvezhették. 

Balto: Gazdája korán rájött, hogy nem lehet belőle jó szánhúzó kutya nagy teste miatt. Ezért még kölyökkorában elajándékozta egy Gunnar Kaasen nevű barátjának. Amikor beütött a járvány Gunnar kellett, hogy vezesse az utolsó szakaszt. Balto úgy került bele ebbe a csapatba, hogy előtte sose találkozott olyan körülményekkel, amiket a vadonban át kellett, hogy éljen. Ugyanis elindulásuk után óriási vihar kerekedett, amelyben csupán 10 cm-ig láttak maguk elé. Ebben a viharban a kiképzetlen Balto emelkedett ki, hogy vezesse a csapatot és sikeresen célba is ért Nome városába, ahol világszenzációként fogadták a kutyát és gazdáját. Baltoról készült a Universal Picturesnek köszönhetően mese is. A mesében Balto, a husky félig farkas, félig kutya, és ehhez készült el az animációs világ egyik leginspirálóbb, erőteljes jelenete, amelyben a fehér farkas szól Baltohoz:

“Hadd mondjak valamit Balto, egy kutya nem tudja egyedül megtenni ezt az utat, de talán, egy farkas igen.”

Mindkettő husky nevéhez óriási érdemek fűzödnek. A fenti információkon felül még az alábbi érvek hangzottak el a vita során a két husky mellett:

Érvek Togo név mellett

  • Togo tette meg az út legnagyobb részét
  • Felmenői segítségével hódították meg az Északi-sarkot. 
  • Ha ketté vesszük a nevét, akkor az angol ‘to go’ kifejést kapjuk, aminek a jelentése fejlődésre, cselekvésre buzdít. 
  • 2011-ben a Times magazin Togot választotta meg a világ leghősiesebb kutyájának. 

Érvek Balto név mellett

  • Megtette az utolsó szakaszt igazi vezetőként előállva
  • Kezdőként mentette meg a csapatát.
  • Ő vitte célba a szérumot. 

Végül a Közgyűlésen Togo lett megszavazva a JÉG kabalaállat nevének. 

Vetélkedő

Már hagyományteremtő módon szerveztük meg a Vetélkedő versenyét. A szokásos izgalmas ügyességi és műveltségi feladatokból álló megmérettetést támogatóinkkal együttműködve állítottuk össze. A diákoknak 3-5 fős csapatokban kellett teljesíteniük a menetlevél mentén az állomásokat. Voltak sportfeladatok a Decathlontól, személyiségteszt a HCB standjánál, kvíz a Morgan Stanley, Smart Staff Kft. és QUAESTOR állomásán, kiszabadulós játék a Detectivitytől és ügyességi feladatok az ExxonMobil, P&G és Plazmaszolgálat helyszínén.

A szervezőcsapat is készített különböző feladatokat, köztük akadálypályák, egyetemi tesztet, Google felvételit az Are you smart enough to work at Google könyv segítségével vagy éppen az akkor nagyon ismert Beugró alapján.

Mentorest

A 2013. évben szervezett Mentorestnek szép sikere és visszhangja lett. Ezért is vágtunk bele nagy lelkesedéssel a következő megszerzésébe. A program célja változatlan: lehetőséget nyújtani a diákoknak, hogy egy felsővezetővel egyéni párosításban együtt vacsorázhassanak.

Az idei Mentorestet sokkal könnyebb volt már megszervezni, mert elég volt csak megmutatni referenciaként a tavalyi Mentorok listáját. Ez sokat könnyített a munkánkon.

A Mentorest 2014 listája
A Mentorest 2014 listája

Anekdota a Mentorest 2014 eseményről

Ez a program azért is különleges számunkra, mert Szelei Szabolcs, akkor a Google marketing igazgatója, a Mentoresten találta meg élete párját. (Nem a mentoráltja volt.) Akik azóta is együtt vannak, és 2 gyermekük született. Jó érzés belegondolni, hogy volt egy kis hozzájárulásunk egy boldog párhoz és két gyermekéhez.  

