Farkas Dezső útja a Babson College MBA képzésére [A kezdetek]

Farkas Dezső, született 1988. október 2-án. Gyerekkorában a Kis-Balaton fővárosában, Vörsön… Nah jó, azért ne ilyen messziről induljunk. Térjünk a tárgyra. A Babson College nemzetközileg a legjobb MBA képzés a világon a vállalkozás területén. Hogyan sikerült eljutnom oda, hogy felvegyenek? Miért ezt az egyetemet választottam? Hogyan készültem fel? Hogy tudtam (részlegesen) megoldani a finanszírozást? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre adok választ az első személyes blogcikkemben.

Farkas Dezső életútja
Credit: Nagy Helga Petra

A korona ajándéka

Emlékszem, március 14-én szálltunk le a repülővel. Stockholmból érkeztem egy nemzetközi projekt megvitatásáról. Aznap már nagyon erős volt a zúgolódás, és elindult a pletyka. Le fogják zárni Budapestet. Végül március 16-án meg is érkeztek a karantén szabályai. Megindult a #homeoffice mozgalom és elkezdtek sűrűsödni az ismeretlen veszélyre figyelmet felhívó videók. Én elsők között készítettem a Jövőt Építők Generációja Egyesület elnökeként videót arról, hogy mekkora lehetőség előtt állunk.

Egy ismeretlen helyzetre tekinthetünk félelemmel. Megélhetjük rosszként, de kereshetjük a jó oldalát is, a lehetőséget. Én az utóbbit választottam. A hirtelen – oldalba rúgásként – érkező COVID-19-ben egy új kihívást kerestem.

Volt egy álmom

Kiskoromban hallottam a filmekben a nagy egyetemekről, ahova minden híres ember jár: Harvard, Stanford és társai. Mindenki ismeri őket. Akkor elhatároztam, hogy szeretném egy napon egy hasonló színvonalú egyetem pulóverét büszkén felvenni. Kevesen tudják rólam, de 22 évesen megpróbáltam a Stanfordra és a Duke Universityre jelentkezni. Amerikában a sportösztöndíjat nagyon komolyan veszik. Az ottani középiskolás vizsga az SAT. Egy ilyen szintű egyetemre 1200 ponttal lehet bejutni. (Ami azt jelenti, hogy hibátlan vizsgát írsz.) Ezzel szemben, ha kapsz sportösztöndíjat, akkor akár 850 ponttal is bekerülhetsz, tehát a magyar rendszer szerinti hármas, négyes jegy is belefér. Mivel NB1-es játékos voltam Zalaegerszegen a ZTE Futball Klubban a gimis éveim alatt, majd később NB1 Futsalos lettem a Vasas játékosaként, ezért kaptam sportösztöndíj ajánlást, amely a teljes tandíjat finanszírozta volna! Mindössze egyetlen bökkenő volt, 23 éves korig nyújtják a sportösztöndíjat (22 éves voltam). Vagyis egy évet finanszíroztak volna nekem, a további hármat ki kellett volna fizetnem. Amerikában 4 éves az alapszak képzés. Mivel erre akkor egyáltalán nem volt lehetőségem, ezért hamar letettem róla.

Visszatérő álom

Márciusban felbukkant a fura érzésem, hogy most meg tudom csinálni. Elkezdtem nézegetni  MBA képzéseket. Szerettem volna a saját területemen, vagyis a vállalkozás területén a világ legjobb képzésére jelentkezni. A TOP-1 volt az, amire kíváncsi voltam. Úgy éreztem, hogy eljött az ideje, hogy megmérettessem magam nemzetközi vizeken is. Megismerjem a legmodernebb üzleti tudást, új kapcsolatokra tegyek szert. Így esett a választásom a Babson College – Blended Learning MBA képzésére, amely minimum 7-10 év szakmai tapasztalatot igényelt.

Mit jelent az MBA?

