Emlékszem, amikor a Budapesti Corvinus Egyetemen kiálltam remegő lábakkal a több száz végzős elé, hogy elmondjam a diplomabeszédemet. Izgultam, arra koncentráltam, hogy helyesen elmondjam azt, amire gondosan készültem az azt megelőző hetekben. A végére megszűnt az izgulás és a remegés, és kezdtem teljes szívből átérezni, amit mondok.
Közel 10 évvel később kitört a COVID. Abban az évben találtam meg a diplomabeszédemet, és visszaolvastam. A visszaolvasást követően az az érzés fogott el, hogy ezt akár a COVID évében is mondhattam volna. Sőt, ha megmutatnám valakinek, akkor fel se tűnne neki, hogy a 2008-as pénzügyi válságról beszélek.
Aztán abban az évben meghalt mama, és egyszerűen nem tudtam rányomni a “Közzététel” gombra. Hirtelen a diplomabeszédem egy újabb jelentéssel lett felruházva.
Bárhogy is alakul(t) az élet, összességében örömmel és boldog érzésekkel gondolok vissza, büszke vagyok a Diplomabeszédemre. Szerintem továbbra is érdekes és tanulságos. Ha van kedvetek, olvassátok szeretettel!
Diplomabeszéd
Kedves Hölgyeim és Uraim!
Tegnap este beszélgettem a mamámmal – 70 éves, ereje teljében van – és mondtam neki, hogy szurkoljon, mert holnap az unokája búcsúbeszédet mond az egyetemen! Erre a válasz, idézem: „Annak nagyon örülök, hogy már az egyetemen is van búcsú, de hogy miért kell ezért beszédet mondanod? És miért nem töltöd hasznosabb dolgokkal az idődet, mint például evéssel, nem értem!”
Befejezvén mondandóját, nekiállt, hogy egy újabb adag mennyei fánkkal kényeztesse unokáit, mert Mama szerint az evésnél nincs csodálatosabb tevékenység a világon! Miközben készült a fánk, elmeséltem neki, hogy milyen fontos ez a beszéd, és ahogy egyre inkább belemerültem a mondókámba, úgy rohanták le elmémet az egyetemen töltött évek legkellemesebb, legizgalmasabb, és legfontosabb emlékei és érzései.
Immár végzős mesterszakosként állok előttetek, s az utóbbi 2 hétben 2 gólyatáborba is volt szerencsém ellátogatni. Ahogy sokaknak közületek most a gólyatábor szó hallatán mosolyra gördül a szája, úgy nemegyszer én is révedezésen értem magam. Eszembe juttatta azokat a felejthetetlen pillanatokat, amelyekben nekem volt részem gólyaként. Akkor még csak sejthettem milyen kalandokat élhetek majd át az elkövetkezendő években, most már tudom, akkor kicsit álmodtam.
Ennyi kaland és felhőtlen szórakozás! Szerintem egyetértetek velem, ha kijelentem: Eddigi legszebb éveinket köszönhetjük az egyetemnek!
Ezzel szemben kettős érzés fog el! Paradox érzés, mely nem hagy nyugodni! Kivételes generáció vagyunk, hatalmas kihívások elé nézünk!
Kivételes generáció vagyunk, Valamilyen szinten szerencsések, mert tanulmányaink alatt a történelem egy érdekes mérföldkőhöz ért! Olyan horderejűhöz, melyhez fogható tán még sosem volt! A válság évei köszöntöttek be, melyről korábbi társaink csak reménykedtek, hogy nem következhet be, mi tanúi lehetünk. A szemünk előtt dőlt meg minden ezzel kapcsolatos eddig felállított elmélet!
Hatalmas kihívás elé nézünk! A szüleim kiskoromban mindig mondogatták: „A ti kezetekben van a jövő!”. Akkor nem teljesen értettem, lévén, hogy éppen a zsebemben volt a kezem! Még nem tudtam, hogy e szavak mekkora súlyként fognak egyszer vállainkra nehezedni, feladatunkká téve, hogy szeretett országunkat jobbá tegyük!
Hinnünk kell! Hinnünk kell egymásban; abban, hogy most amikor a legjobban kell, igenis tudunk egymásért küzdeni! Játszunk csapatban, és tegyünk félre az egyéni, önös érdekeket, hogy majd egyszer visszatekintve azt mondhassuk: „Egyedül nem sikerült volna, de így együtt… Bármire képesek voltunk”
Egy tanmesét szeretnék megosztani Veletek!
Békák között versenyt hirdetnek, a cél egy magas víztoronyba feljutni! A békák összegyűlnek, kezdődik a verseny, a tömeg biztatása hallatszik minden felől. Ahogy egyre többen adják fel a versenyt, úgy szűnik meg a biztatás is, s már csak a tömeg morajából ezek a szavak szűrődnek ki: „Minek futtok, úgy sincs esélyetek!” Egyszer az egyik béka eléri a víztorony alját, mire a tömeg: „Add fel, nem lehet megmászni!” A béka már fáradt, verejtékezik, mégse áll meg, közben a tömeg egyre csak mondja: „Lásd be, reménytelen, nincs tovább!” Egyszer csak a béka felér a torony tetejére, a tömeg őrjöng, egy riporter azonnal odarohan, s sebtében megkérdezi: „Mi a titka? Hogy csinálta?” Erre a béka közelebb hajolt, csak ennyit válaszolt: „He, mondott valamit?”
Martin Luther King egyszer azt mondta: „Van egy álmom…” Kívánom, hogy nektek is legyenek álmaitok! És kitartást, hogy álmaitokat meg is valósítsátok!
Végül Mamának, Kína és India több ezer éves meditációs ismereteit felhasználva elmagyaráztam, tulajdonképpen erről lenne szó! Azt hiszem végül is megértette milyen fontos számomra ez a beszéd, és azt is, amit ez a beszéd képvisel, de utána rögtön megnyugtattam, hogy következő utam a konyhába vezet, és megeszem a fánkot.