Középiskolás verseny

A tavalyi középiskolás verseny megrendezése után vettünk egy nagy erőt és lendületet, és Tóth Gábor projektmenedzser vezetésével megszerveztük az I. Országos Középiskolás Versenyt.  

A zsűriben Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke
A Középiskolás Verseny döntőjének zsűrivezetője Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke

Azért hívtuk életre ezt a programot, hogy felkeltsük a középiskolások érdeklődését a Corvinus Egyetem és a közgazdaság iránt.

A statisztikák ismeretében elmondhatjuk, hogy sikerrel jártunk, összesen 187 csapat jelentkezett az ország 32 városából.

Az országos verseny egyik legfontosabb különbsége a tavalyi kezdeményezéshez képest, hogy nem egynapos versenyt szerveztünk, hanem a 3 fős csapatok négy fordulóban hónapokon keresztül mutatták meg lexikális és kreatív tudásukat.

Az első két fordulóban különböző, a mindennapi életben tapasztalható gazdasági kérdésekre kellett tesztjelleggel válaszolniuk, a további két forduló pedig kreativitásukat tette próbára: képrejtvények, előre megadott szakkifejezésekkel teletűzdelt versek megírása és a vizsgaidőszaki videó forgatása várta őket. Az volt a feladata a középiskolásoknak, hogy el kellett képzelniük, milyen lehet egy vizsgaidőszak az egyetemen. Itt meg tudtok nézni egy beadott videót.

A négy selejtező fordulóból a legjobb 10 csapat jutott tovább az országos döntőbe, amelyen saját vállalkozásötletüket kellett prezentálniuk. A szakmai zsűrit Bod Péter Ákos, volt MNB elnök vezette.

Tóth Gábor, a Középiskolás Verseny projektmenedzserének visszaemlékezése

“2012-ben, alapszakos nulladik hetemen találkoztam először a K-Teammel, amikor egy előadást tartottak nekünk. Emlékszem, hogy rögtön fel is iratkoztam a papírra, hogy részt akarok venni ebben a projektben. Még valami kis felvételi feladat is rémlik, amit csoportosan kellett megoldanunk. Kevésbé voltam aktív, az év folyamán el-eltűntem, de a Kari Napok idején azért kivettem a részemet a feladatokból. Emlékszem, a 2013-as Kari Napok utáni koktélozáson említettem Dezsőnek, hogy én nagyon másfajta középiskolás versenyt csinálnék. Meg is kaptam a projektet a következő évben. Nagy lelkesedéssel vetettem bele magam, a csapat több tagjával személyesen is felkerestünk középiskolákat szerte az országban. Remek alkalom volt arra, hogy fejlődjek abban, hogy kiálljak igazgatók, tanárok, több száz hallgató elé. A regisztrációknál aztán majdnem összeomlottam lelkileg, mert alig akart nőni a résztvevők száma – majd utolsó nap megkönnyebbülhettem, hiszen a jelentkezések túlnyomó többsége akkor esett be, és végül majdnem 200 jelentkező csapattal zártuk a mérleget. Ezt meg is tanultam egy életre, hogy mindig a határidő környékén érdemes levonni a konzekvenciákat. Csodás érzés volt egy saját versenyt szervezni ekkora résztvevői számmal, főleg úgy, hogy évközben még többször kritikus hozzáállással szembesültem egy-két támogató részéről.

A következő évben Szabó (most már Farkas) Márti mellett főszervező voltam, ami még több szervezői és vezetői skillt adott nekem, majd a 2015/2016. tanévben, egy szervezeti struktúraváltás után pénzügyi és egyetemi kapcsolattartásért felelős vezető lettem. Ebből a pozícióból nyugdíjaztam magam 2016. tavaszán. Úgy érzem, hogy a 4 év Kari Napozás rengeteget adott abban, hogy határozottabb legyek, el tudjak vezetni egy csapatot, projektet. Igazság szerint a mai napig meghatározók ezek a képességek, amiket ott szereztem. A kapcsolatok jó része is megmaradt, alkalomadtán találkozunk néhány korábbi szervezővel. Az egyetemi közeg és folyamatok, adminisztráció kiismerése pedig ismét nagy előnyömre szolgált a későbbi karrierem során.”