Az MBA a Master of Business Administration hivatalos elnevezése. A legelismertebb, legmagasabb szintű diploma a menedzsment és az üzleti tudományok területén. Korszerű, átfogó (felső-)vezetői képzés a már megfelelő gyakorlattal rendelkező emberek számára, kifejezetten magas tandíjjal. Az eredetileg posztgraduális képzés USA-ban a Phd/MBA-t conjoint képzésként kezeli, vagyis az MBA az MA(Master of Art)/MsC(Master of Science), vagyis a mesterszak szintjénél feljebb van. Alapvetően minimum 3-5 éves gyakorlattal rendelkező – leendő – vezetőknek szánják.

Miért zavaró az MBA fogalma Magyarországon?

Azért mert Európában, a bologna rendszerben a fentiek ellenére 4 féléves mesterszintű képzésként akkreditálták és kezelték az MBA-t. Ráadásul, csakhogy a megértése még nehezebb legyen, van alapszakon és mesterszakon Business Administration szak is (magyarul gazdálkodás és menedzsment szak). Tehát a fentiekkel ellentétben olyan érzése van az embernek, mintha az MBA a gazdálkodás és menedzsment mesterképzése lenne, pedig a valóság teljesen más.

Babson College

Babson College

A Babson College MBA programja a vállalkozás területén a U.S. News & World Report rangsorolása alapján nemzetközileg a legjobb MBA képzés, megelőzve olyan neves egyetemeket, mint a Stanford University (Nr.2), a Massachusetts Institue of Technology /MIT/ (No.3), a Harvard University (No.4) vagy a Berkeley (Nr.5).

Miért hallottak róla olyan kevesen?

Azért mert a Babson College összehasonlítva a többi egyetemhez egy kis privát iskola, amely kifejezetten a vállalkozás területére koncentrál. A nagy egyetemek (Stanford, Harvard, MIT stb.) sok szakterületen is a top 5-ben vannak. Például a Corvinus Egyetem Magyarországon kiemelkedő a Közgazdaságtudományi, a Gazdálkodástudományi és a Társadalomtudományi képzésekben is.

Milyen híres Babson College Alumni tagok vannak?

Például Arthur M. Blank, a 101 milliárd árbevételű Home Depot tulajdonosa. A Babson adott neki kölcsön a Home Depothoz, mert más nem akart finanszírozást nyújtani. De pl. Edsel Bryant Fort II, Akio Toyoda, a Toyota Motor Corporation elnöke és vezérigazgatója, William D. Green, az Accenture volt elnöke és vezérigazgatója, vagy éppen Ernesto Bertarelly, 8,2 milliárd dollár vagyonnal rendelkező svájci üzletember,  Peter R. Kellogg, 3,4 milliárd dollár vagyonnal rendelkező üzletember. Wikipédián találhattok többet is.

Farkas Dezső - Babson College MBA

Vírus alatti hetek

Szerettem volna egy nagyon erős elhatározást tenni. Nem afféle újévi fogadalmat, amit az emberek heteken, napokon belül megszegnek. Vagy a kimondása során tudják már, hogy úgysem fogják betartani. Egy erős döntést, amely a jellemedből fakad, vagy azt formálja. Szeretem Prince EA videójában lévő megfogalmazást, hogy a „A jellem az a képesség, amikor képes vagy megvalósítani a fogadalmad még akkor is, amikor már az izgatottság elmúlt”

Ezért elhatároztam, hogy meg fogom csinálni.

Az ötletem fogadtatása

A tandíj nagyon elrettentő volt. És az ötletemnek se igazán volt támogatottsága. A szüleim, az – akkor még – barátnőm és barátaim furán néztek rám. Afféle „elment az eszed?” nézés volt. Mi a fenének akarnál menni ilyen egyetemre? És honnan lesz 40 millió forintod (tandíj, szállás, utazás költsége összesen), amiből ezt finanszírozni fogod? Az utolsó kérdésre én se tudtam igazán választ adni. De úgy döntöttem, hogy különválasztom a két problémát/kihívást.

  • 1. kihívás: Vegyenek fel a képzésre!
  • 2. kihívás: Hogyan fogom előteremteni a tandíjat?

