Bödönhajó története és készítése [Balatoni halászat]

Dátum:

A bödönhajó az idősebb generációk számára még ismerősen cseng. A balatoni gyerekek dédszülei és ükapái egyike lehettek azoknak, akik használták vagy esetleg készítették is ezeket a nemes járműveket. A mai cikkben bemutatom a történetét a használatától kezdve az elkészítési módjáig. A téma kifejezetten közel áll a szívemben, mert a bödönhajó gyártás központja éveken át a szülőfalum volt: Vörs. Sőt, a dédapám, Simon István egyike volt azoknak a berki embereknek, akik kívülről-belülről ismerték a Kis-Balatont, halászták és pákásztak, és az utolsók között használták a bödönhajót. Olvassátok szeretettel e különleges halászhajó érdekes történetét.

Cölöpös halászkunyhó a Kis-Balatonon

Mit jelent a bödönhajó?

A bödönhajó egyetlen fatörzsből kivájt csónak. Másnéven a Balaton déli felében bodonhajónak nevezték. Elsősorban kis halászathoz használták közlekedési eszközként. A leletként őrzött balatoni bödönhajók hossza általában 320-575 cm közötti, de bizonyos jelek utalnak arra is, hogy a XVI-XVII. századi Balatonon 12 métert meghaladó hosszúságú és kb. 1,5 m magas hajók is léteztek. Ezekkel katonai csapatokat is szállítottak – például a törökök Fonyód várának ostromához.

Mikor és hol használták a bödönhajót?

Akkoriban a kis halászathoz olyan szerszámok kellettek, amelyek nem követelték meg a közös halászást, mert kezelésükhöz egy ember tel­jesen elegendő volt. De ez nemcsak olyan szerszámokat igényelt, hanem olyan közlekedési eszközt is, amely az egy főre alkalmas halászatot tette lehetővé. Erre a célra használták a Balaton mellékágain – többek között a Kis-Balatonon is a bödönhajót, vagy másnéven bodonhajót.

Bödönhajó készítés fellegvára, Vörs

A balatoni halászokat a XIX. században a Kis-Balaton menti Vörs falu specialistái látták el bödönhajóval, mivel a környékbeli erdőkben „csónaknak termett” évszázados tölgyeket találtak.

A fő hajókészítő központ tehát a Kis-Balaton fővárosa, Vörs volt. Mellette később Kilitiben készítettek kisebb, egy-két személyes hajókat, míg Vörsön a nagyobbakat. Egy ilyen Vörsön készült lecsonkított hajó került a Rippl-Rónai Múzeumba is. A jellegzetes balatoni csonkakörte keresztmetszetű, keskeny felső nyílású hajó feneke viszont egyenes, vízszintes.

A 19. században – 30-40 évig – egyedül Vörsnek voltak olyan erdői, hogy a Balaton halászatához szükséges bödönhajó szükségletét egymaga el tudta látni. Ezért Vörsön mindenhol lehetett ilyen halászhajót találni, pedig a 19. század végén már egyetlen másik Balatoni mellék falujában nem volt fellelhető. Végül ahogy a technológia fejlődött, már a vörsiek sem készítettek új hajókat.

A történelemkönyvek szerint Szabó János készítette az utolsó bödönhajókat 1897-ben Vörsön keszthelyi halászok számára.

Bödönhajó története

Régebbi kutatásokból ismert, hogy a balatoni halászat – halfogás – eredményessé tételének nélkülözhetetlen kelléke volt a csónak. Először az új kőkori ember készített vízi járművet magának, egyetlen fatörzsből, melynek a belsejét kivájta, s ez lett a “bödönhajó”. Ez az eszköz 1862-ig kizárólagos vízi járműve volt a balatoni halászoknak.

A későbbiekben a kisméretű hajók stabilitásának és biztonságának növelésére kitalálták az ún. “kötött hajót”. A “kötött hajó” gerendákkal összefogott és a gerendák tetején ledeszkázott két bödönhajó volt, amit ma “katamaránnak” neveznénk. 1848-ban a tihanyi halászok – Horváth Bálint tudósítása szerint – még úgymond “kettős csónakocskáról” halászták a gardát. A halászat kapitalizálódásával a technika és technológia is átalakult. Tihany halásznépe csak 1887 körül hagyta el az ősi bödönhajót s költözött tíz ember szállítására is alkalmas lapos fenekű hajókra.

Bödönhajó készítése

Fejszével adták meg a csónak formáját, belsejében kifaragták az erősítő keresztfalat, mely ülőhelyül is szolgált, majd szaluval, kapaccsal mélyítették. A belsejébe nádat raktak és meggyújtották. A füstszivárgás helyét szurokkal, gyantával vagy fával foltozták be. Megpörkölték a külsejét is, majd marhatrágyás vízzel kívül bekenték, hogy bírja az időjárás viszontagságait, s ne repedezzen.

