A kapitalizmus új mutáns formája jelent meg, a neoliberalizmus. A kapitalizmus megnyerte a versenyt a szocializmussal szemben. Világszinten elterjedté vált az a polgári rendszer, amely a feudalizmust felváltotta. Egy tőkés gazdasági rendszer, amelyben a termelőeszközök a tőkével rendelkező társadalmi csoportok kezében, magántulajdonban vannak. A klasszikus kapitalizmusban az ember, mint munkaerő, azaz az ember munkaideje volt kizsákmányolva. Az idő előrehaladtával megjelent a kapitalizmus mutánsa, a szabadság kizsákmányolására épülő neoliberalizmus.
Mit jelent a szabadság kizsákmányolása? Mi a különbség a kapitalizmus és a neoliberalizmus között? Miért nehéz a forradalom a neoliberális rendszerben? Miért van az, hogy önként mondunk le a szabadságunkról? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feszeget a cikkem.
Neoliberalizmus
Egy korábban sosem látott korszak köszöntött be, ahol a szabadság okoz számunkra kényszereket. Ebben a világban a lehet szabadsága sokkal több kényszert teremt, mint amennyit a parancs és a tilalom kimond. Azért, mert a kellnek van határa, a lehetnek nincs. Ebből következik, hogy határtalan a kényszer, amely a lehetből fakad.
A szabadság paradoxona
A szabadság tulajdonképpen a kényszer ellentéte. Szabadnak lenni annyit jelent, hogy megszabadultunk a kényszerektől. Viszont ez a nagy szabadság önmagában hoz létre kényszereket az életünkben. Aminek az eredménye olyan pszichés betegségek, mint a depresszió, a kiégés, vagy éppen a szabadság mély válságainak kifejeződése. Ez a szabadság paradoxona.
Rabok vagyunk vagy szabadok?
A mai teljesítmény alapú világban szabadnak hisszük magunkat, mégis egyszerre vagyunk rabszolgák. Úr nélkül, önként zsákmányoljuk ki magunkat. Nem áll velünk szemben úr, aki kizsákmányolna, aki munkára kényszerítene. Mi döntöttünk úgy, hogy munkásból önmagunk vállalkozójává válunk.
Neoliberalizmus rendszere
A neoliberalizmus egy nagyon hatékony, intelligens rendszer a szabadság kizsákmányolására. Ebben a rendszerben minden ki van zsákmányolva, ami a szabadság gyakorlásához és kifejezési formáihoz tartozik, például az érzelem, a játék vagy a kommunikáció.
A tőke mindenekfelett
A klasszikus kapitalizmus fő mozgatórugója a tőke. A tőke önmaga szaporitására törekszik. Miközben szabadon versengünk, a tőke sokasodik. És hogyan válunk önként rabszolgává? Úgy, hogy az egyéni szabadságunkat eladjuk a tőkéért cserébe. Önként. A tőke, a mi időnket az önmaga sokasítására veszi igénybe.
Kapitalizmus vs. neoliberalizmus
A klasszikus kapitalizmusban Marx szerint a termelőerők (az emberi munkaerő, a munka mikéntje és az anyagi termelőeszközök) fejlődésük során eljutnak egy olyan pontra, ahol ellentmondásba kerülnek az uralkodó réteggel. Ez az ellentmondás társadalmi válságokhoz vezet, amely kikényszeríti a változást. Ezt a keletkező feszültséget a proletariátus és a burzsoázia vívott harca oldja meg, amely Marx szerint a kommunista társadalomhoz vezet.
Marx feltételezéseivel szemben viszont nem kommunista forradalom történt, hanem a kapitalizmus mutálódott, és az ipari kapitalizmusból neoliberalizmus és finánckapitalizmus jött létre a kommunizmus helyett.
És ebben az új rendszerben, a neoliberalizmus mint a kapitalizmus mutánsa, a munkásból vállalkozót csinál. Vagyis a két osztály között keletkező feszültséget nem a kommunista forradalom oldotta meg, hanem a neoliberalizmus szünteti meg. Egyúttal megszünteti a másik (uralkodó réteg) által kizsákmányolt munkásosztályt, mivel ma mindenki a saját vállalkozásának önmagát kizsákmányoló munkása lett. A neoliberalizmusban mindenki egyszerre úr és szolga. Az új rendszer az osztályharcból önmagunkkal folytatott belső harcot hozott létre.
A neoliberális rendszerben tulajdonképpen nem létezik proletariátus, munkásosztály, amelyet a termelési eszközök tulajdonosai kizsákmányolnak. A materiális termelésből áttérve az immateriális teremlésbe, már mindenki maga birtokolja termelési eszközeit.
Miért nem lehet forradalom a neoliberalizmus ellen?
A neoliberális rendszer nem osztályrendszer, nem osztályokból áll, ezért ellentét sem alakulhat ki az osztályok között. Ez adja a rendszer stabilitását.
Proletár vs. self-made
A marxi értelemben a proletár szó szerint azt jelenti, akinek egyetlen tulajdonát a gyermekei képezik. Önmegvalósítása önmaga biológiai újratermelésére korlátozódik. A munkaidejét adja el, bérmunkából él, hogy ki tudja elégíteni a szükségleteit. Ma viszont, az a széles körben elterjedt meggyőződés, az egyén „self-made”, azaz önmagát szabadon meg tudja valósítani, vagyis képes önmaga korlátlan megvalósítására. Ebből következik, hogy a proletariátus diktatúra létrejötte ma strukturálisan lehetetlen, mert nincs egységes közösség, aki össze tudna fogni.
A neoliberális rendszer a mások kizsákmányolását önmaga kizsákmányolássá változtatja, amely minden „osztályt” érint. Ez teszi lehetetlenné azt a társadalmi forradalmat, ami a kizsákmányolók és a kizsákmányoltak megkülönböztetését alapulna.
A neoliberalizmus a pszichét támadja
Aki a neoliberális teljesítményalapú társadalomban kudarcot vall, az magát hibáztatja és maga miatt szégyenkezik, ahelyett, hogy a társadalmat vagy a rendszert vonná kérdőre. A neoliberális rendszer ettől különösen intelligens.
Ugyanis a mások általi kizsákmányolás rendszerében lehetséges, hogy a kizsákmányoltak összefogjanak és közösen lépjenek fel a kizsákmányolók ellen.
Ezzel szemben az önkizsákmányoló neoliberális rendszerben az agresszió önmagunk ellen irányul. És ez az automatikusan kialakult befelé irányuló agresszió a kizsákmányoltat nem forradalmárrá, hanem depresszióssá teszi teret adva a pszichés betegségeknek.
Most akkor ki az úr? Mi, vagy a tőke?
Ma már nem a saját szükségleteinkért dolgozunk, hanem a tőkének. A tőke lett az új főnökünk, akinek önként adjuk oda időnket, figyelmünket és szabadságunkat. Szeretnénk egyre több pénzt felhalmozni. És ebben a neoliberális rendszerben a tőke hozza létre a saját szükségleteit, amit mi hamisan a mi saját szükségleteinkként érzékelünk.
Hogyan adjuk el útközben a szabadságunkat?
A digitális hálózatok megjelenése kezdetben a korlátlan szabadság lehetőségét hirdette. Ez a kezdeti eufória ma már kiderült, hogy csak illúzió. A korlátlan szabadság ígérete egyenlő lett a szabadság és kommunikáció totális ellenőrzésével. (Csak gondolj bele, hogy mi mindent tudnak rólad az olyan nagy kommunikációs cégek, mint a FB, Google, TikTok vagy az Amazon. A képed, az arcod, az újlenyomatod, a sok feltöltött kép az életedről, a sztorijaid, a hozzászólásaid mennyi mindent árulnak el rólad.)
A digitális hálózat digitális szabadságot is ígért egyben, viszont digitális ellenőrzést kaptunk. És ebben a digitális ellenőrzés társadalmában bizony a szabadság erősen fel van használva erőforrásként.
