A 2022. év eleje egy teljesen más fordulatot hozott az életemben. Ennek az volt az oka, hogy megszűnt a pénzügyi nyomás, amely az elmúlt másfél évben nyomta a vállamat. Egyrészt sikerült elnyertem a Rosztoczy-ösztöndíjat, amely a 4. félév tandíját 50%-ban biztosítta, másrészt megnyertem a Wekerle Sándor Kárpátmedencei Junior díjat is. Ehhez társult még, hogy a vállalkozásaimat végre sikerült kihozni a Covid terhe alól.  

Babson College – IV. félév 1. negyedév

A téli szünet pár hetes pihenő volt. Úgy ahogy tavaly nyáron is kihasználtam az MBA közötti szünetet, és elindítottam Budapesten a Random nevezetű kávézót és italbárt, a „téli szünet”-ben sem tétlenkedtem a pár hetes pihenő alatt.

Téli szünet, Vörs

Vörs, hivatalosan a Kis-Balaton fővárosa. Az 500 főt számláló falu büszke szülővárosom. (Fura egy mondat, de ha lehet faluként főváros, akkor én is mondhatom, hogy szülővárosom. 😊) Keszthely és Marcali között található közvetlenül a Kis-Balaton mellett. Itt található Európa legnagyobb betleheme, amit a decemberi időszakban közel 25-30,000 fő látogat meg. Azért, hogy fellendítsük a helyi életet és segítsek a közösségnek, nyitottunk egy adventi vásárt. Ezt sokan nem is tudják, de az itt eladott áruk nagy része vörsi lakosok által készített ajándékokból ált. Meg tudjátok nézni az alábbi 2019-es videót, ha kíváncsiak vagytok rá. Illetve itt van pár kép is az eseményről. Ezzel teltek a téli napjaim.

Vörsi Adventi Vásár Nappal
Vörsi Adventi Vásár Nappal
Adventi Vásár Vörsön - Ajándékos
Adventi Vásár Vörsön – Ajándékos
Vörs Adventi Vásár
Vörsi Adventi Vásár – Este

Kiutazás

Január 18-án indultam útnak. Az átszállás Párizsban történt, amire 1 óra 50 perc állt rendelkezésre. A gép egy órát késett, ami izgalmassá tette egy kicsit az életemet. Így az egy órás késés miatt – átrohanva a fél repülőteret éppenhogy sikerült elkapnom a csatlakozást. Ha valakiben felmerülne, hogy a repülőút nagy részében melyik fantasztikus filmet néztem volna meg, akkor… bárcsak. Az időt természetesen a temérdek esettanulmány olvasásával töltöttem, hogy fel tudjak készülni a képzésre.

Dupla F2F session és a Tantárgyak

A két kinti intenzív hetem olyan közel esett egymáshoz januárban és februárban, hogy úgy döntöttem, hogy a kettő között nem utazok vissza Magyarországra, hanem kint töltöm azt a másfél hónapot.  Az idő nagy részében Miamiben és Bostonban voltam. Ez jó lehetőség új emberek megismerésére.

Miami esetén arra az időszakra esett az ünnepi időszak és a Forma-1 is. Ennek köszönhetően a szállások ára az egekben voltak. A legolcsóbb szállás az egyetemhez közel (ami nem 12 ágyas hostel 1 fürdővel és WC-vel) közel 100,000 Ft/nap árban volt.

Ezért arra gondoltam, hogy teszek egy kósza kísérletet, írok a Floridai magyarok csoportjába, hogy hátha tud valaki segíteni 2-3 napra szállást nyújtani nekem. A posztomra senki nem reagált, ellenben a nem sokkal később kirakott magyar politikai posztra több száz reakció érkezett. Nem mondom, hogy meglepetésként ért, inkább csak érdekességként mesélem el.