Egy másik történelmi tanulmány szerint

Ez a fajta halászhajó tűzzel van kivájva, tölgyfából készült, keresztmetszete szerint vastag körtealakú, orra hegyes, magasra felálló. A 104. ábra mutatja be. A hajó az elkerekített fara miatt kicsit suta volt. Három méter hossz, 1-2 személyes halászhajó. Rendelkezett első és hátulsó tattal és volt húzószöge.

A másik alak, a bödönhajó kiálló orral és vágó farral (105. ábra.), mely sok esetben szintén felkunkorodik. Nagyon emlékeztet a tengermellék régi mentőhajóira, amelyek almaszelethez (106. ábra.) hasonlítottak, hogy ne boruljanak fel.

Bödönhajó felépítése

Viszont ez a két típusú hajó nem volt alkalmas az öreghálóval való halászatra, főleg habos vízen. Már csak azért sem, mert legalább 8 ember kellett hozzá, akik egy bödönben nem fértek el. Nem beszélve az öregháló elhelyezéséről. Ezt úgy oldották meg a bödönös halászok, hogy két hajót összekötöttek. Két kötésvassal összekötötték a bödönhajókat, a húzószegbe beakasztották az evezőket. Alapvetően háromféle evezőt használtak. Kiegészítve a habvetővel, mely a habot visszaveti. Erre azért volt szükség, mert a csónak hasas volta mel­lett a habvető nélkül a víz igen könnyen benyomulhatott volna.

A vörsi “tölfacsónak”

A 19. században és a 20. század elején élő vörsi halászok maguk is készítettek bödönhajókat, sőt előkerültek azok a szerszámok is, amelyekkel a “tölfacsónakot”, azaz tölgyfacsónak (ez a bödönhajó vörsi neve) készítették.

A vörsi halászok az alábbi módon mutatták be a magyar tenger ősi járóművének, a tölfacsónaknak a készítését.

A vörsi “tölfacsónak” készítése

Ellenben a fenti leírással, a bödönhajót nem tűzzel-vassal vájták ki. Vagyis vassal igen, de tűzzel nem! A készítéséhez háromféle vaseszközt használtak: fejsze, szalú és a tagyvágó. (107. és 108. ábra)

Tagyvágó és szalú

A fejszével a fát kivágták, ágaitól megfosztották s a külső formáját a csónaknak megadták. Az elkészítése során ez volt a legkönnyebb munka. A szalúval először durván kivésték és faragták a belsejét, aztán a csónakot az oldalára fordították. A bödönhajó készítője a csónak mögé állt, úgy, hogy csónak belsejét nem látta, kezébe vette a tagyvágót, és azzal megcsinálta a tagyot, vagyis a csónak belsejében keresztbe fekvő részt, mely a csónak erősségét is adta, és egyben ülőhelyül is szolgált. Ennek az elkészítése igazi mestermunka volt, valóságos művészetszámba ment, mert a mester nem „szemre” dolgozott.

Egyáltalában nem látta, hová vágott, azt tudnia, és a kezében éreznie kellett. Ezt követően újból a szalút vették elő és azzal a csónak belsejének letisztázását végezték el. A szalú vasának hossza természetesen változó volt, a kis csónakhoz rövidebbet, a nagyhoz hosszabbat használtak. S ezzel készítették el a csónak végső formáját — tűz nélkül. A csónak ezzel azonban még nem volt kész.

Nagy munka várt a készítőkre ezután. A csónakba nádat raktak bele, s azt meggyújtották. Így a füst megmutatta, hogy a hajó szellőzik-e valahol, vagyis van-e rajta repedés, hasadás vagy lyuk. Ezeket beöntötték szurokkal és gyantával, és ha ez nem bizonyult elegendőnek, fafoltot véstek bele. A nád tüze a csónak belsejét is megszárította.

A csónakot a nád lángján kívülről is megpörkölték előbb az egyik, majd a másik oldalról, végül a hajó fenekét. Persze ezt kellő odafigyeléssel végezték, csak annyira, hogy megszáradjon a fa, de lángra ne kapjon.

Mikor a csónakot így kívül-belül megpörkölték, következett az utolsó művelet. Ez szükségeltetett ahhoz, hogy vízre tehetővé váljon a hajó.

A földbe egy gödröt ástak, a gödörbe vizet öntöttek, abba marhaganét raktak, a vizet és a ganét peméttel jól összekeverték. Ezzel a csónakot kívülről jó vastagon befestették, bekátrányozták, hogy a széltől és naptól meg ne repedezzen.

Ezzel a bödönhajó kész volt, mehetett a vízre.

A bödönhajó ára

Az egyszemélyes legkisebb csónak 10 forintba került. Egy nagyobb hajó, amely kényelmesen elbírt két embert, és belefért 10-12 vég háló (380-450 méter), az 70-80 forintba került. A legnagyobb bödönhajók ára 150— 160 forint volt.

Miért tűnt el olyan hirtelen a Balatonról a bödönhajó?

Ennek több oka is volt, elsősorban az alábbiak:

  • A Balaton mellékén az erre való fa nagyon megfogyott, tulajdonképen teljesen kipusztult. Az utolsó időszakban már csak Vörsön volt elegendő és megfelelő minőségű tölgyfa a készítésére
  • Az öregháló kezelésére sokkal kényelmetlenebb volt, mint a deszkahajó.
  • A komáromi deszka- vagy lentahajó sokkal kedveltebbé vált, mint a bödönhajó. A tihanyi halászok az alábbiakban fogalmazták meg az előnyét: „mire a bödönhajó a halhoz ért, a lentahajó már meg is kerítette azt”.

Nem állta ki a versenyt. Aztán végül a technológia fejlődésével teljesen eltűnt.

A kirekesztő halászat vége

A bödönhajó eltűnésével kihalt a rekesztő halászatnak egy oly neme, amely páratlan ősi ízű, szigorúan a hal életmódjára építő, mindössze egyetlen egy fogószerszámra hagyatkozó halászati mód volt.

Mi is volt ez az ősi, páratlan módszer pontosan?

Ezt a halászatot a Zala folyón űzték, közel torkolathoz. Elsősorban a zalaváriak remekeltek benne. Megfigyelték, hogy a ponty ívás idején a Kis-Balatonból felúszott a Zala folyóban a friss víz elejéhez. Elzárták az útját egy lészával (vesszőből vagy nádból készült palánk) a folyón keresztül egyik parttól a másikig, 30 centiméterrel a víz felett. A lésza mögé szorosan állítottak egy vagy két bödönhajót, úgy, hogy azok egész hosszukban oda simultak a nádfalhoz, s ezeket magukra hagyták (109. ábra).

Rekesztő halászat a Zala-folyón

Mikor a ponty a Zala folyóban úszva a friss víz felé a lészára akadt, ingerült lett, és ösztöne kergette tovább. Hogy az akadályt legyőzze, kiugrott, vagy kiröpült a vízből, a lészát ténylegesen átröpülve beleesett a csónakba. Onnan pedig már nem tudott kiugrani, mert a csónak felépítése szerint be- és lefelé kiszélesedett, s ha a ponty ugrott is, visszacsapta a csónak két összehajtó pereme.

A halászok reggel és este a bödönhajóból szépen kiszedték a halat, amelynek kifogása így kevés energiát igényelt. Ennek az ősi halászatnak nem a járulékos eszköze, hanem a fogószerszáma volt a bödönhajó. Későbbiekben aztán már nem szabadott a Zalát elrekeszteni.

Ha tetszett a cikk, érdemes elolvasnod Gulyás Jószef, a berki ember történetét is, aki megmentette a Kis-Balaton kócsagállományát.

Források:

  1. TEKNŐ- ÉS CSÓNAKVÁJÁS | Magyar néprajz | Kézikönyvtár

2. A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet – A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902) – Jankó János

Wolf mindset feliratkozó link

Farkas Dezső
Farkas Dezső
Farkas Dezső az F.W. Olin Graduate School of Business, Babson College MBA hallgatója, a Jövőt Építők Generációja Egyesület elnöke, valamint a Global Shapers Budapest Hub Alumni vezetője. Beválasztották az 50 tehetséges magyar fiatal közé. Templeton Fellow. Két TEDx előadás fűződik a nevéhez. Az ASEF Young Leaders Summit kiválasztottja Luxemburgban, valamint a Youth Leaders Forum alumnija.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_imgspot_img

Felkapott cikkek

Hasonló cikkek
Dezso Farkas

Mi az a TEÁOR, és mit kell tudni róla?

Mi a TEÁOR szám jelentése, mik a jellemzői? Mit...

Bankszámlaszám felépítése [Minden, amit tudnod kell róla]

Aligha létezhet olyan vállalkozás és vállalkozó Magyarországon, aki ne...

Személyes találkozó! Tényleg szükséges?

„Rendben, találkozzunk és beszéljük meg”, gyakran hangzik el a...

Hatékony ütemterv készítése lépésről lépésre

Az ütemterv elkészítése kritikus lépés a projektek megtervezése során,...