Tóth Gábor az Educatio kiállításon képviseli a Corvinus Egyetemet és a K-Kari Napokat

Anekdota a középiskolás versenyről – Tóth Gábor

“Az első komolyabb projektem volt a középiskolás verseny, így természetesen benne volt a rizikó, hogy valami élesben nem úgy fog elsülni, ahogy kellene. A döntőn, az összes jelenlévő diák és tanár előtt nagy lendülettel bejelentettem, hogy senki sem távozik üres kézzel, mindenki kap valami ajándékot. Dezső, Márti és Klau (az esemény főszervezői) meglepődötten néztek rám, hogy miről beszélek. Kiderült, hogy valahol porszem csúszott a kommunikációs gépezetünkbe, amikor 10 nyereményről beszéltem. Nekünk összesen 10 nyereményünk volt, de arra utaltam, hogy mind a 10 csapat, azaz 10*3 fő kap nyereményt.

Dezsőék azonnal felszaladtak a Dékáni Hivatalba, elkérték az összes repiajándékot, ami volt tartalékba a hivatalnak: mappák, tollak, jegyzetfüzetek stb. Én addig próbáltam tartani a frontot a versenyzők előtt. Életem talán leghosszabb 10-15 (ki tudja, hány) perce volt.

Azonban minden jó ha a vége jó, hisz nagyon értékelték ezt a figyelmességet a diákok és tanáraik, mindenki kapott valami apróságot.”

JÉG tag kérdezte – Mennyi ideig tart egy ilyen rendezvény megszervezése?

Az első alkalommal, mikor nekiálltunk a szervezésnek 2011-ben, összesen 2 hónapba telt a teljes program összeállítása és koordinálása. A következő évben, mivel komolyabb programokat szerveztünk, már 6 hónappal korábban nekikezdtünk. 2013-14-ben pedig már 9 hónappal a kezdés előtt nekiálltunk a szervezésnek. Ennek a korai kezdésnek több oka is van, ebből a két legfontosabb a mi szempontunkból a szponzorok megszerzése és az új belépő tagok tudásának felzárkóztatása. Ha nagyon leegyszerűsíteném, akkor az alábbiak szerint osztanám szét a Kari Napok szervezését: a fennálló 9 hónapot 3-3-3 hónapra osztanám le.

  1. Az első szakasz a szponzorok felkereséséről (ehhez szükséges a projektek kitalálása és leírásának elkészítése is) és a csapat tudásának felzárkóztatásáról szólt (ehhez szükséges a felvételi rendszer eredményes lebonyolítása)
  2. A középső szakasz a marketingről szól. A cél, hogy a célcsoport minél jobban megismerjen minket.
  3. Az intenzív szervezési szakasz, amikor nekiállsz a konkrét projektek megvalósításának (azoknál a projekteknél, ahol előkészület szükségesek, már megtetted).

Ennek az áldozatos munkának köszönhetem, hogy 2014-ben Kiemelt Szakmai Díjban részesített a Corvinus az egyetemen belül végzett értékteremtésemért. 

Közigazgatási Konferencia

A Közgazdálkodás és Közpolitika tanszékkel és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal együttműködve a K-Kari Napok keretein belül került megrendezésre a Közigazgatási konferencia. A konferencia során a diákok ,,Szerinted…?” témában adhatták le pályamunkáikat. A tanulmányi verseny célja a hallgatói elképzelések összegyűjtése volt a közigazgatás-fejlesztéssel kapcsolatban.

JÉG tag kérdezte – Mit tanultam a K-Kari Napok szervezéséből?

Egyetemistaként felbecsülhetetlen tapasztalatot adott a későbbi üzleti élethez. Egyrészt a motivációs eszközök nagyon széles skáláját tudtam „tét nélkül” kipróbálni, amit később a saját vállalkozásomnál tudtam kamatoztatni.