Babson kávézója kívülről, este, ahol tanulni szoktam

Ebben a negyedévben három fantasztikus tantárgyat tanulhattam:

  1. Capstone project – Corporate Entrepreneurship
  2. Disruptive Change and Lead Entreprise Transformation
  3. International Macroeconomics and Business Environment Analysis

Capstone Project – Corporate Entrepreneurship

Ez a tantárgy nem is negyedéves, hanem féléves tantárgy. Az egyetlen kurzus a két évünk alatt, amelyik két negyedéven keresztül is tart. Az erejét, fontosságát és különlegességét az adja, hogy ebből van a záróvizsga, és annak a sikeres letétele a diploma feltétele is egyben. A megszerezhető 44 kreditből 11 kreditet tesz ki, azaz a teljes vizsgaátlagodnak a 25%-át. Vegyes érzelmeket keltett bennem elsőre, mert szeretek első lenni. (Jelenleg osztályelső voltam.) Ha itt nem szerzel jó jegyet, akkor a 25% súly miatt akkorát el tud mozdulni a jegyátlagod, hogy búcsút mondhatsz a teljes másfél éved beletett munkájának.

A tantárgyi menetrend

Mind a 15 fő, aki jelenleg az osztályunkba járt, leadott egy vállalkozási ötletet. Olyan ötletet kellett leadni, amely az alábbi szempontokat is figyelembe veszi:

  • Több mint 1 millió emberre van hatással
  • Gyorsan skálázható

Ebből is következik, hogy egy helyi kávézó nyitása nem tartozik azok közé a grandiózus ötletek közé, amit itt a Babson elvár tőled.

A tanárunk Mark Rice egyébként egy mérnöki végzettséggel rendelkező vállalkozó is egyben. Több cégek alapított és épített fel a karrierje során, illetve Board tagként is szerepelt vállalkozásokban.

A 15 beküldött ötletet Mark egy hét alatt átnézte, és ebből kiválasztott 9 ötletet. A visszajelzése alapján olyan további szempontokat vett figyelembe, mint a potenciál a félév alatt elérhető gyors fejlődésre vagy mennyire igényel csapatmunkát.

A következő héten eköré a 9 ötlet köré kellett csapatokat alkotni, és kiválasztani a számunkra ideális ötletet. Három 5 fős csoportot hoztunk létre. Addig kellett egymással egyeztetni, variálni a dolgokat, míg a 9 ötletből 3 ötlet köré 5-5 fős csoportok alakultak ki.

A következő hetekre a tematikát John Mullins – The New Business Road Test (What Entrepreneurs and Investors Should Do Before Launching a Lean Startup) című könyve határozta meg. Megtanultuk mi a különbség a piac és az iparág között. Készítettünk makro-, és mikroiparági elemzéseket. Vizsgáltunk versenytársakat, gazdasági és fenntarthatósági szempontokat. Meghatároztuk az iparági szegmensünket és a csapat domináns területeit. Elsősorban ezzel töltöttek az első negyedévet. A második negyedévről és a záróvizsgáról a következő cikkemben fogok többet írni.

Disruptive Change and Lead Entreprise

Ez egy szívemnek különleges óra volt. Jayről már korábban beszéltem, tartott nekünk egy órát. Az ő dinamikája, lelkesedése nagyon megfogott már korábban is. Ezt a színvonalat most is hozta.

A Babson kávézójában pihentem meg az órák között

A téma a Gorillák vs. Csimpánzok volt. Gorilláknak hívta a nagy multinacionális cégeket, csimpánzoknak meg a friss, induló vállalkozásokat, startupokat. A két kategória összeütközéseit vizsgáltuk meg. Érdekes esettanulmányokat vettük, valamint aranyszabályokat tanultunk. Ebből osztok meg párat:

  • A (vállalati) kultúra a legtöbbet használt szó a tétlenségre. Nagyon könnyű kifogás mögé bújni! (Culture is the most used word for inaction. It’s very easy excuse to hide behind!)
  • TBU – True But Useless/Igaz, de haszontalan
  • Az emberek rossz előrejelzők. Jobb, ha okos kísérletezőkké válunk!
  • Ha meg akarod változtatni a vállalati kultúrát, akkor értelmezd át a csapatod számára a siker jelentését. Kezd a munkát a KITA-val. (KITA = Kick in the Ass/Seggberúgás)
  • A döntéseket ne a HIPP vagy a HIVP alapján hozd, hanem a piac és a piaci visszajelzések alapján. Mi az a HIPP? A Highest Paid Person = Legjobban fizetett ember

Mi az a HIVP? A Highest Vocal Person = A Leghangosabb ember

International Macroeconomics and Business Environment Analysis

A makroökonomiai és közgazdasági összefüggéseket vizsgáltuk. A tantárgy egyik érdekessége az aktualitásában is rejlett. Többek között megvizsgáltuk a Venezuelai pénzügyi válságot, azt, hogy Soros hogyan shortolta Thaiföld fizetőeszközét, a thai bahtot és keresett temérdek pénzt. (Sajnos) élő esettanulmányként vizsgáltuk meg az orosz-ukrán háború kitörésének várható gazdasági következményeit, valamint a szankciók hatásait.