Ha szeretnénk a társadalomban résztvenni, akkor nincs más lehetőségünk, mint a kitárulkozás. A sok applikáció, de még sokszor az állami szolgáltatások is megkövetelik a digitális lábnyomot. De ezek a rendszerek, mint a közösségi média és társai, nagyon okosak. Az adatok kiszolgáltatása nem kényszerből, hanem belső szükségletből fakad. Önként lájkolsz, önként posztolsz. A Big Brother a munkáját fogjaival végezteti. Ez adja a rendszer hatékonyságát.
Az átláthatóság, a neoliberális rendszer eszköze
Az átláthatóságot az információszabadság nevében követelik. Mindent erőszakosan úgy alakít, hogy információ lehessen belőle. És a több információ és kommunikáció nagyobb termelékenységet, gyorsaságot és növekedést jelent.
És ebben a rendszerben a titok, az idegenség vagy másság a korlátlan kommunikáció akadályát jelenti. Ezért az átláthatóság nevében és eszközével leépítik. A neoliberáris rendszer lebont minden falat, küszöböt vagy éppen hasadékot, ne legyen titok. És így a személyeket megfosztják benső, titkos világuktól, mert az akadályozza és lassítja a kommunikációt. De a rendszer igazi ereje abban rejlik, hogy a személy megfosztása a titkaitól, érzéseitől, belső világától nem erőszakosan történik. Sőt éppen ellenkezőleg. Önkéntes kitárulkozás megy végbe.
Önkéntes információmegosztás korszaka
Az információs önrendelkezés a szabadság lényeges része. Ez a jog idejét múlttá vált. Akkoriban volt jelentősége, amikor azt hitték, hogy szembe lehet szállni az állammal, amely a polgárokból akaratuk ellenére információt csikar ki.
Ma önként, minden kényszer, minden rendelet nélkül adjuk át ezeket az adatokat az internetnek. Minden információt megosztunk magunkról anélkül, hogy tudatában lennénk, hogy ki, mit, mikor és hogyan használja fel. Ez az ellenőrizhetetlenség a szabadság komolyan veendő válságát jelenti, amivel vajmi kevés ember foglalkozik. Továbbá, figyelembe véve, hogy önként adjuk át ezeket az adatokat, maga az adatvédelem fogalma is értelmetlenné válik.
A neoliberalizmus társadalmi hatása
A neoliberalizmus fogyasztót csinál a választópolgárokból is. A polgárok szabadságát átformálja a fogyasztók passzivitásává. Egy fogyasztóvá változott választópolgárnak ma nem fűződik valóságos érdeke a politikához, se a társadalom aktív alakításához. Se hajlama, se képessége a közös politikai cselekvésre. Pusztán passzívan reagál a politikára, de akkor is inkább akadékoskodik és panaszkodik, pontosan úgy, ahogy a fogyasztó teszi, amikor nem tetszését fejezi ki egy árura vagy szolgáltatásra.
A neoliberális rendszer megváltoztatja a politikusok és pártok viselkedését is. A rendszer logikája megköveteli, hogy a fogyasztás szemszögéből hozzanak döntéseket. Nekik „szállítaniuk” kell. Nekik az a dolguk, hogy a fogyasztót kielégítsék. (Mindegy, hogy a szolgáltatás/döntés káros-e az „egészségre” vagy jövőre nézve vagy sem, a lényeg, hogy kielégítse a fogyasztó (választópolgár) igényeit. Mert a fogyasztó nem racionálisan dönt, hanem az érzelmei vezérlik.
A nézők demokráciája
Az az átláthatóság, amit a választópolgárok követelnek a politikusoktól, minden csak nem politikai követelmény. A választópolgárok nem a politikai döntési folyamatok átláthatóságát követelik, mert az egyetlen fogyasztót sem érdekel. Az átláthatóság mindenekelőtt a politikusok leleplezését, lebuktatását vagy megbotránkozást szolgálja. Az átláthatóság követelménye a botránkozó néző igénye. Nem az elkötelezett polgár követelménye, hanem a passzív nézőé. Itt, ebben a neoliberális rendszerben a részvétel nem aktív polgárként történik, hanem reklamáció és panasz formájában jelentkezik. Így válik az átláthatóság társadalmi nézők és fogyasztók által benépesített nézői demokráciává.
