Az alábbi írás Dr. Radványi Miklós, a Frontiers of Freedom Institute senior executive alelnökének, egykori kongresszusi főtanácsadónak a véleménycikke. A magyar szöveg a szerző angol nyelvű írásának fordítása.
Magyar Péter 2026. május 9-én azzal az ígérettel került hatalomra, hogy nem kevesebbre vállalkozik, mint Magyarország teljes újjáépítésére. Négy hónappal később kormánya azt bizonyította, hogy Orbán Viktor gengszterokráciájának legyőzése jóval könnyebb feladat volt, mint annak az országnak a kormányzása, amelyet az alcsútdobozi tökfilkó maga után hagyott.
Az új kormányzat intézményi romhalmazt örökölt: kiüresített alkotmányosságot, végletesen átpolitizált és menthetetlenül korrupt bürokráciát, gazdasági csődhelyzetet, diplomáciai elszigeteltséget, valamint olyan külpolitikát, amelyet tizenhat hosszú éven át Orbán Viktor zsákutcába vezető személyes kapcsolatai rendeltek maguk alá. Egyetlen józan megfigyelő sem várhatta, hogy ekkora károkat néhány hónap alatt helyre lehet hozni. Az új miniszterelnököt azonban nem pusztán azért választották meg, hogy udvariasabban igazgassa Orbán Viktor örökségét. Kétharmados parlamenti többséget kapott, és ezzel együtt alkotmányos felhatalmazást arra, hogy alapjaiban változtassa meg Magyarországot. Kormánya ehelyett ott habozott, ahol stratégiára lett volna szükség, ott rögtönzött, ahol alapos előkészítés kellett volna, és ott mondott ellent önmagának, ahol Magyarországnak égetően világos irányra lett volna szüksége. Mindez a külpolitikában mutatkozott meg a leglátványosabban.
Orbán Viktor kormánya a magyar diplomáciát cinikus hozzá nem értéssé silányította. Moszkva energiát és politikai támogatást biztosított; Peking hiteleket, gyárakat és grandiózus bejelentéseket; Brüsszel pénzt adott, miközben a gengszterokrácia kedvenc ellenségképévé vált; Washingtonhoz pedig Orbán Viktor személyes számítása szerint viszonyultak, abban bízva, hogy a Republikánus Párt MAGA-szárnya majd védelmet nyújthat neki. Ennek következtében Magyarország megszűnt a szó nemzetközileg elfogadott értelmében vett külpolitikát folytatni. Helyette olyan tranzakciós kapcsolatok sorát működtette, amelyek egyetlen ember belpolitikai hatalmának fenntartását szolgálták.
Magyar Péter azt ígérte, hogy véget vet Magyarország nemzetközi helyzetének korrumpálásának. Orbán Viktor „trójai faló” mentalitását és opportunizmusát azonban nem váltotta fel koherens nemzeti doktrínával. Csupán a hangnemet enyhítette, miközben az intellektuális zavar jelentős részét érintetlenül hagyta. Azt mondta, hogy Magyarország visszatér Európába, miközben az európai szolidaritást továbbra is olyan kérdésként kezeli, amelyet ügyenként újra lehet tárgyalni. Azt mondta, hogy Oroszország biztonsági veszélyt jelent, Magyarország mégis továbbvitte az előző kormánytól örökölt jogi eljárást azzal szemben, hogy az Európai Unió a befagyasztott orosz állami vagyon hozamát Ukrajna támogatására használja fel – ezt a keresetet az Európai Unió Törvényszéke elutasította. Azt mondta, hogy Budapest többé nem lesz a Kreml „trójai falova”, ugyanakkor továbbra sem képes világosan megmondani, hogy Magyarország stratégiai célja Oroszország veresége, feltartóztatása vagy a vele való kiegyezés. Egy új, Oroszországgal szembeni „pragmatikus politika” meghirdetése talán a 21. század egyik legkitérőbb, legtartalmatlanabb és legnevetségesebb kijelentése.
