A cikk Dr. Radványi Miklós, a Frontiers of Freedom intézet senior executive alelnökének, az egykori kongresszusi főtanácsadójának a véleménycikke.
English version: Peter Magyar Must Not Become the Anti-Orban Orban
Magyarország új kormányának első három hónapja olyasmit hozott, amit az ország tizenhat éve nem tapasztalt: valódi politikai optimizmust. Orbán Viktor gengszterokráciájának végleg vége. Magyarország megkezdte az Európával való kapcsolatának helyreállítását. Felszámolják a párt, az állam és a gazdasági kiváltságok fullasztó összefonódását. Az intézményrendszert átszervezik. Az egészségügy és az oktatás ismét a kormányzati politika középpontjába került. Ezek már önmagukban is fontos eredmények.
Éppen azért azonban, mert a TISZA Párt ott ért el sikert, ahol Magyarország széttagolt ellenzéke korábban újra és újra kudarcot vallott, Magyar Péternek, a TISZA Párt vezetőjének, amely kétharmados parlamenti többséggel rendelkezik, és aki 2026. május 9. óta Magyarország miniszterelnöke, nem szabad Orbán Viktor Orbán-ellenes változatává válnia.
Orbán Viktor megszámlálhatatlanul sok romboló politikai teljesítménye közül talán a legkatasztrofálisabb az volt, hogy sikeresen meggyőzte a magyarok túlnyomó többségét arról: a nemzet régóta várt megváltása egyetlen embertől függ. Magyar Péter pedig azon az úton jár, hogy megismételje ezt a hibát.
Hálás kétharmados többsége olyannyira lelkes lehet az Orbán Viktor zsarnoki gengszterokráciája alóli felszabadulás miatt, hogy nem fordít kellő figyelmet arra, miként kíván kormányozni maga a felszabadító. Ez több történelmi hiba megismétlését jelentené. Az Orbán-korszak alapvető tragédiája ugyanis soha nem pusztán Orbán Viktor személye volt, hanem a politikai hatalom teljes koncentrációja Orbán Viktor kezében.
A TISZA Párt kétharmados többsége próbatétel, nem pedig jutalom.
A magyar választók azért adtak a TISZA Pártnak rendkívül erős parlamenti felhatalmazást, hogy legyen eszköze a magyar állam újjáépítésére. Ugyanez a felhatalmazás azonban Magyar Péternek arra is lehetőséget ad, hogy uralma alá hajtsa az államot.
Éppen ezért az új kormány kétharmados többségére nem egyszerűen választási jutalomként kell tekinteni. Ez alkotmányos próbatétel.
Orbán Viktor újra és újra úgy hivatkozott választási győzelmeire, mint amelyek nemcsak jogi, hanem erkölcsi felhatalmazást is adnak számára az intézményrendszer saját hatalmát növelő átalakítására. A Fidesz megnyerte a választásokat, ezért a Fidesz úgy vélte, joga van átírni az alkotmányos berendezkedést, átszervezni a közintézményeket, lojális embereket kinevezni, és tetszése szerint újradefiniálni a kormány és az állam kapcsolatát.
A TISZA-kormánynak rendkívül ügyelnie kell arra, hogy ne ismételje meg ugyanezt a gondolkodásmódot. A demokratikus legitimáció önmagában nem alakítja az ellenőrizetlen hatalmat alkotmányos kormányzássá.
Ez a különbségtétel az alkotmányosság lényegéhez tartozik. Ha pedig az alkotmányos intézmények működése attól válik függővé, milyen politikai identitású a parlamenti többség, akkor Magyarország nem állította helyre az intézmények függetlenségét. Mindössze lecserélte azt, hogy ki irányítja őket.
Az orbántalanítás nem válhat TISZA-sítássá.
Magyarországnak egyértelműen szüksége van az orbáni rendszer lebontására. TISZA-sításra azonban nincs szüksége. Ennek a különbségtételnek kellene az új kormány erkölcsi határvonalává válnia.
Igen, a korábbi korrupt tisztségviselőket ki kell vizsgálni, ha a bizonyítékok ezt indokolják, nem pedig azért, mert Orbán Viktort szolgálták. A törvénytelenül megszerzett vagyont azért kell visszaszerezni, mert a bíróságok megállapítják, hogy törvénytelenül szerezték meg, nem pedig azért, mert a tulajdonosaik az előző politikai „elithez”, a magyarul NER-nek nevezett rendszerhez tartoztak.
A közintézményeket azért kell átszervezni, mert nem képesek ellátni alkotmányos feladataikat, nem pedig azért, mert vezetésük politikailag gyanús. A bíráktól, ügyészektől, újságíróktól, egyetemi oktatóktól és köztisztviselőktől pedig soha nem szabad azt követelni, hogy a tegnapi lojalitásukat cseréljék fel a mai lojalitásra.
Ha ez mégis megtörténik, Magyarország feltűnően keveset tanult Orbán Viktor zsarnoki gengszterokráciájának elmúlt tizenhat évéből. A demokratikus újjáépítés célja nem az, hogy az egyik politikai klientúrát egy másik váltsa fel. A cél magának a politikai klientúrarendszernek a felszámolása.
A negyedik figyelmeztetés az, hogy a kormánynak abba kell hagynia a tegnapi választások újravívását. Magyar Péter nem viselkedhet úgy, mint az ellenzék vezetője.
A kormány minden kudarcára nem lehet azzal válaszolni, hogy mit tett a Fidesz 2026 májusa előtt. Minden kritikára nem lehet úgy reagálni, hogy emlékeztetjük a magyarokat arra, mennyivel rosszabb volt korábban. Ezek a magyarázatok hamarosan politikailag érdektelenné válnak.
A műtétre váró beteget végső soron nem érdekli a kórház igazgatási múltja. Az iskolával elégedetlen szülő nem akar újabb előadást hallgatni a Fideszről. A késő vonat mellett várakozó ingázót nem érdekli, melyik kormány hanyagolta el eredetileg a vasutat. A túlzott bürokráciával küzdő vállalkozó nem akar újabb vizsgálatot a tegnapi korrupcióról.
Az állampolgárok előbb-utóbb egyetlen kegyetlenül egyszerű kérdést tesznek majd fel Magyar Péter kormányának:
Mit tettek a választási ígéreteik teljesítéséért?
Az ötödik megjegyzés a korrupcióról szól. A korrupcióval szemben keményen kell fellépni, a TISZA-kormánynak azonban el kell kerülnie a politika kriminalizálását. Az igazságszolgáltatás és a bosszú közötti különbségnek abszolútnak kell maradnia.
A bírák és ügyészek nem válhatnak annak az érthető dühnek az eszközeivé, amely a Fidesz zsarnoki gengszterokráciájának tizenhat éve alatt felhalmozódott.
Semmi sem bizonyítaná meggyőzőbben Magyarország demokratikus átalakulását annál, mint ha a korábbi vezetők pontosan olyan tisztességes jogi eljárásban részesülnének, amelyről ellenfeleik időnként attól tartottak, hogy ők maguk nem kapnák meg. A jogállam akkor a leghitelesebb, amikor azokat is megvédi, akiket nem kedvelünk.
A következő megállapítás az, hogy az európai uniós pénz nem gazdaságpolitika.
Az, hogy Magyar Péter normalizálta Magyarország kapcsolatát az Európai Unióval, kormánya egyik legegyértelműbb sikere. Az európai források visszaszerzését azonban nem szabad összetéveszteni a magyar gazdaság újjáépítésével.
Magyarország gazdasági gyengeségei strukturálisak: kiábrándító termelékenység, demográfiai hanyatlás, szakképzett munkaerő hiánya, regionális egyenlőtlenségek, túlzott függés a külföldi befektetésektől, kiszámíthatatlan szabályozási környezet, valamint egy olyan oktatási rendszer, amely nincs megfelelően felkészítve a most kibontakozó technológiai gazdaságra.
Az Európai Unió milliárdjai lélegzetvételnyi időt biztosíthatnak. A reformokat azonban nem helyettesíthetik.
A rendszerváltás utáni Magyarország egyik nagy kudarca éppen az volt, hogy hajlamos volt kívülről várni a jólétet: külföldi befektetésektől, európai támogatásoktól, multinacionális ipari termeléstől, ahelyett hogy felépítette volna azt a hazai szellemi és vállalkozói infrastruktúrát, amelyre a tartós jólét épülhet.
Magyar Péternek és minisztereinek ellen kell állniuk annak a kísértésnek, hogy pusztán az európai pénzek hatékonyabb elosztóivá váljanak. Magyarországnak olyan kormányra van szüksége, amely képessé teszi a magyarokat arra, hogy maguk teremtsenek több értéket és jólétet.
Végül pedig: képesek-e az intézmények nemet mondani Magyar Péternek?
Megmondhatja-e neki az Alkotmánybíróság, hogy egy, a kétharmados parlamenti többsége által támogatott jogszabály sérti az Alkotmányt?
- Vizsgálhatnak-e az ügyészek egy TISZA-politikust?
- Feltárhat-e az Állami Számvevőszék visszaéléseket a saját kormányán belül?
- Bírálhatja-e őt a köztelevízió?
- Nevetségessé tehetik-e politikáját az egyetemek?
- Támadhatják-e személyét az újságok?
- Megtagadhatják-e akaratának teljesítését az ellenzéki vezetésű önkormányzatok?
- Ítélhetnek-e a bírák a kormánya ellen anélkül, hogy retorziótól kellene tartaniuk?
Ha ezekre a kérdésekre igen lesz a válasz, Magyar Péter olyasmit valósított meg, amit Orbán Viktor soha: önmagánál erősebb intézményeket hozott létre.
Ha a válasz nem, akkor a TISZA-kormány minden demokratikus retorikája végső soron nagyon keveset fog érni.
Magyarország történelmi nyomorúsága régebbi mind Orbán Viktornál, mind Magyar Péternél. A magyarok újra és újra személyiségekben keresték a politikai megváltást az intézmények helyett.
Magyar Péter felelőssége nem pusztán Orbán Viktor gengszterokráciájának visszafordítása. Orbán Viktor zsarnoki hatalomfelfogását kell teljes egészében megfordítania.
Ehhez egyszerre van szükség politikai bátorságra és politikai önmérsékletre.
Orbán Viktor súlyos vereséget szenvedett. Magyar Péter legnagyobb ellenfele most már az a politikai kísértés, amelyet Orbán Viktor hagyott maga után: az a csábító meggyőződés, hogy ha valaki demokratikus legitimációval, jó szándékkal és hatalmas parlamenti többséggel rendelkezik, akkor minden rendelkezésére álló hatalmi eszközt használnia kell.
Így kezdődik az alkotmányosság leépülése.
Magyar Péternek minden reggel, amikor belép a miniszterelnöki hivatalba, egyetlen alapelvre kellene emlékeznie:
A demokratikus vezetés legnagyobb teljesítménye nem az, hogy valaki elegendő hatalmat szerez az ország átalakításához. Hanem az, hogy úgy alakítja át az országot, hogy közben tudatosan nem él a rendelkezésére álló hatalom minden eszközével.