Erre a képzésre a tavalyi év során 3000 jelentkezőből mindössze 20 embert vettek fel. Így teljesen feleslegesen aggódom a 2. kihívás miatt, ha az elsőt sem tudom megugrani. Ezzel nyugtattam felhúzott szemöldökű hozzátartozóimat is.

Mire volt szükség a Babson College MBA jelentkezéséhez?

  1. Önéletrajz
  2. Motivációs levél (Egy esszé konkrét témakörökkel.)
  3. Interjú a Tanulmányi Osztállyal, a Campus igazgatójával
  4. Videóinterjú, ahol 30 másodperc felkészülési időt kaptál, majd 1 perc alatt kellett válaszolni a kérdésre. /És nem elég „bullshit” választ adni, olyan választ kell adni, amiért 3000 emberből úgy döntenek, hogy te beletartozol abba a 20-ba, akit felvesznek./
  5. 7-10 éves szakmai tapasztalat bizonyítása
  6. Minimum 1, de inkább 2 elismert szakmai ajánlás
  7. Nemzetközileg elismert nyelvvizsga (pl. TOEFL)
  8. Elvégzett egyetemi alapszak és az azt követő GMAT egyetemi vizsga. (Ez utóbbit, ha rendelkezel mesterszakkal, kiválthattad. Én a Corvinus Egyetemen végeztem Pénzügy MsC képzést, Vállalati Pénzügyek szakiránnyal, amivel ezt kiválthattam.)

Márciusban, miután elhatároztam, hogy jelentkezni fogok a Babson College MBA programjára, meg is kezdtem a felkészülést.

Angol nyelv

Az első, és legfontosabb kihívásom a szakmai angolom szintre hozása volt. (Munkahelyemen kizárólag a magyart használtam.) Ezért 1,5 hónap alatt kivégeztem az ABA English teljes applikációját, amely napi 3-4 óra angolozást jelentett. Mellette elvégeztem az EdX TOEFL nyelvvizsgára való ingyenes felkészítő tanfolyamát.

Emellett angolul olvastam könyveket (Steve Richards: The Rise of the Outsiders; Christopher Wylie: Mindfuck), cikkeket és néztem a filmeket (angolul, angol felirattal).

Önéletrajz és motivációs levél

Meglepetés erejével fogadott, hogy az önéletrajzom és a motivációs levél elkészítése ilyen magas szinten gyakorlatilag egy külön iparág. Megannyi videó, felkészítő tanfolyam és cikk található róla. És el is várják, hogy magas minőségű legyen. Ebben Mészáros Eszti, Stanfordon végzett JÉG tag volt a segítségemre. Neki köszönhetően ismertem meg az elvárt minimális színvonalat.

Ha kíváncsi vagy az önéletrajzomra, itt megnézheted: CV – Farkas Dezső.

Valamint elkezdtem a Babson College nyitott eseményein részt venni. Megtekintettem 1-1 nyitott órát és beszélgetést, hogy minél jobban megismerjen az iskolát, tanárait és elvárásait.

Videóinterjúk

A Campus igazgatójával való interjúra remegve készültem. Szerencsére Gustavo Trindade rokonszenves, kellemes benyomást keltett. A 30 percesre tervezett beszélgetés végül másfél órára nyúlt. Az elején mindjárt megtaláltuk a közös hangot, mikor megtudta, hogy Budapestről jelentkezem. Azonnal megosztotta élményeit, emlékeit. Egyszer járt már nálunk, és örömmel emlékezett vissza a Bazilika melletti kávézóra és egy szépséges hölgyre, akivel megismerkedett. (A magyar szépségek ereje világszerte.) Elmeséltem a magyar és bécsi opera közötti különbséget. Ez az anekdota megfelelően oldotta a hangulatot is. A végén jó tanácsokkal látott el, hogyan készüljek a videóinterjúra. Kiemelte, hogy bármi is lesz a kérdés, egy valamire biztosan legyen válaszom: Miért engem vegyem fel a Babson College? Miért engem válasszon? És ne feledjem, hogy 3000 másik ember fog erre a kérdésre frappáns körmondatokban reagálni. Már akkor tudtam, hogyan fogom felépíteni a reakciómat a kérdésre, amit meg is osztottam vele. Tetszett neki. Még kicsit finomítottunk rajta, de éreztem az erőt benne.

A következő lépés egy automata videóinterjú volt, amely 4 kérdésből állt. Harminc másodperc felkészülési idő és 1 perces válaszidő állt rendelkezésre. Csak egyszer lehetett megoldani, és nem volt több lehetőség a próbálkozásra, ezért a toppon kellett lennem.

Előre felkészültem az összes sztenderd állásinterjú kérdéssel (pl. Milyen állat lennél? Ha zenekarban lennél, ki lennél és miért? Mi volt az utolsó könyv, amit olvastál? stb.), de egyik sem volt benne. Három szituációs kérdés volt és egy további kérdés, amit fentebb Gustavo említett („Miért gondolom, hogy én vagyok a megfelelő jelölt arra, hogy a Babson College felvegyem?”). Mindössze erre volt kész válaszom.

Az egyik ilyen szituációs kérdés az alábbi volt:

„Az egyik alkalommal úgy alakult egy projekt, hogy a beosztottad lett a főnököd. Hogyan reagáltál és viselkedtél az alábbi helyzetben?”

Szakmai ajánlás

Itt elgondolkodtató volt a helyzet, ugyanis olyan ajánlást kellett benyújtanom, ami a Babson College számára mond valamit. Hiába ad nekem ajánlást egy magyar milliárdos, ha a nevét és cégét a Babson nem hallotta. Ettől még „tucat” ember leszek a jelentkezők között.

De szerencsére úgy alakult, hogy az életem és karrierem során fontos szerepet játszó két mentorom is a Harvardon végzett. Őket kértem fel, hogy adjanak ajánlást.

  1. Balogh Imre, Alumnus of Harvard Business School, AMP 164
  2. Szlankó János, Harvard Business School, Owner/President Management 20

Történetesen mindkettő Executive MBA szintű képzést végzett a Harvardon, amit a Babson is ismert és elismert.

Egy héttel a jelentkezési határidő előtt még húztam egy Mavericket, afféle mindent vagy semmit lépést, hogy sikeres legyen. De ezt majd személyesen, vagy egy későbbi alkalommal mesélem el.

7-10 év szakmai tapasztalat és egyebek

A szakmai tapasztalatomat nem fejtem ki, ha letöltötted az önéletrajzomat, láthatod, hogy mivel foglalkoztam. Viszont annál is inkább szeretnék beszélni a nem munkaidőben végzett tevékenységeimről, mert ezek voltak azok a döntések, amelyek a legjobban meghatározták a fejlődésemet. Amikor nem a bulit és a szórakozást választottam a szabadidőmben, hanem az értékteremtést.

Az elmúlt évtized “szabadidőben” beletett energiája itt – is – látszik megtérülni. Mert kifejezetten pozitívan értékelték a MUNKÁM MELLETT többek között az alábbi kiegészítő tevékenységeimet:

  • Jövőt Építők Generációja Egyesület (JÉG) felépítését és vezetését, amely 18-35 éves korosztály számára nyújt tehetségfejlesztést. Itt jelenleg is elnök vagyok.
  • Global Shapers Budapest Hub (Világgazdasági Fórum ifjúsági szervezete) vezetését. A Budapest Hub kurátora voltam, jelenleg az GS Budapest Hub Alumni vezetője vagyok.
  • TEDxYouth és a TEDxDanubia előadásomat, amely a kutatásaimat mutatja be.
  • Templeton Fellow (kiemelkedő tehetségprogram) és a Mensa Hungariqua (130+ IQ) tagságomat.
  • ASEF Young Leaders Summit részvételemet Luxemburgban (Magyarországon képviseltem a Fiatal Vezetők Konferenciáján), valamint a 50 tehetséges magyar fiatal programban való részvételemet.
  • Érdekességképpen azt is, hogy volt már bukott vállalkozásom.

Június 22, 2020

Akkor már naponta néztem meg, hátha van eredménye a felvételi dokumentumaimnak. Majd megérkezett a várva várt levél:

Felvételi eredmény - Babson
Credit: Babson College

Egy napnyi öröm! Úgy éreztem, hogy eljött a pillanat, hogy kibontsam az évekkel ezelőtt, a családomtól kapott 2 decis Blue Label Whiskymet. Megnéztük Jude Law főszereplésével a a “The Gentleman’s Wager” kisvideót, hogy megéljem a pillanatot.

Mint kiderült, egyetlen magyarként kerültem felvételre. Sőt, a Babson College 1919-es alapítása óta a 2. magyar vagyok az MBA képzésen. (Ki az első? Méhes Krisztián MBA’04)

A következő nap már elárasztott a teher és a hozzátartozók ezer kérdése. Gratulálok! De hogyan fogom ezt kifizetni? Honnan lesz rá pénzed? És nem mellesleg, mindezt 2020. augusztus 1-ig teljesíteni, mert az a tandíj kifizetésének határideje. Vagyis mindössze 5 hét állt a rendelkezésemre.

Hogyan teremtek elő 40 millió forintot?

Ez volt az a pont, ami mások számára misztikusnak hangzik. Erre ez volt a válaszom: nem tudom, de valahogy sikerülni fog!

És ahogy bíztam, elkezdtek jönni az ötletek. Elkezdtem készíteni egy tervet. Honnan lehet forráshoz jutni?

  1. Ösztöndíjak
  2. Közösségi finanszírozás
  3. Állami támogatás
  4. Hitel, kölcsön
  5. Saját forrás

Elkezdtem felkutatni és kilistázni az ösztöndíjat. Felvettem a kapcsolatot olyanokkal, akik már voltak hasonló cipőben. Kértem tanácsot. El is kezdett szépen gyűlni a lista:

Nézzük sorba. Fulbright és Rosztoczy 1-2 évre előre kapható (Utóbbit megpályáztam most októberben). Stipendium Hungaricum maximális életkora 24 év. Sólyom László-ösztöndíjat megszüntették 2020-ban. A következő két öszdöndíj esélyes, viszont a mértéke átlagosan 1000 dollár támogatás. A Babson College belső ösztöndíjai, amelyre pályázhatok, a 2. évtől állnak rendelkezésre tanulmányi eredmény vagy aktivitás alapján. Szóval ez a lehetőség rövid távon nem nyújt megoldást. Ha 1-2 évre előre terveztem volna, akkor mindenképpen ezzel kezdtem volna. (Mint ahogy most is ezzel kezdtem, csak késő volt.) De hosszú távon még segíthet!

Továbbá minden kedves olvasó számára, aki érintett továbbtanulásban, itt van egy nagyon hasznos lista kigyűjtve, hogy milyen ösztöndíjak vannak a Volkswagentől Norvégiáig, Hollandiától az UNESCO-ig.

Közösségi finanszírozás

Elindítottam egy GoFundMe kampányt a pénzgyűjtésre. Az elkészítésében nem kevés munka lakozik, érdemes egy pillantást vetni rá. Azzal a tudattal tettem, hogy Magyarországon az ilyen jellegű támogatási kultúra alacsony. Sőt, elsősorban lenézéssel párosul. De nem volt időm latolgatni és morfondírozni az előnyein és hátrányain, sem várni mások agitálására. Cselekednem kellett. (Néha a szűk határidő a legjobb motiválóerő.)

Mivel kampányt Magyarországon nem lehet indítani, ehhez szükséges egy amerikai rezidens, ezért felkerestem egy barátomat, hogy segítsen. Bodrogi András nyújtott segítséget, aki vállalta, hogy a beérkező átutalásokat lehívja és átutalja számomra. Ezúton is köszönöm!

Állami támogatás/Vállalati támogatás

Írtam levelet az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a Pénzügyminisztériumnak. Mégiscsak egyetlen magyarként nyertem felvételt nemzetközileg a legjobb MBA képzésre a világon, ezzel büszkén képviselve az országomat. Ehhez el is készítettem egy 6 oldalas anyagot, amely kifejti az eddigi életutamat, a Jövőt Építők Generációja Egyesületben végzett nonprofit tevékenységemet, az eddigi kutatásaimat és eredményeimet, Vörsért végzett lokálpatrióta tevékenységemet, valamint az elszántságomat, hogy a későbbiekben a tanultakat hazahozzam és az ország javára fordítsam.

Sajnos azóta sem kaptam választ a leveleimre.

Update: Az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól megérkezett a válasz. 

“A külföldön tanulmányokat folytató magyar állampolgárt – amennyiben nem rendelkezik magyar felsőoktatási intézményban hallgatói jogviszonnyal – a magyar Kormány az alábbi lehetőségekkel támogatja” – írják a válaszlevélben. Röviden összefoglalva a továbbiakban:

  1. Nemzeti Tehetség Programban megjelent Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj pályázati felhívása “C” kompontensében igényelhető 100.000 és 1.000.000 forint közötti összeg pl. utazásra, lakhatás, oktatás, tankönyvek beszerzésére. Sajnos a link, amit küldtem hibás URL-re megy. De rákerestem a felhívásra. Idén már nem lehet megpályázni, remélhetőleg jövőre igen. Viszont a “pályázat benyújtásakor tanulói jogviszonnyal nem rendelkező (köznevelési tanulmányokat nem folytató) kiemelkedően tehetséges fiatalok”.  Szóval egyrészt a tandíjhoz nem segítség, másrészt még az felmerülő kérdés, hogy az, hogy a Babson Collegera járok, tanulói jogviszonynak számít-e? (Ettől függetlenül remélhetőleg jövőre meg lehet pályázni, az utazási és könyvtámogatás segít. Csak a könyvek 1500 dollár a két évre.)
  2. Stipendium Peregrinum ösztöndíj. Ezt már korábban említettem, 25 év a korhatár. Ebből is látszik, hogy meg sem nézték az anyagomat. 
  3. Diákhitel1-ért folyamodhatok. Viszont a “Diákhitel1-et csak abban az esetben kaphatja meg, ha EGT felsőoktatási intézményben…” tanul. EGT, vagyis Európai Gazdasági Térség tagállamai. Ebből szintén látszik, hogy nem nézték meg az anyagomat, mivel a Babson College Amerikában van, ezért ez a lehetőség is kiesett. 

Összefoglalva a magyar kormány nem tud támogatni. Esetleg jövőre pályázhatok utazási, és tankönyvtámogatásra.

Update 2: Megérkezett a Pénzügyminisztériumtól a válasz. Átküldték a megkeresésemet az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak és a Külügyminisztériumnak, hogy ők válaszolják meg a levelemet. Mivel a Pénzügyminisztériumnak javasoltam egy külön ösztöndíj programot 25 év feletti pénzügyesek számára (csak hogy proaktív legyek), remélem nem a fenti sablonválaszt küldik el még egyszer. 

Vállalati támogatás

Sajnos a sztenderd vállalati támogatások kiestek számomra, mert azok alapvetően a 3+1+3 modellben épülnek fel. (Pl. McKinsey, BCG ajánl ilyen lehetőséget.) Három év munka az adott cégnél, amely után felajánlja, hogy finanszíroz számodra 1 évnyi MBA képzést egy top egyetemen, ellentételezésül aláírsz további 3 évet a cégnél. Ha ezt végül nem teljesíted, köteles vagy visszafizetni a tandíj árát.

Mivel én saját vállalkozással foglalkoztam korábban, így nekem ez az lehetőség sajnos kiesett.

Motiváció 1.0 Farkas Dezső módra

Az első 2 hétben nem igazán találtam támogatóra. A vélemények is teljesen felemásak voltak. Aki nem végzett még MBA-t, elmondta, hogy ez teljesen felesleges pénzkidobás. Ha már úgy érzem, hogy ennyi pénzem van, költsem másra. Aki végzett MBA-t, az elmondta, hogy élete legjobb döntése volt. És sok sikert kíván, higgyem el, meg fogja változtatni az életem. (De pénzben egyébként nem támogat, és nem is osztja meg a GoFundMe kampányomat.)

Úgy éreztem, mint aki árral szemben úszik. Konkrétan senki sem támogatott. Senki. Ezalatt az időszak alatt csak magamra számíthattam, és naponta, egyedül énekeltem – mindenki jobban jár, ha nem hallja, hogyan éneklek – Andy Grammer „Don’t Give Up On Me” című számát, hogy motiváljam magam.

Mélypont

Ahogy eltelt az első 2 hét, az ösztöndíjak ilyen rövid idő alatt lehetetlennek bizonyultak, a GoFundMe kampány is vakvágánynak mutatkozott. Elküldtem pár – számomra fontos véleménnyel bíró – magas beosztású embernek is a levelem. Az egyik válasz teljesen elkeserített, és reményvesztetté váltam. Az idő fogyatkozott, a pénz megszerzésének az esélye kezdett 0-ra csökkenni. A megkérdőjelezhető kérdések kezdtek sűrűsödni és kezdtem elveszíteni a hitemet.

Aztán megérkezett Szabó Balázs, a CIB vezérigazgató-helyettesének válasza, akinek a véleménye mindig nagyon fontos volt számomra.

„Szia Dezső! 

Először is GRATULÁLOK!

  • Ahhoz, hogy nem lankadsz, tovább és tovább lépdelsz magasabb célok felé,
  • Ahhoz, hogy felvettek egy ilyen helyre,
  • Ahhoz, hogy van bátorságod egy ilyen fund raisinget indítani és
  • Ahhoz, hogy ezt ilyen profin csináltad meg!

Én is szívesen beszállok a támogatásba és két hely eszembe jutott, ahova elküldöm a mail-ed!

Én most elmegyek szabadságra, csak augusztus 10 után leszek, egyeztessünk akkor egy találkozót!

Tanultam egy olasz köszöntést, így szól:

Ad Maiora! Azt jelenti, magasabb célok felé. Passzol Hozzád.

Sok sikert!

SzB”

Mikor elolvastam, új erőre kaptam. Eldöntöttem, hogy nem adom fel. Meg fogom valósítani az álmaim! Mit meséljek a gyerekeimnek? Hogy feladtam két hét után? Azt már nem! Ad Maiora!

Később olyan megtiszteltetésben lehetett részem, hogy később Szabó Balázs írt rólam egy cikket Valami Amerika néven. Ha szeretnétek megismerni, milyen vagyok egy felsővezető szemszögéből, pillantsatok rá.

A megfelelő kitartás eredményeket szül

Jelenleg 21 támogatóm van, és 476-an osztották meg a kampányomat. Voltak olyan emberek, akik a GoFundMe kampány hatására értesültek róla, és megkerestek privátban, hogy szívesen járulnának hozzá a tanulmányaim költségéhez.

Olyan támogatók álltak mögém, mint:

  • Ránky Katalin, a L’Oréal volt ügyvezetője
  • Michele Orzan, az EuCham elnöke
  • Szabó Balázs, a CIB Bank vezérigazgató-helyettese
  • Szeghy Szabolcs, volt válogatott futsaljátékos és Vasas csapattársam
  • Szendrői Gábor, a Concorde MB Partners partnere

Egyszerre büszkeséggel és kötelességtudattal tölt el, hogy ilyen nevek döntöttek úgy, hogy támogatják a képzésemet.

Továbbá meg szeretném köszönni mindazoknak, akik támogattak GoFundMe kampány során, vagy bármilyen formában megosztották a cikkemet, segítve a támogatásomat, mint például a Diák-Utak.

Segítség néha onnan jön, ahonnan nem számítasz rá

Találkoztam Sibisanu Emillel, a Gastro Business Club elnökével, aki magáénak érezte az ügyemet és szívből szeretett volna segíteni. Összekötött két magas szakmai színvonalat képviselő emberrel:

Fanni és Nikolett segített abban, hogy a pályázatom eljusson a Csányi Alapítványhoz. Jelenleg annyit tudok, hogy bekerültem a top 3 pályázó közé, aki esélyes abban, hogy támogatást kapjon. Sajnos azóta – augusztus óta – semmilyen visszajelzést nem kaptam. De még továbbra is bizakodó vagyok.