A tíz orosz „diplomata” közelmúltbeli kiutasítása üdvözlendő és régóta esedékes szuverenitási lépés volt. Még ez a látszólag határozott intézkedés is megmutatta azonban a kormány mélyebb gyengeségét. Négy hónappal azután került rá sor, hogy Magyar Péter elfoglalta a miniszterelnöki hivatalt, és elszigetelt biztonsági intézkedésként mutatták be, nem pedig az orosz politikai, hírszerzési, pénzügyi, energetikai és információs befolyás átfogó felszámolásának részeként. A Kreml megtorlást ígért, ugyanakkor feltűnően nyitva hagyta annak lehetőségét, hogy megőrizze kapcsolatát Budapesttel. Diplomaták kiutasítása egy intézkedés. A külpolitikához doktrína kell.
Magyar Péter Ukrajnával kapcsolatos politikája még ennél is kevésbé volt következetes. A választási kampányban úgy próbálta megkülönböztetni magát Orbán Viktortól, hogy közben ne tűnjön „háborúpártinak”. Hatalomra kerülése óta felváltva tett megnyugtató gesztusokat Magyarország szövetségesei felé, illetve vezetett be olyan korlátozásokat, amelyekkel a FIDESZ tizenhat évnyi propagandája által kondicionált választói közeget igyekezett megnyugtatni. Kormánya jelezte, hogy Magyarország felhagy egyes európai kezdeményezések akadályozásával, ugyanakkor továbbra is feltételekhez kötötte Ukrajna európai integrációját, és kerülte annak egyértelmű kimondását, hogy elkötelezett Kijev független, szuverén államként való fennmaradása mellett.
A magyar kisebbség jogos érdekei – még ha ez a közösség 1918-ban került is a történelmi Magyarország határain kívülre – természetesen védhetők. A kisebbségvédelem azonban nem válhat újra és újra elővehető ürüggyé a stratégiai bénultságra. Egy hozzáértő kormány kikényszeríthető nyelvi, oktatási, kulturális és közigazgatási garanciákról tárgyalna, miközben azt is világosan felismerné, hogy egy orosz győzelem Ukrajnát és Magyarországot egyaránt veszélyeztetné. Magyar Péter ehelyett azt kockáztatja, hogy egy valós kisebbségjogi vitát az orbánizmus folytatásává változtat, csupán vállalhatóbb külsővel. Ez diplomáciájának alapvető hibája: szeretné élvezni a nyugati orientáció előnyeit anélkül, hogy következetesen vállalná annak stratégiai kötelezettségeit. A Kelet és Nyugat közötti lebegésnek ezt a már kipróbált és kudarcot vallott politikáját látva az éles szemű megfigyelőnek Charles de Gaulle 1966-os, önimádó diplomáciai egyensúlyozása juthat eszébe a NATO és a Szovjetunió között. A NATO katonai főhadiszállásának Franciaországból való eltávolítása, majd hosszú szovjetunióbeli útja azt volt hivatott demonstrálni, hogy Franciaország független Washingtontól. Csakhogy Franciaország már akkor is jelentős európai hatalom volt. Magyarország ezzel szemben mind a NATO, mind az EU csaknem jelentéktelen tagja. Ami ennél is fontosabb: Magyarország nem építheti újjá önmagát anélkül, hogy eldöntené, hová tartozik. Magyar Péter kormánya az Amerikai Egyesült Államokkal kapcsolatban sem fogalmazott meg komolyan vehető politikát. Orbán Viktor Trump elnök és a MAGA köré személyesítette az amerikai–magyar kapcsolatokat. Magyar Péter láthatóan úgy gondolja, hogy elegendő kevésbé provokatívan viszonyulni a Fehér Házhoz, és a károk majd helyrejönnek. Nem fognak. Magyarországnak intézményes kapcsolatokat kell építenie a Fehér Házzal, az amerikai Kongresszussal, a külügyminisztériummal, a Pentagonnal, az amerikai üzleti élettel és a médiával. Államok közötti barátság nem függhet egyes vezetők politikai szerencséjétől vagy személyes szimpátiájától.