Mint főszervező, miután sikerült feldolgoznom, hogy mit hoztunk létre az első évben, a második évben elkezdtem sokkal tudatosabban hozzáállni a vezetéshez. Ezért 2012-ben egy hierarchikus szervezetet alakítottam ki, 2013-ban projektalapú szervezetet építettem, majd végül 2014-ben a (Zappos által is istenített) lapos szervezetet akartam kipróbálni.

Ezek azok a dolgok az életben, amit hiába tanulsz meg tankönyvből, annak sava-borsa csak a tapasztalás útján érkezik. Mert teljesen más a szervezeti ábrát, annak előnyeit és hátrányait az egyetemen megtanulni, mint a saját bőrödön érezni annak flow élményét és szenvedéseit.

Pro Nobilitas

Még a korábbi évben, 2013-ban megkerestük a Közgazdaságtudományi Kart azzal a kezdeményezéssel, hogy a K-Kari Napok alapítójaként szeretnénk felajánlani 50 ezer forintot évente, ezzel létrehozva a Pro Nobilitas díjat. Azt követően egészen 2018-ig minden évben kiosztották a Közgazdaságtudományi Kar mesterszakos diplomaosztóján. 

Ki nyerhette le a Pro Nobilitas Díjat?

A Pro Nobilitas díjat évről évre olyan hallgatók vehették át, akiknek önzetlen tettei nagyban hozzájárultak a Közgazdaságtudományi Kar értékeinek megőrzésére, hírnevének öregbítéséhez. 

Miért lett vége a Pro Nobilitas Díjnak?

Sajnos az egyetem 2019-ben vezetői változásokat követően az új vezetőség figyelmen kívül hagyta a Díjunkat. Hiába kerestük meg vele őket, hogy már 5 éve minden évben ki van osztva a Díj és szeretnénk ezzel kiemelni egy tehetséges Közgazdaságtudományi karos hallgatót, aki sokat tesz a Kar hívnevének öregbítéséért – és ha felmerülne bennük, mi nem kérünk ezért semmit, mi is önzetlenségből, szívből adjuk -, de sajnos nem kaptunk választ.

JÉG - Jövőt Építők Generációja Felvételi

Összefoglalás

Az idei év szintén sok kihívást tartogatott számomra és a csapatunk számára, ebből az alábbi tanulságokat tudnám levonni:

  1. Érdemes mindig azon gondolkodnod, hogy miben szeretnél fejlődni. Az emberek vezetésében? Csapatépítésben? Szervezeti felépítés tesztelésében? Kommunikációban? Bármi is legyen az, egy biztonságos baráti környezetben való kipróbálása aranyat ér. Itt olyan készségeket tudsz PROAKTÍVAN elsajátítani, amit vagy a munkahelyen kell később megtanulnod a saját károdon, vagy komoly pénzeket kellett fizetned tréningcégeknek, akik megtanítják neked.
  2. Mindig fektess energiát a csapatod fejlesztésére. Minél jobbak az embereid, annál jobb leszel te is.
  3. Ha generációváltásra készülsz, ne csak egy lépést gondolj előre. Én már úgy kerestem és képeztem a következő főszervezőt, hogy ő hogyan tudja a legjobban találni az utódját. Igaz, hogy az csak pár év múlva következik be, de csak így lehet biztosítani az alapértékek továbbvitelét.
  4. Végezetül, ha szeretnél jelentkezni a K-Kari Napok 2014 eseményeire, akkor az alábbi jelentkezési formokon megteheted. Viccet félretéve, itt megnézheted, milyen formjaink voltak 10 évvel ezelőtt. 😊
  5. Ez nem feltétlenül tanulság, de mérföldkő az életünkben: elfogadtuk az új nevet, a Jövőt Építők Generációja nevet, vagyis rövidítve a JÉG-et.  

JÉG - Jövőt Építők Generációja Támogatás

Képek a K-Kari Napok eseményről

K-Team csapatépítő
Kerti Dóra, a Fashion Night főszervezője a Kabalával
Festőművészeti kiállítás az Aulában
K-Team csapat tagjainak egy része a videófelvételnél – Csapatkép
És a kamera forog – Varsics Péter producerrel és Tóth Levente operatőrrel
Fashion Night divatbemutató képei
Fashion Night divatbemutató képei
Fashion Night divatbemutató képei
Fashion Night divatbemutató képei

Wolf mindset feliratkozó link

Jegyzetek

Fashion Night

Különleges programmal kezdtük a megnyitót, a Corvinus Egyetem főépületének lépcsőjén szerveztük meg – igényesen, annak rendje és módja szerint – a divatbemutatót, aminek szervezését és lebonyolítását Kerti Dóra végezte. Az est alatt bemutatásra került 6 tervező 70 kreációja. A modellek továbbra is a Corvinus diákjai voltak. Az idei évben 16 lánymodell és 2 fiúmodell vonult végig a kifutón a különböző ruhákban. Open-up / Grábits Ágota, Merényi Zita, Nógrádi Nelli/ NoBorder/ SustiKKrisztA / MFZ Fashion / Gelléri Mirtill/ Vikman Anna – Womenswear

Sakkszimultán

A keddi napot már a szokásokhoz híven a Sakkszimultán programunk nyitotta, ahol az eddigi évek hagyományait követve Kállai Gábor nemzetközi sakknagymesterrel, nemzeti csapatunk volt szövetségi kapitányával mérkőzhettek meg a diákok. A korábbi évekből már jól ismert szimultánjátszma során 20 hallgatónak és oktatónak volt lehetősége kiállni a sakknagymester ellen.

Morgan Stanley – Mentális könyvelés

A Morgan Stanleytől Salamon Gábor mutatta be a mentális könyvelés jelentőségét.

Hajdu Zoltán – Hogyan építsd meg a személyes márkádat és hogyan nyerd el az interjún Neked való munkát?

Egy rövid teaszünet után Hajdu Zoltán prezentációjával folytatódtak az előadások. Hajdu Zoltán az Énmárka fontosságára hívta fel a figyelmet. Kifejtette, hogy mennyit jelent az első benyomás attól a pillanattól kezdve, hogy belépünk egy terembe, hogyan építsük fel és miket érdemes figyelembe venni saját márkánk kialakítása során.

Dr. Dobay Róbert – Kivételesek – mit csinálnak a sikeres emberek

Róbert, aki később a JÉG belsős eseményének, a Cooling Nightnak is előadója volt, korábban az IBM-EMEA Delivery Centre ügyvezető igazgatói és a Getronics – Global Service Centre vezérigazgatói pozícióját töltötte be. Ezt követően a Menedzsmentor alapítója lett.

Procter & Gamble – Márkaépítés

Andai Zsófia Közép-Európa területéért felelős menedzser prezentációjában elmesélte a P&G születésének történetét: hogyan nőtte ki magát egy kis szappan- és gyertyakészítő családi vállalkozásból az egyik legnagyobb márkaépítő cégévé. Bemutatta a diákoknak, hogy milyen szempontokat vegyenek figyelembe, ha terméküket pozícionálni szeretnék a piacon és mik a sikeres brandépítés lépései.

ExxonMobil – Tippek első kézből a sikeres állásinterjúhoz

Teremi Kinga az ExxonMobil toborzási tanácsadója mesélt tapasztalatairól, milyen gyakori hibákat követnek el a jelentkezők egy állásinterjún, mutatott példákat arra, hogy milyen kérdéseket szoktak feltenni interjúztatás alatt. 

Vanya Gábor – MyChoccy

Vanya Gábor élőben készített a közönségnek bonbonokat. Az előadás elején a csokoládémester bemutatta a csokoládé megfelelő előkészítését, majd a közönséget bevonva elkészítette a bonbonoknak a tetejét. Míg a bonbonok hűltek a résztvevők különböző trüffeleket kóstolhattak, amik bevonatát és töltelékét helyben maguk készíthették el a kínált hozzávalókból, kezdve a fahéjas porcukortól a különböző erdei gyümölcsökig.