Váratlan hívás

Egyik este, hazafelé sétálva kaptam egy váratlan hívást. A vonal túlsó végén Kállai Gábor nemzetközi nagymester sakkozó volt. Közel 7 évvel ezelőtt beszéltünk, amikor meghívtam szimultán sakkozni a Corvinus Egyetemre, ahol 20 diákkan egyidőben sakkozott. Kért tőlem pár percet azért cserében, mert korábban eljött hozzánk. És teljes meglepetésemre, azért hívott, mert látta a közösségi finanszírozásos kampányomat, és tanácsokkal, ötletekkel látott el. Összekötött potenciális támogatóval is. Ha ebből lesz sikeres vonal, akkor a következő cikkemben írok róla! Ezek azok a pillanatok, amikor az önzetlenség és a mások segítése óriási erőt ad nekem a folytatáshoz és a kitartáshoz!

Megszületett a logóm is

Hogy miért ez a logóm? Arról hamarosan írok egy blogcikket.

Dezso Farkas logó
Credit: Nagy Helga Petra – Farkas Dezső logó

Nagy Helga Petra, grafikus és fotó támogatásként felajánlotta, hogy készít számomra egy minőségi logót, amely tényleg azt szimbolizálja, amiben hiszek. És felajánlott nekem egy fotózást is! Neki köszönhetem a profi fotóimat! Köszi Helga!

Család

Egy darabig megkérdőjelezték döntésemet. Nem értették, hogy miért szeretnék ekkora terhet rakni magamra pont akkor, amikor a családalapításnak, vagy a kis falumban, Vörsön az üzleti fejlesztéseknek kéne a fókuszban lenni. Aztán pár héttel később, mikor látták, hogy bizony nem fogom meggondolni magam, megváltoztak. És hirtelen támadóból támogatók lettek. Az egyik legnagyobb támogatóim! 😊 Segítettek kölcsönnel, megosztással, érzelmi támogatással. Úgy, ahogy egy családnak kell. És még ha ehhez éveket is kell várni az embernek – a lényeg, hogy most megtörtént. És ezért boldog vagyok!

Augusztus 1.

Végül a támogatók hozzájárulásával, családi és saját forrás kiegészítésével, és kölcsönnel sikerült összegyűjteni az első év félévtandíját (25 ezer dollár). Megkezdtem az első szemeszterben a tanulmányaimat, és már az első két hónap után óriási mennyiségű élménnyel és tudással lettem több. De ezekről majd egy későbbi posztban beszámolok.

De addig is, még továbbra is kérdéses, hogy a további három félév (75 ezer dollár) tandíját miből fogom finanszírozni. Továbbra is küzdők. Úgy érzem magam, mint Dr. Abraham Tverski videójában a homár.

Egy biztos, nem adom fel! Ad Maiora!

Wolf mindset feliratkozó link

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Farkas Dezső
Farkas Dezső
Farkas Dezső az F.W. Olin Graduate School of Business, Babson College MBA hallgatója, a Jövőt Építők Generációja Egyesület elnöke, valamint a Global Shapers Budapest Hub Alumni vezetője. Beválasztották az 50 tehetséges magyar fiatal közé. Templeton Fellow. Két TEDx előadás fűződik a nevéhez. Az ASEF Young Leaders Summit kiválasztottja Luxemburgban, valamint a Youth Leaders Forum alumnija.

Felkapott cikkek

Hasonló cikkek
Dezso Farkas

Babson College IV. félév 2. negyedév – A lezárás

Az utolsó etap. A célegyenes. Az utolsó hónapok, napok....

Babson College IV. félév [1. negyedév]

A 2022. év eleje egy teljesen más fordulatot hozott...

Babson College III. félév [2. negyedév]

Az első negyedéves élmények elsöprő erővel hatottak, kettős érzéseket...

Babson College III. félév [6. rész] #Miami

Szeptemberben a hőmérséklet és a nap ereje gyilkos. Mégis...