Boston

Bostonba érkezésem napján elkapott a rosszullét, elkezdtem szárazköhögni és náthás lettem. Amikor a suliba érkeztem, az egyetem első dolga volt a letesztelésem volt. Már elkezdtem tervezni, hogy mikor menjek edzeni, összehangolva a találkozókkal és az óráimmal. Majd 15 perccel később közölték velem, hogy örülnek, hogy ilyen lelkes vagyok, de az eredmény pozitív, és nem jó értelemben. Úgyhogy ebben az esetben a következő a protokoll: 5 nap karantén, majd további 5 nap maszkhasználat az egyetem teljes területén. Az 5 nap karanténra természetesen az egyetemi kártyámat letiltják, úgyhogy innen már egyik épületbe se menjek be. Hanem vegyem az irányt a szállásomra. Ahova persze nem mehettem, mert Fruzsiéknál laktam, akiket szintén nem akartam megfertőzni. Szóval kivettem egy hotelszobát, és 5 napra bekuckóztam oda. Kaptam egy sulitól egy dedikált embert, aki lelkesen naponta felhívott, hogy „biztos, hogy jól vagyok? Nem érzem a depresszió, bezártság érzését? Bírom az egyedüllétet?” – Mondtam neki, hogy viccel velem? Végre utol tudom érni magam munkában és tanulásban. De mindenképpen szólok neki, ha unatkozom.

Az ilyen kiutazások során mindig nyugodt szoktam lenni, mondván, hogy a kártyám mellé jár utasbiztosítás a K&H keretein belül. A Covid miatt külön el kellett vonulnom egy másik szállásra – ezért írtam nekik a biztosítás miatt. Megvoltak a papírok, a repjegy, és a hivatalos Covid pozitív eredmény is. Miután pár kör levelezésen túl voltunk és összeszedtem és kitöltöttem minden dokumentumot, közölték, hogy erre a biztosítás nem terjed ki, MIVEL a repülőjegyem oda-vissza már megvolt véve, és ahogy látják, nem kellett változtatni a kint tartózkodásomon. Hát ezt is megtanultam…

Sportélet

A 3. oltáson már túlvoltam, így a Covid hatásai nem voltak erősek hál’ Istennek. Kicsit gyengébbnek éreztem magam, de inkább egy influenzához hasonlított. Így megengedtem magamnak az edzést közben, valamint az egyik nap elmentem túrázni is. Szándékosan olyan helyszínt választottam, ahol a madár se jár, így esély sincs, hogy találkozzak emberrel. Nem szerettem volna senkinek sem átadni. De kimozdulni is jó volt.

Boston mellett túrázás 1
Boston mellett túrázás 2
Boston mellett túrázás 3

Később, a felépülésem után elmentem az MIT pályájára focizni Harvardosokkal, MIT-sokkal és Babsonosokkal.

MIT Stadion bejárata
MIT Stadion bejárata
MIT műfüves pálya

De a Miami időszakot is végig sportoltam. Amikor tehettem, lejártam Miami Beachre edzeni a híres kinti edzőpályán.

Street Workout – Miami
Street Workout Miami edzés közben

Super Bowl élménye

A Super Bowlt, azaz az amerikai foci döntőjét már közel egy évtizede minden évben megnézem. Nem könnyű helyzet elé állít, mert általában éjfél körül kezdődik, és hajnali 5-6-ig tart az esemény. Rádöbbentem, hogy életemben először emberi időben tudom megnézni. Ugyanis itt este fél 7-kor kezdődött.  Sőt, Amerikában látni és nézni óriási élmény. Barabási-Albert Dani barátomhoz mentem el meccset nézni, aki rajtam kívül közel 15 főt hívott meg.