Digitális pszichopolitika
Miközben a neoliberális rendszer az aktív választópolgárból passzív nézőt varázsol, úgy a háttérben a passzív megfigyelés eszközét leváltotta az aktív irányítás eszköze.
De mit is jelent ez? Miért haladunk ezzel a szabadság újabb válsága felé?
Itt már a szabad akarat a tét. A Big Data rendkívül hatékony eszköz, amely lehetővé teszi átfogó tudás megszerzését. Hogy miért? Azért, mert a Big Data segítségével meg lehet jósolni az emberi viselkedést. Ezáltal a jövő embere nem csak kiszámíthatóvá, de irányíthatóvá is válik. Ez a tudás egy olyan veszélyes fegyver, amely kinyitja a kapukat a pszichébe való beavatkozásra. Képes befolyásolni az ember viselkedését azelőtt, mielőtt ennek tudatában lenne.
A neoliberális rendszer egyfajta vallássá vált. És ennek a vallásnak az egyik ismertetője a mobiltelefon. És a rendszer a Big Data segítségével fokozta a hatékonyságát azzal, hogy minden egyes egyénre, személyre rábízta a felügyeletét. Te is viszed mindenhova magaddal a telefonod? Még a wc-re is? És ebben a vallásban a lájk a digitális ámen. És amikor a lájk gombra kattintunk, azzal egyben el is fogadjuk ennek a világnak a szabályait. Sőt, az okostelefon nem csak hatékony felügyeleti eszköz, hanem egyúttal egy hordozható gyóntatószék is egyben. Kiadhatod minden érzésed, minden bánatod, jót és rosszat egyúttal. És a Facebook és társai váltak a templommá, amelybe nem csak hétvégén, hanem bizony többször járunk, mint kellene.
Ezzel megszületett az Okoshatalom
A hatalom képessé teszi annak birtokosát, hogy akaratát akár erőszakkal is érvényesítse. De az erőszakot használó hatalom nem a hatalom legkifinomultabb formája. Az, hogy egyáltalán kialakulhat ellentétes akarat, és ellene lehet szegülni a hatalom birtokosának, rámutat a hatalma gyengeségére is. A hatalom éppen ott van megkérdőjelezhetetlenül jelen, ahol nem beszélnek róla.
A hatalom a mai formájában inkább megengedő, mint tiltó és erőszakos. A neoliberális rendszer hatalmi technikája okos formában jelenik meg. Mert az egyén nincs tudatában annak, hogy éppen alkalmazzák rajta. Előtte teljesen rejtve marad, így szabadságban képzeli magát.
Az új – neoliberális – hatalom a barátod akar lenni, nem az ellenséged
Az új hatalom a barátod akar lenni. Arra kér, hogy aktív legyél a kitárulkozásban, a véleményed megosztásában. Minél több dolgot szeretne rólad tudni. Segíteni akar, motiválni, hogy optimalizáld az életed. Nem engedelmessé, hanem függővé akar tenni téged.
Az okos hatalom a barátod akar lenni. Nem szeretne veled összeveszni, a maga manipulatív mondján a saját javára akarja fordítani a dolgokat. Inkább mond mindenre igent, mint nemet. Inkább el akar csábítani, minthogy eltiltson. A pozitív érzelmeket használja. Hízeleg a pszichédnek, nem akar fegyelmezni. Ahelyett, hogy hallgatásra kényszerítene, inkább arra vesz rá, hogy minél több információt megossz és kommunikálj. Azt akarja, hogy a véleményedet, igényeidet, elvásáraidat és meglátásaidat folyamatosan oszd meg a világgal.
És ez a barátságosabb okoshatalom sokkal hatalmasabb, mint a korábbi hatalmak. És a legnagyobb ereje abban áll, hogy nem látható. Olyan különleges technikával dolgozik, amivel nem tagadja vagy elfojtja a szabadságot, hanem kizsákmányolja.
És akkor, amikor éppen nyomogatjuk a like gombot, kommentelünk, posztolunk, mi is részesei vagyunk ennek a kizsákmányolásnak. Ez a neoliberális tetszik-kapitalizmus.
A neoliberalizmus technikái
A neoliberalizmus a kizsákmányolás egyre kifinomultabb technikáival dolgozik. Az ígéret nagy: korlátlan önoptimalizálást és hatékonyságnövelést ígér mindenki számára. És a célja szemben a klasszikus kapitalizmussal, hogy ne csak a munkaidőt, hanem a személy életét, a teljes figyelmét kizsákmányolja.
És ennek nemcsak a korábban említett közösségi média, de a számtalan self-management workshop, motivációs tréningek és személyiségfejlesztő tanfolyamok is segítségére vannak. Hiszen az ígéret ugyanaz: hatékonyságnövelés a jobb teljesítmény érdekében. Azért, hogy dolgozz többet a főnöknek, a tőkének.
A neoliberális rendszer arra késztet, hogy folyamatos önoptimalizálást végezz magadon. Azaz a jelenlegi elakadásaidat, blokkjaidat, gyengeségeidet, hiányosságaidat ki kell kúrálni a hatékonyság és a teljesítmény növelése érdekében.
Mert a neoliberális rendszer már nem a munka mennyiségét, hanem a pszichét zsákmányolja ki. És bizony ennek vannak mellékhatásai. Többek között ezért jelenik meg egyre több helyen a kiégés és a depresszió. A folyamatos hatékonyságnövelés iránti vágy, az üzenet, hogy a gyengeségeket és mentális blokkokat azonnal ki kell kúrálnod, beteg vagy, ha nem teszed, az egyénre olyan nehezedő terhet ró, ami sok esetben mentális összeomláshoz is vezethet.
Kísérletek a klasszikus kapitalizmusban – A sokkterápia
A CIA finanszírozásávai Dr. D. Ewen Cameron 53 emberen végzett kísérleteket. Mindannyian a montreali McGill Egyetem Allan Memorial Intézetébe érkeztek 1957 és 1961 között különböző pszichológiai betegségek kezelésére. Cameront és a CIA-t az agymosás, a gondolkodás és a cselekvés megváltoztatásának képessége érdekelte. A páciensek nem egyeztek bele a kezelésbe, és soha nem mondták el nekik, hogy kutatásra használják őket. A kutatás célja az volt, hogy kitöröljék a létező személyiségjegyeiket, és új személyiséget tápláljanak az alanyokra, ezzel befolyásolva a viselkedésüket és gondolkodásukat, és egyúttal irányítani próbálták a cselekvéseiket.
Első lépésként a személyiségjegyek eltörlése érdekében Cameron több módszert is alkalmazott. Megadózisú LSD-t adott alanyainak, 65 egymást követő napon keresztül kábítószeres “alvásterápiának” vetette alá őket mesterséges altatással megfosztva a páciensek elmélyét a benyomásoktól. Csak enni és üríteni ébresztette fel őket. A szokásos intenzitás 75-szörösével elektrosokk-terápiát alkalmazott, hogy eltörölje az emlékezetüket. Az új viselkedésformálás érdekében Cameron arra kényszerítette őket, hogy 16 órás időközönként ismétlődő, rögzített üzeneteket hallgassanak, ez a technika a “pszichikai irányítás” (psychic driving) néven ismert. Kezükre és karjukra kartoncsövet raktam, ami megakadályozta abban, hogy megérintsék a testüket és így az önképükkel foglalkozzanak. A kórházi személyzet utasításba kapta, hogy megtiltsa a pácienseknek a beszédet.
A kísérlete nem járt sikerrel.
A neoliberális rendszer fegyvere az érzelem és lőszere a pozitivítás
A kegyetlen sokkterápía egy fegyelmezési technika. De csak a fegyelmezés társadalmában alkalmazható ilyen erőszakos pszichiátriai beavatkozás. A neoliberális módszerek továbbfejlődtek, ennél jóval kifinomultabbá váltak.
A neoliberális hatalomtechnika nem gyakorol fegyelmező kényszert. A negatív fenyegetések helyett a pozitivitás uralja. Elsősorban hízeleg a lélek számára, nem sokkszerűen megrázza és megbénítja.