Még Magyar Péter Lengyelország felé tett nyitása is – bár szimbolikusan érthető volt – azt mutatta, hogy a stratégia helyét gesztusok veszik át. Első külföldi útja miniszterelnökként a demokratikus helyreállítást és a közép-európai együttműködés megújítását hangsúlyozta. Egy látogatás azonban még nem szövetség, egy fénykép pedig nem regionális architektúra. Magyarországnak konkrét tervre van szüksége a visegrádi kapcsolatok újjáépítésére, a NATO keleti szárnyának megerősítésére, a Romániával és Horvátországgal fennálló kapcsolatok javítására, a Nyugat-Balkán stabilizálására, valamint arra, hogy megakadályozza Oroszország és Kína térségbeli dominanciáját.
Magyar Péter kormányának védelmezői természetesen azt mondják majd, hogy négy hónap nagyon kevés idő tizenhat év pusztításának visszafordítására. Ez igaz – csak éppen nem ez a lényeg. Egy új, kétharmados többséggel rendelkező kormánynak már mostanra közzé kellett volna tennie nemzetbiztonsági stratégiáját, átlátható vizsgálatokat kellett volna elrendelnie az orosz és kínai befolyás feltárására, meg kellett volna határoznia Ukrajna-politikáját, rögzítenie kellett volna az Európai Unióhoz fűződő kapcsolatok alapelveit, és újjá kellett volna építenie a professzionális diplomáciai szolgálatot. Magyar Péter ehelyett ugyanúgy irányítja a külpolitikát, ahogyan hatalomra jutását vezényelte: taktikusan, személyesen és reakciókra építve. Kiválóan érzékeli a közhangulatot, és ügyesen helyezkedik el egymással versengő választói csoportok között. Ezek a képességek rendkívül sikeres kampánypolitikussá tették. Államférfivá azonban nem teszik automatikusan. Az államférfiúi képességhez egymással összeegyeztethetetlen lehetőségek között kell választani. Magyarország nem lehet egyszerre megbízható NATO-szövetséges és az orosz, illetve kínai befolyás menedékhelye. Nem követelhet európai szolidaritást, miközben vétóval fenyegetőzik valahányszor a belpolitika kényelmetlenné válik. Nem üdvözölheti a kínai tőkét úgy, hogy közben nem hajlandó feltárni annak stratégiai árát. És nem védheti a kárpátaljai magyarokat azzal, hogy gyengíti éppen azt az ukrán államot, amelynek fennmaradása megóvja őket az orosz birodalmi uralomtól.
Magyar Péter kormánya első hónapjainak tragédiája nem az, hogy elkövetett volna egyetlen végzetes külpolitikai hibát. Hanem az, hogy egyelőre nem bizonyította: rendelkezik azzal az intellektuális fegyelemmel, amely a következő ilyen hiba megelőzéséhez szükséges. Diplomáciája olyan iránytűre hasonlít, amelynek mutatója mindig a legközelebbi politikai mágnes felé fordul. Magyar Pétert ráadásul azért választották meg, hogy felszámolja Orbán Viktor gengszterokráciáját. A külpolitika azonban megmutatja, milyen mélyen tovább él ez a rendszer – nem csupán az intézményekben, a szerződésekben és a személyi állományban, hanem a gondolkodásmódban is: az állandó taktikai manőverezésben, az egyértelmű elköteleződéstől való félelemben, valamint abban, hogy összekeverik a nemzeti érdeket a rövid távú népszerűséggel.
Magyarországnak ugyanakkor nincs szüksége Orbán Viktor egyensúlyozó politikájának udvariasabb változatára. Olyan kormányra van szüksége, amely képes különbséget tenni függetlenség és elszigetelődés, pragmatizmus és megalkuvás, valamint szuverenitás és a vétójog színpadias túlhasználata között. Magyar Péter eddig a diplomácia légkörét változtatta meg. Olyan külpolitikát azonban még nem mutatott fel, amely méltó lenne egy újjáépített Magyarországhoz.