Döbbenetesen élmény volt számomra. Ugyanis teljesen komolyan vette a társaság a „közösségi esemény” fogalmát. A megérkezésüktől kezdve a csapat nagy része a konyhában beszélgetett. És meglepetésemre ugyanezt tették az egész meccs alatt. Mindössze hárman mentünk be és néztük a meccset.

Én meg akartam élni a klasszikus amerikai focis élményt. Vettem hozzá chipseket, Doritost és társait, szénsavas italt (amit alapvetően sosem fogyasztok) és szószokat. Így élveztem a meccsnézést! Mondta is Dani, hogy látszik, hogy meg akarom élni a klasszikus amerikai focinézős élményt, amit elképzel az ember. És ahogy látja, meg is élem 😀

A többiek a félidei showműsorra azért bejöttek. Egészen odáig, a TV nem mehetett túl hangosan, hogy tudjanak beszélgetni. De akkor, fel kellett tolni a hangerőt. De én ezt a részét is élveztem, Eminemék azért odatették magukat.

Tanulságok az első negyedévből

Így közeledve a végéhez, arra jutottam, hogy sokkal több hangsúlyt helyeznék arra, hogy milyen gondolkodásmódot tanultam, milyen megéléseim voltak, semmint a vicces sztorijaimat és élményeimet osszam meg. Azokból több 10-20 oldalt tudnék írni. Bár az előbbiből is…

Panaszkodás vs. Siker

Ez egy érdekes megélésem volt. Többször is panaszkodtam akaratlanul. A hazaérkezéseim során azon kaptam magam, amikor megkérdezték, hogyan megy a suli, hogy az alábbiakat válaszolom:

  • Nagyon nehéz, főleg az éjszakázás…
  • Durva a leterhelés, a munka és magánélet mellett a sulit nehéz csinálni szenvedés…

és így tovább…

Ahelyett, hogy arról meséltem volna, hogy egyébként osztályelső vagyok, folyamatosan jönnek a jó eredmények, fantasztikus élményeim vannak kint és hihetetlen, milyen emberekkel ismerkedem meg, inkább azt magamban tartom és panaszkodom.

Feltettem hát a kérdést magamnak, hogy miért is teszem ezt?

Az önvizsgálatot útján arra jöttem rá, hogy az elején, mikor finoman elkezdtem a sikereimről beszélni, akkor az emberek elkezdtek távolodni tőlem, mert zavarta őket (talán még irigyek is voltak). Amikor viszont panaszkodtam, akkor empátiával, megértően fordultak hozzám és együtt éreztek velem.

Eszembe jutott megboldogult mamám mondata: „Inkább legyen 100 irigyed, mint egy, aki sajnál”

Rájöttem, hogy inkább töltöm az időmet olyan emberekkel, akik büszkék a sikereimre, támogatnak az utamon, mint olyanokkal, akik a panaszkodásomat akarják hallani. Én onnantól, 2022 év elejétől nem fogok panaszkodni a suliról, az amerikai dolgokról. Persze, persze… valóban sok az éjszakázás, valóban komoly a terhelés. De én döntöttem így, én választottam ezt. Ez az én utam. És ezt örömmel tettem, és most is örömmel tenném újra. És talán ami a legfontosabb, hogy ezt én egyáltalán nem szenvedésnek éltem meg. Hanem élveztem minden pillanatot az élet kihívásainak.

Veszély vs. Félelem

Azt mondják, az életben megkülönböztetünk veszélyt és félelmet. A veszély az, amely a testi épségedet veszélyezteti. Azt el kell kerülni. A félelem a lehetőség a növekedésre. Egy jel, hogy ideje a komfortzónádból kilépni. Félsz a nyilvánosbeszédtől? Félsz belevágni a vállalkozásba? Félsz munkahelyet váltani? Félsz családot alapítani? Az élet ezeket a kihívásokat addig fogja eléd állítani, amíg ki nem lépsz a komfortzónádból és nem fogod legyőzni a félelmedet. Vagy egész életedre sakkban fog tartani. Te döntesz!

Babson Alumni esete

Meghívtak az MIT pályájára focizni. A Babson focis csoportjába rakta ki a meghívót egy öregdiák, és én örömmel csatlakoztam. Senkit nem ismertem az MIT, Harvard és a Babson Alumni emberek közül. Mikor odaérkeztem, örömmel fogadtak, és futballoztunk egy jót. Nem is ez a része az érdekes, ezt könnyen el tudjátok képzelni.