A neoliberális rendszer az érzelmet használja erőforrásként a nagyobb termelékenység és teljesítmény elérése érdekében.
A klasszikus kapitalizmusban alkalmazott racionalitás, amelyre a fegyelmező társadalom épült, határokba ütközik. Ezzel szemben a neoliberalizmus rendszerében az emocionalitás áll középpontban. Engedi megélni a szabadság érzését és támogatja a személy kibontakozását. Szabadnak lenni annyi jelent, mint szabadon engedni az érzelmeket. Ezzel beléptünk az érzelem kapitalizmusának korába. Manapság már nem dolgokat, hanem érzelmeket fogyasztunk. A dolgokat nem lehet vég nélkül fogyasztani, de az érzelmeket igen. Ezáltal a fogyasztás új, végtelen birodalma tárul ki szemünk előtt. És ebben a játszmában a figyelmünk a tét. Amit korlátlanul ellopnak és kizsákmányolnak. És erre a tangóra az érzelmeinket sikerrel hívják táncba.
A klasszikus kapitalista társadalomban, a fegyelmezés társadalmában az emberi stabil működés volt a lényeg, ahol az érzelmek bezavarnak. Ezért ki kellett küszöbölni az érzelmeket. Mert az emberek, mint a gépek, akkor működnek a legjobban, ha az érzések vagy érzelmek teljesen ki vannak kapcsolva. De ez mára megváltozott. Már nem csak a kognitív, de az érzelmi kompetenciára is szükség van, kereslet van. Már a szociális képességeink és a kommunikációs képességeink is kizsákmányolás alá kerülnek.
A vállalatvezetés, mint a neoliberalizmus egyik úttörője
A vállalati vezetésben ma paradigmaváltás történik. A racionális menedzsment helyét egyre jobban az emocionális menedzsment veszi át. A mai menedzser egyre kevésbé racionális elveket alapuló döntéseket hoz, egyre jobban hasonlít egy motivációs trénerhez. A pozitív érzelmek a motiváció fokozásának katalizátorai.
A veszélyforrás
A neoliberális pszichopolitika az érzelmeken keresztül mélyen beavatkozik a személyiségbe. Megváltozunk tőle. Az agyunkat éri doppaminsokkok sokszorosa a párezer évvel ezelőtt élő társainkhoz képest. Jelenleg nincsenek pontos ismereteink arra nézve, hogy ez hova fog vezetni az agyi folyamatok változásában. Viszont a cégek (vagy applikációk) előszeretettel használják ezeket a dopamint kiváltó tevékenységeket. Így rendkívül hatékony eszközei a mi irányításunknak, és a személyiségünk befolyásolásának.
Összefoglalás
A neoliberalizmus átvette a hatalmat. Az ember aktív választópolgárból passzív nézővé vált. Létrejött a nézői demokrácia és a tetszik-kapitalizmus. A figyelmünk vált a tőke célpontjává. Már nem csak a munkaidőnket, de a teljes életünket kizsákmányolják. És mi önként belemegyünk ebbe a játékba. Önként adjuk oda a szabadságunkat. Eszrevétlenül, befolyásolva azzá válunk, akivé akarnak minket. És senki sem teszi fel a kérdést otthon ülve, hogy biztos, hogy jó ez így? Nem kellene-e újradefiniálnunk, újrafelfedeznünk a szabadságot? Újraalkotni azért, hogy megszabaduljunk a szabadság végzetes paradoxonától? Attól, hogy a szabadságunk okozza a legtöbb kényszert az életünkben? Hogy megszabaduljunk a végtelen pozitítás, a korlátlan teljesítményoptimalizálás okozta mentális tehertől? Hogy újra visszakapjuk a figyelmünk, a szabadságunk és az életünk.
Disclaimer: a cikkem Byung-Chul Han – Pszichopolitika – A neoliberalizmus és az új hatalomtechnikák könyvén alapul. A cikk célja az elgondolkodtatás. Amennyiben szeretnél többet tudni a témáról, mint e cikk tartalma, javaslom a könyv elolvasását. A könyvekről való szakmai írásban Híres Nobert kollégám önfejlesztésről szóló blogja inspirált.