Korcyl Kinga – Bor és siker

A csokoládékészítés mellett a borkultúrába is bepillantást nyertünk Korcyl Kingának köszönhetően. Kinga, bordáma lévén, felhívta a figyelmet a helyes közösségi borfogyasztás szokásaira, mire kell odafigyelni, ha minőségi bort szeretnénk vásárolni és a borkóstolás lényeges pontjait is bemutatta.

K-faktor és csocsó

Ismét megrendeztük a K-faktor tehetségkutató versenyt, hogy együtt felfedezhessük a kar hallgatóiban rejlő művészi talentumot! A rendezvénynek ezúttal a Club F17 adott helyszínt, ahol a jelentkezők színvonalas körülmények között csillogtathatták meg tehetségüket. A fellépőket idén is egy remek kritikai- és humorérzékkel megáldott zsűri véleményezte:

  • Benkő Dávid, a Paso zenekar zongoristája;
  • Bodnár Réka, Palya Bea menedzsere;
  • Simon Bálint, az Ivan & The Parazol dobosa
  • Nagy Sándor Gyula, a Kar gazdasági dékánhelyettese

Az est színvonalát tovább emelve, a műsorok utáni szünetben Schwarz Dávid és csapata, a Quartett Divas szórakoztatta a közönséget. A Club F17 továbbá helyt adott a K-Kari Napok csocsóversenyének is.

Tanári vetélkedő – Az Oktatók Viadala

Újra megrendeztük a Tanári Vetélkedőt, az Oktatók Viadalát. A vetélkedőre 5 tanszéki csapat indult 3-3 fővel:

  • Világgazdaságtan Tanszék;
  • Matematikai Közgazdaságtan és Gazdaságelemzés Tanszék;
  • Közszolgálati Tanszék közös csapata;
  • K-Kar Dékáni Vezetése
  • K-Kar Dékáni Hivatalának Dolgozói.

A show jellegű vetélkedő során a tanároknak olyan feladatokat kellett teljesíteniük, amelyek nekik és a közönségnek is szórakoztató volt. A tanszékeknek kellett saját tanszéki szókinccsel rendelkező szakítólevelet írni, különböző stílusú zenéket felismerni vagy két véletlenszerűen kapott szó megalkotásából egy új terméket kellett létrehozni szlogennel és használati utasítással. A vetélkedőt végül a Világgazdaságtan Tanszék nyerte fergeteges szerepléssel. Műsorvezetője az eseménynek Benkő Dávid, a PASO zenekar zongoristája volt.

Mentorest

A diákok idén az alábbi 13 felsővezetőhöz jelentkezhettek 2014-ben. A lista a mentorok nevét és 2014-ben betöltött pozícióját mutatja.

  • Dietz Miklós – McKinsey Partner
  • Dr. Dobay Róbert – volt IBM, Getronics vezérigazgató, Menedzsmentor alapító
  • Gaál Csaba – Core Venture vezérigazgató
  • Gerda Zsuzsa – Procter & Gamble Hungary Country HR Leader
  • Hajdú-Németh László – Morgan Stanley Budapesti Iroda COO
  • Hesz Tamás – Mercedes kereskedelmi és marketing igazgató
  • Mécs Imre – Gánit Bank Zrt. igazgatóság elnöke
  • Pádár Péter – Deloitte Partner
  • Pósfai Gábor – Decathlon magyarországi ügyvezető igazgató
  • Sellyei Tamás – Philips vezérigazgató
  • Szelei Szabolcs – Google marketing igazgató
  • Tóth Judit – Nemzetközi Bankárképző Zrt. vezérigazgató
  • Tarsoly Csaba – QUAESTOR Csoport elnök-vezérigazgatója

A vacsorát egy borkóstolóval egybekötött állófogadás követett, ahol a mentorokon és diákokon kívül a támogatóink is részt vettek.

Startup-verseny

A Core Venture Kozkázati Tőkealap-kezelő Zrt.-vel együttműködve első alkalommal rendeztük meg Startup versenyünket. A verseny döntőjébe a legjobb négy ötlettel jelentkező csapat juthatott be.

A versenyt egy szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai többek között Gaál Csaba, akkor a Core Venture Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója és Málnay Barnabás, az AVEC Startup Akcelerációs Program üzletfejlesztési igazgatója volt. 

A verseny során a csapatok felváltva 3 szempont szerint prezentáltak 2-2 percben:

  1. ötlet bemutatása
  2. Csapat,
  3. üzleti/pénzügyi modell.

Ezeket a prezentációkat a zsűri egyenként rögtön az előadás után értékelte illetve az előadás közben felmerült kérdéseket vitatták meg. Az itt összegyűjtött tapasztalatokat beépítve a csapatok ezután egy 4. prezentációt is tartottak, ahol a korábbi három szempontot egy nagy 6 perces prezentációban adták elő, amit követően a zsűri újraértékelte őket, majd meghozta a döntését.

Mi az a mentális könyvelés?

A mentális könyvelés a pénz különböző módon való kezelése az emberek által attól függően, hogy honnan érkezik a bevétel és mire akarjuk elkölteni. Ehhez tartozik az ún. mentális könyvelési torzítás (mental accounting bias), mely gyakran felelős a rossz döntések hozataláért a pénzügyeink területén. Ennek köszönhető, hogy a különböző forrásokból érkező bevételeket különböző kategóriákban különítjük el az elménkben, holott a pénznek ugyanakkora értéke van. Ha szeretnél egy kicsit többet tudni a területről, érdemes ezt a cikket elolvasnod. A mentális könyvelés során a pozitív dolgokat érdemesebb külön kezelni, míg a negatívakat inkább egyben.

További érdekességek a Kabalaállat sztorival kapcsolatban

Baltot hírneve miatt elárverezték és a vevője falhoz láncolva tartotta éveken keresztül egy ‘freak show’-ban. Amikor ezt egy újságíró megtudta, elindított egy közösségi finanszírozási projektet, hogy kimentsék a kutyákat. Ez a projekt sikeresen zárult, sikerült kivásárolni a huskykat.

A Balto című Disney mesében Baltot barna-szürke farkaskutyaként ábrázolják, a valóságban fajtatiszta szibériai husky volt, fekete-fehér színű. (Az eltérést az okozta, hogy Balto színei barnára változtak a fény hatására, miközben a Clevelandi Természettudományi Múzeumban volt megtekinthető)

A Togo című filmben a felnőtt Togót egy Diesel nevű husky alakította, aki Seppala Szibériai Husky fajájú. Azóta egy külön Husky fajta. Ha szeretnél a Seppala fajtáról többet olvasni, itt megteheted. A film rendezője szerint Diesel Togó dédunokája. 

Elsősorban Balto, aztán Togo kapta a legtöbb médiát, de valójában három vezető kutya volt. A harmadik, Fritz, Togo féltestvére volt, szintén Seppala csapatából. A “Serum Run” esemény során Togo mellett ő húzta még a szánt. 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Farkas Dezső
Farkas Dezső
Farkas Dezső az F.W. Olin Graduate School of Business, Babson College MBA hallgatója, a Jövőt Építők Generációja Egyesület elnöke, valamint a Global Shapers Budapest Hub Alumni vezetője. Beválasztották az 50 tehetséges magyar fiatal közé. Templeton Fellow. Két TEDx előadás fűződik a nevéhez. Az ASEF Young Leaders Summit kiválasztottja Luxemburgban, valamint a Youth Leaders Forum alumnija.

Felkapott cikkek

Hasonló cikkek
Dezso Farkas

A JÉG sztori [5. rész] – Jövőt Építők Generációja Egyesület alapítása [2015]

A 2015. év több érdekességet is tartogatott számunkra. Ebben...

A JÉG sztori [3. rész] – K-Kari Napok [2013]

Egy év eltelt. Nagyon sok tapasztalatot szereztünk. A sok...

A JÉG sztori [2. rész] – K-Kari Napok [2012]

Az első évünk az alkotásról, a kreativitásról és a...