A végén, a Babsonos öregdiák odajött hozzám, és megkérdezte, hogy mit csinálok és miben segíthet nekem? Elmondta, hogy ő mivel foglalkozik, mi a szakterülete, és jelezte, hogy természetesen bármikor rendelkezésre áll, írjak neki nyugodtan. Nem lepődtem meg, mert nem ez volt már az első ilyen viselkedésminta. Sőt, az Alumni tagok (öregdiákok) többségénél ezt tapasztaltam. Nekik a mindennapi életük része, hogyan tudnak neked segíteni és szívesen segítenek. Mert segíteni akarnak. Tudják, hogy az élet úgyis visszaadja.

Miért is írom le ezt? Azért mert a Corvinus Egyetem esetében nem tapasztaltam ezt. Pedig a top egyetem Magyarországon. Általában a párbeszéd részénél annyi történik, hogy „Te is a Corvinusra jártál? Én is!” – és ennyi volt ez a része. Senki nem segít csak azért, mert Te is Corvinusos vagy. HA megittunk már pár sört, és bírod a másikat, akkor igen. Talán. Ha jóban vagytok, akkor persze.

Itt viszont más volt az érzésem. Olyan emberek ajánlották fel az önzetlen segítségüket, és teszik most is, akikkel életemben először találkoztam. Csak azért, mert Te is Babsonos vagy. Semmi több. Nem más mutatott be, nincs közös ismerős. Nem tettél neki semmit. Ott látta először az arcodat. Együtt fociztatok. De segít. Mert egy csapat vagytok. Egy család.

A Babson jelképe, a hód

Ha van további kérdésetek, jöhet posztban, hozzászólásban. Szívesen kiegészítem vele akár ezt a blogcikket, akkor a következőbe is belerakom.

Addig is, Ad Maiora!

Ha tetszett a blogcikkem, Farkas Dezső története, és szeretnél még több szakmai cikket/élménybeszámolót olvasni a jövőben, kérlek támogass/oszd meg a cikkemet! Ha még nem olvastad az előzményeket, olvass el:

  1. Farkas Dezső útja a Babson College MBA képzésére 
  2. Farkas Dezső – Babon College MBA [1. rész]
  3. Farkas Dezső – Babson College MBA [Az első amerikai út története]
  4. Farkas Dezső – Babson Colege – A második félév [I. rész]
  5. Farkas Dezső – Babson College – A második félév [II. rész]
  6. Farkas Dezső – Babson College 3. félév [1. rész] #Miami
  7. Farkas Dezső – Babson College 3. félév [2. rész] #Boston
  8. Farkas Dezső – Babson College 3. félév [3. rész] #NewYork
  9. Farkas Dezső – Babson College 3. félév [4. rész] #Washington
  10. Farkas Dezső – Babson College 3. félév [5. rész] #Boston
  11. Farkas Dezső – Babson College 3. félév [6. rész] #Miami
  12. Farkas Dezső – Babson College III. félév [2. negyedév]

A támogatást az alábbi bankszámlaszámokon teheted meg!

Név: Farkas Dezső

HUF Bankszámla: HU72 1040 0872 8676 6751 5083 1016

USD Bankszámla: HU97 1040 4072 8676 6751 5083 1016

És kérlek a Közleményben jelöld meg a neved, hogy tudjam, ki az, akinek hálával tartozom, és köszönetemet kifejezve a következő cikkeimben szeretettel írjak róluk.

 

Farkas Dezső az F.W. Olin Graduate School of Business, Babson College MBA hallgatója, a Jövőt Építők Generációja Egyesület elnöke, valamint a Global Shapers Budapest Hub Alumni vezetője. Beválasztották az 50 tehetséges magyar fiatal közé. Templeton Fellow. Két TEDx előadás fűződik a nevéhez. Az ASEF Young Leaders Summit kiválasztottja Luxemburgban, valamint a Youth Leaders Forum alumnija.

1 hozzászólás

  1. Szia Torda!

    Köszi szépen a cikk és videóajánlásokat! Arra gondoltam, hogy fogok készíteni majd még egy extra blogcikket a kérdésekkel, amik felmerültek másokbnan is. És akkor ott megosztom a másik ötleteket is!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét