Befejeződött a Babson College képzésen töltött első félévem. Gyorsan elrepült. Tömény volt, tele információval, eseménnyel. Még mindig nem tértem teljesen magamhoz. Ezzel az érzéssel és nagy örömmel osztom meg veletek tapasztalataimat, élményeimet. Ha kíváncsiak vagytok az előzményekre, miért jelentkeztem a Babson College MBA programjára és hogyan vettek fel, olvasd el az utamat az MBA képzésre.

Farkas Dezső – Babson College MBA [1. félév]

Farkas Dezső - Babson 1 félév
Farkas Dezső – Credit: Nagy Helga Petra

Augusztus 1-19. – A felkészülés

Hivatalosan az évnyitó augusztus 19-re volt kiírva, de már augusztus 1-jén megnyitottak számunkra  négy „elő-kurzust”, amit kötelező volt elvégezni a kezdéshez. Volt benne technológiai tanácsadás a később használt rendszerekhez, volt képzés mások elfogadásáról, a rasszokról, a suli irányelveiről és eljárásmódjairól, illetve az egyik kurzus kifejezetten a “digitális kinézetem” javításához adott felkészülni valót. Tartalmazott egy teljes LinkedIn képzést, hozzáférést egy algoritmusos rendszerhez, amely véleményezte az önéletrajzomat és ajánlásokat tett, hogyan tudok ezen javítani. Állásinterjúkhoz videók és tanácsok és még sok más ehhez hasonló. Az utolsó elő kurzus keretében kaptunk még felkészítő anyagokat, cikkeket és esettanulmányokat, amit el kellett olvasni az első alkalomra, hogy egyáltalán el tudjunk indulni.

Hogy mennyire vették ezt komolyan?

 Augusztus 1-jén érkezett meg az email a kurzusokról. Gondoltam adok magamnak pár napot, hogy átgondoljam, aztán nekilátok. Augusztus 3-án kaptam egy újabb emailt, hogy esetleg van-e technikai problémám a hozzáféréssel, mert látják, hogy nem kezdtem még neki. És erősen javasolták, hogy gyorsan fogjak hozzá, mert nem fogok végezni időben a felkészüléssel. Hát ennyire!!!

Utólag a tanács nagyon helytállónak és jogosnak bizonyult, mert éppen hogy sikerült végére érni az anyagnak. Pedig, szinte teljes munkaidőben foglalkoztam vele. 

A képzési rendszer felépítése

A féléves képzés két különálló blokkból áll. Hívhatjuk őket negyedéveknek is. Az első negyedévben három kurzus, a második negyedévben két kurzus volt.

Az első negyedév tantárgyai:

  1. Entrepreneurship and Opportunity/Vállalkozás és Lehetőségek
  2. Creating & Leading Effective Organizations/Hatékony szervezetek létrehozása és vezetése
  3. Financial Reporting/Pénzügyi jelentések

A második negyedév tantárgyai:

  1. Negotiations/Tárgyalástechnika
  2. Special Topics: Entrepreneurship Growth/Különleges témák: vállalkozói növekedés

Pár szóval az osztálytársaimról

Ebbe az osztályba 20 főt vesznek fel. (Ahogy a korábbi cikkemben már említettem, 7-10 év szakmai tapasztalat szükséges a Blended Learning MBA programhoz.) Ebből a létszámból végül 14 fő kezdte el a félévet, és 12-en maradtunk a végére. A társaság összetétele nemzetközileg elég színes, több országból tevődik össze. Jó társaság. Többségük elit egyetemről jön (pl. Stanford, Brown alapszak) és gazdag családból származik. Az előbbi az egyetem presztízse, az utóbbi a tandíj mértéke mellett nem meglepő.  Egyik társam családjának Kolumbiában gyógyszercége van, a másik Miami egyik legnagyobb ételkihordó cégének tulajdonosa, a harmadik családi barátja Peter Thiel, a Facebook befektetője és a PayPal alapítója.

A suli elkezdése előtt három tanár felajánlott egy „fogadó órát”, amelyen természetesen az egész osztály részt vett. A tanárok egyenként is meg akartak ismerni bennünket, hogy a képzés minél személyre szabottabb legyen és igényeinknek megfelelően további segítségek tudjanak nyújtani.

COVID-19

A pandémia közbeszólt. A helyzetre való tekintettel felajánlották, hogy az első félévben nem kell kiutazni, online is elvégezhetem a teljes képzést. Amikor ez Magyarországon szóba került, a vélemények nagyon megoszlottak. Arra  utalok itt, hogy többen is azt vélelmezték, hogy ennek így semmi értelme. Én ezt pont ellenkezőleg éltem meg. Szerencsésnek éreztem magam, hogy nem kell utaznom az első félévben, itthon, biztonságban tudok tanulni, nem veszélyeztetem sem a saját, sem a környezetem egészségét. (És az sem mellékes,hogy így ezzel közel 2 millió forintot takarítottam meg, ami – tekintve a húzós tandíjat- nem elhanyagolható összeg.)

Augusztus 15.

A hivatalos megnyitó előtt szerveztek a egész osztálynak egy öt órás ismerkedési délutánt. Ez egy szombati napra esett. Hogy még izgalmasabb legyen számomra az élet, pont erre a napra szervezték meg a barátaim a legénybúcsúmat is. (Ne is mond, képtelenség lett volna átszervezni. De ez egy másik történet.)  Debrecen mellett, egy klassz kis fakunyhóban voltunk, net nélkül! Telefonon keresztül sikerült megosztani a netet és amíg a többiek előmelegítettek az esti túrára, addig én minden erőmet összeszedve, délután 4 és 9 óra között részt vettem egy ismerkedésen, egy új csapattal, egy kifejezetten érdekes túlélési esettanulmányt és csapatépítést végezve. Aztán csatlakoztam a miattam egybegyűltekhez. Elmondhatatlanul izgalmas és emlékezetes nap volt számomra. 

Az időeltolódás

Time Zones

A keleti part és a magyar időzóna között 6 óra a különbség. Ezért sokszor fordult elő, hogy az óráim éjfélkor vagy éjjel 1-kor kezdődtek. A félév során teljesen át kellett állnom az amerikai időszámításra,  magyar idő szerint 4-5 óra felé feküdtem és 11 óra után keltem. A szervezetem eléggé rosszul tűrte, a bioritmusom teljesen megborult. Az elején kihívás volt éjfélkor koncentrálni és hasznosakat mondani, miközben majdnem leragadt a szemem.

Az első blokk

Augusztus 19-én megtörtént a hivatalos megnyitó, majd egy 5 napos, napi 8 órás képzés következett. Eszméletlenül intenzív volt. Az egyik kedvenc feladatom a Harvard által készített Mount Everest Szimuláció volt, ahol csoportokba osztva – mindenki egyéni feladattal rendelkezett, – az volt a feladat, hogy érjük el a csúcsot. Én hősi halált haltam a 4. táborban. Nem a legjobb kezdés.

Kezdeti nehézségek

Hetente 200 oldalnyi angol olvasmány, esettanulmányok, BABSON, HARVARD, STANFORD és INSEAD cikkek tömkelege. Ezt úgy képzeljétek el, hogy az adott héten készültem egy tárgyra nettó két napot (több tárgyunk is volt…), az órán egy témáról/esettanulmányról beszéltünk 20-20 percet, amiből egy tanulóra jutott 2-3 perc. Vagyis  2 percben be kellett bizonyítanom, hogy:

  • Valóban elolvastam a 200 oldalnyi esettanulmányt,
  • A mondandómnak van hozzáadott értéke a csoporthoz.

Az első hónapban szükség volt egy gyors, erős átállásra a részemről. Ugyanis a technikám, hogy az angol kérdést a fejemben lefordítottam magyarra, kitalálom a megfelelő, ütős választ, majd visszafordítom angolra, nem vált be. Mire ez megtörtént, addigra tovább haladtunk az anyaggal. Így kénytelen voltam a magyarról villámgyorsan átállni az angol gondolkodásra – már amennyire ezt villámgyorsan meg lehet csinálni- hogy fel tudjam venni a versenyt a többiekkel.

Tantárgyaim

Az egyik órán az alábbi esettanulmányt vettük: 

Egy bútorgyártó cégnek leégett 2016-ban a raktára. A vállalkozás az első személyre szabható bútorokat előállító cég a piacon, ahol saját magad 3D-ben rakhatod össze igényre szabott színekkel, különleges formákkal és anyagokkal a bútoraidat. De nem csak magánszemélyek, az ügyfelek között van a Mariott Hotel és az Intercontinental is. Ha jártál már bármelyik hotel lobbyjában, akkor nagy valószínűséggel a cég bútorain ültél. 

A raktár egy nap alatt leégett, és vele az összes árukészlet. A feladatunk: hogyan kommunikáljuk az alkalmazottaknak a válságot? Hogyan rendezzük a hirtelen nyakunkba zúdult pénzügyi problémát? És a legfontosabb, hogyan kommunikáljunk az ügyfelekkel felé? Mert az biztos, hogy már tudnak róla. Az eseményt leadta minden média.

Mi, mint lelkes diákok mondtuk a jobbnál jobb elméleti válaszainkat. Megvitattuk az ügyet minden oldalról. És a végén bejelentkezett a cégnek a tulajdonosa, és elmesélte, hogy mi történt a valóságban. Ő hogyan kezelte a helyzetet és hogyan kommunikált az ügyfelekkel. Még el is játszottuk, hogy ő volt az ügyfél és az egyikünknek fel kellett hívni őt, tájékoztatva a kialakult helyzetről. 

Ez a Babson. Tele valós esettanulmánnyal és cégtulajdonosokkal, ügyvezetőkkel, akiknek az ügyeit és kihívásait vitatjuk. Különleges érzés átbeszélni, hogy mi lehetett, és végül látni, hogy mi történt valójában!

De a tantárgyakról még ezer történetet tudnék mesélni. Ha érdekelnek bővebben, esetleg egy-egy külön sztori tantárgyanként, akkor a blogcikk kommentjében kérlek jelezd, hogy melyik és milyen kérdések. Ha van rá érdeklődés, akkor szívesen írok ebből a témából is egy komolyabb cikket. Ha nem, akkor nem untatlak titeket szakmai témákkal és sztorikkal. 

Mi az a GPA és hogyan számolják?

Az amerikai rendszerben a jegyek GPA-ben vannak mérve, amelynek jelentése Grade Point Average, amit talán jegypont-átlagnak lehet a legjobban fordítani. 

A GPA osztályozás az alábbi jegyekből áll: A, B, C, D és F, ahol az A=4, a B=3, C=2, D=1 és F=0. Összehasonlításképpen ez hasonló, mint a magyar rendszer, csak nálunk nem 0-4, hanem 1-5 között vannak mérve a jegyek. Tehát ha valakinél azt látod, hogy GPA=3,2; akkor mondjuk durván 4,2-nek felel meg a magyar rendszerben.

Viszont ezen a ponton szeretném kiemelni, hogy országonként eltér az osztályozás erőssége és szokásai, van ahol könnyű jó jegyet kapni, van ahol szinte soha nem kapsz. Ezért van az, hogy sulik összehasonlítását erre külön képzett szakemberek végzik.

Az eredményem

Örömmel jelentem, hogy osztály elsőként végeztem. A GPA átlagom 4.0 lett, az összes tantárgyra A minősítést kaptam. A beletett éjszakák és a számtalan munkaóra meghozta az eredményt. 

Farkas Dezső - Babson jegyek
Farkas Dezső – Babson első félév jegyei

Egyéb tevékenységeim a tanulmányok mellett

Alumni

A Babson College MBA programjára előttem mindössze egy magyar járt az iskola  1919-es alapítása óta, valamint további 3 alapszakos hallgató. Felkerestem a végzett diákokért felelős intézetet, hogy elkérjem az elérhetőségeiket és felvegyem velük a kapcsolatot. Miután egy hónap alatt egyesével beszéltem mindenkivel, visszajeleztem az egyik vezetőjének. Ennek úgy megörült, – mint később kiderült, az utóbbi 5-10 évben senki nem kereste őket, mert Európa nem volt fókuszban – hogy felkért, legyek Közép-Európa és Kelet-Európa Alumni vezetője. Örömmel fogadtam el a felkérést.

European Graduate Club/Európai Egyetemi Klub

A COVID-19 okozta személyes találkozó hiánya miatt erősen gondolkodtam, hogyan tudnám a kapcsolatrendszeremet erősíteni. Megnéztem, hogy milyen diákszervezetek vannak bejegyezve. Meglepődve tapasztaltam, hogy nincs Európai Egyetemi Klub. Úgy döntöttem, hogy megalapítom. Fel is vettem a kapcsolatot az illetékesekkel.

A magyar és amerikai diákszervezetek közti különbség

A magyar diákszervezetek alapításával kapcsolatban elég nagy tapasztalatom van. Korábban részt vettem a Jövőt Építők Generációja Egyesület keretén belül a Corvinus, BME, ÓE, SOTE és EKE diákszervezeteinek megalapításában. (Érdekességképpen, minden egyetemen máshogy hívják, hogy ne legyen egyszerű. Pl. diákszervezet, öntevékeny csoport, öntevékeny szervezet, hallgatói szervezet.)

Leszámítva a Corvinus Egyetemet, ezeknek a bejegyzése nagyon nehézkes, bürokratikus és komoly kihívásokkal kerülsz szembe. Pl. egyes egyetemeken az is számít, hogy (ellenzéki) pártkötődés van-e, vagy véletlenül nem egy pénzügyi tanácsadó cég által támogatott szervezet létrehozása történet (pl. OVB), hogy így toborozzanak munkaerőt.

Európai Egyetemi Klub megalapítása

A Babson College esetén, méltóan a vállalkozói hírnevéhez, örömmel fogadták az új klub létrehozásának a szándékát. Közölték, hogy indulás előtt igényelhetek 500 dollár anyagi támogatást eszközökre, szoftverekre a kezdéshez. Megfogalmaztam egy egy oldalas dokumentumot, amit kiküldtek az Európa országaiból érkező tanulóknak. Érkeztek is azonnal a jelentkezések. Egyesével szerveztem megbeszéléseket, majd megalapítottam a Klubot. A célom, hogy összefogjam az összes Európából érkező Babson College tanulót, és rendszeres eseményeken keresztül egy erős kapcsolati rendszert építsek ki közöttük.

Sport

Napi min. 8 órát a gép előtt ülni nem éppen a legegészségesebb. Ezért ki kellett találnom valamit, hogy mozgásigényem ki legyen elégítve. Ez egy komoly kihívás volt az adott helyzetben. Eldöntöttem, hogy megtanulok spárgázni.Hogy hogy jön ez ide?  A következő összefoglalóban kitérek rá. 

Mivel a szó szoros értelmében (és a pandémia miatt is) szobafogságra voltam ítélve, hetente háromszor saját testsúlyos edzést tartottam itthon esténként, valamint szintén hetente háromszor rögtön felkelést követően egy fél órás nyújtást végeztem a dekoratív Pamela Reif videójára. (A feleségem megőrül érte. Hetente 5-ször edz az általa készített heti videókra. Néha én szégyelltem magam mellette, amennyit edzett. De ez számomra is motiváló volt.) Rendeltem yoga matracot és yoga blokkot, ahogy a profik csinálják. 

Farkas Dezso - Szunet

Finanszírozás

A 2. negyedév tandíja 7 063 200 Ft, amely fél millióval kevesebb, mint az első negyedév tandíja. Már az elején éreztem, hogy nagy kihívás lesz. Ez az összeg nem tartalmazza a tankönyvek és szimulációk hozzáférési díjait, ami szintén egy csinos összeg volt a tandíj margójára. Egy példa a második félévben kezdődő Managerial Economics órára a tankönyv ára 84.700 Ft.

Milyen finanszírozási/támogatási lehetőségeim vannak?

Ahogy ezt bővebben kifejtettem az első cikkemben, az alábbi támogatásokra számíthattam:

  • Saját forrás
  • Kormányzati támogatás/magyar ösztöndíjak
  • Egyéni támogatások
  • Amerikai ösztöndíjak

Kormányzati támogatás/magyar ösztöndíjak

A jelenlegi állás szerint vagy a korom miatt (elmúltam 24), vagy az amerikai lokáció miatt ki vagyok zárva az összes magyar ösztöndíjból. Egyéni támogatást sajnos nem ad a kormány. Pedig írtam az ITM, PM és a Külügy számára is. Hogy pontosan mit válaszoltak, az előző cikkemben leírtam.

MNB

Kállai Gábor, nemzetközi sakknagymester javaslatára nemrég elküldtem az anyagomat Matolcsy György Elnök Úr és az MNB számára, mégis csak elsősorban pénzügyi és üzleti területen tanulok. Minden követ megmozgatok, hogy támogatást szerezzek. Sajnos még semmilyen választ nem kaptam.

Update: felhívtak telefonon! Egyrészt azért, mert szeretnének küldeni nekem egy könyvet, amelyet személyesen az Elnök Úr dedikált. Másrészt szerettek volna reagálni a igényemre, ezért találkozót ajánlottak fel. Így február közepére kaptam időpontot, hogy az egyik ügyvezető úrral egyeztessek a lehetőségekről.

Egyéni Támogatások, avagy léteznek még angyalok

Szeghy Szabolcs barátom

Már amikor azt hittem, hogy a második negyedévet nem tudom sehogy sem megoldani, megkeresett Szeghy Szabolcs barátom, akivel együtt fociztam a Vasasban még évekkel ezelőtt. És – nem kis örömömre – felajánlotta, hogy támogat 10.000 dollárral (3 millió forint).

Elsősorban neki köszönhetően sikerült a 2. negyedévre szóló teljes, 23.544 dollár tandíjat kifizetni.

Tandíj
Farkas Dezső – Tandíj

Az ember nem felejti el soha az ilyen támogatásokat!

Ezenfelül több embertől kaptam kisebb összegű támogatást, amelyből párat emelnék ki a mellé érkező kedves üzenetekkel, amelyek óriási erőt adtak nekem, hogy mindent beleadjak.

Molnár Péter, Vasas futball társam

„Nagyon büszke vagyok rá Dezső, hogy egy ilyen példaértékű, küzdeni tudó embernek, mint te vagy, lehettem a csapattársa és osztozhattunk a kudarcban és a sikerben. Mint ahogy Szeghy Szabi én is támogatlak az utad során. Minden elismerésem! ⚽️❤️”

Navrasics Judit, általános iskolai évfolyamtársam

“Szia Dezső!

Elolvastam a blogodat a minap és lenyűgözött a kitartásod. Utaltam tegnap egy kis virtuális hàtbaveregetèst. Tudom nem sok, de őszintèm remélem össze tud jönni, amit elterveztèl.

Good luck!🍀”

De Viszti Laura üzenete is megérintett

„Szia

😊Olvastam a blog bejegyzésed a külföldi tanulmányod odáig vezető útjáról, és rengeteg dolog átfutott a fejemben… Az első és legfontosabb, hogy gratulálhassak még egyszer, és boldoggá tesz, hogy egy ilyen fantasztikus embert ismerhetek.😊 Kamaszkorunk egy bizonyos részében részt vettünk egymás életében, így azért valamelyest volt szerencsém követni az életutad… Már akkor gondoltam, hogy sikeres leszel a későbbiekben, hiszen mindenben, a sportban, tanulásban, a munkában is hatalmas kitartással, szorgalommal gőzerővel haladtál céljaid felé! Rengeteg ember példaképe vagy már most, és lehetsz a későbbiekben, hiszen ha csak a társadalom felének lenne ennyi bátorsága, kitartása, akarata egy szebb, igazabb jövő felé vehetnénk az irányt. Példaértékű, hogy ember maradtál minden körülményben, és ugyanolyan érdeklődéssel, mosollyal fogadod a kicsiny falud és régi ismerőseid szavait, és nem felejtetted el hogy honnan indultál… Örömmel olvastam, hogy ennyien támogatnak, és a továbbiakban is ezt kívánom Neked! Ad Maiora!”

Amerikai Ösztöndíjak

Ellentétben a magyar ösztöndíjakkal, az amerikai ösztöndíjak esetén lényegesen nagyobb sikert értem el. Ezek elsősorban Amerikába kivándorló, magyar származású tudósok voltak, akik a magyar fiatalok támogatására hoztak létre ösztöndíjat.

Dr. Kiss Elemér és Éva Ösztöndíj

Megpályáztam az Amerikai Magyar Koalíció által 1997-ben létrehozott Dr. Kiss Elemér és Éva Ösztöndíjat. A házaspár mind Magyarországon, mind az Egyesült Államokban egy életen át tartó kötelezettségnek tekintette az oktatás ügyének ápolását, amivel erősen tudtam szimpatizálni.

Külön szeretném kiemelni Bánhidi Noémit, aki a programkoordinátora az ösztöndíjnak. Annyira kedves és segítőkész, és megnyerő személyisége van, hálás vagyok, hogy megismerhettem.

Az ösztöndíjat sikerült elnyernem további 9 társammal, amely 500 dollár támogatást jelent.

Rosztóczy-ösztöndíj

Ahogy a korábbi cikkben is említettem, megpályáztam a Rosztóczy-ösztöndíjat is. Dr. Rosztoczy E. Ferenc alapította, aki később 2017-ben elhunyt. 2005 óta évente közel 50 millió forintot oszt ki  Amerikában tanuló magyar származású diákok számára.

Az ösztöndíj odaítélésének sok feltétele van, köztük legalább két  pártoló, támogató a Magyar Választási Bizottság tagjai közül. Nekem Dr. Sperlágh Melindával és Dr. Keglevich György professzorral sikerült egy-egy beszélgetést megszerveznem, amelynek keretében az eddigi tevékenységemre tekintettel, valamint jövőbeli terveimre nézve örömmel támogattak. Nagyon kellemes társalgást folytattunk, amelyre azóta is nagyon jó érzésekkel gondolok vissza.

Mivel a keret kifogyott 2021-re, ezért 2022 tavaszi félévre, a tervek szerinti utolsó félévre tudtam megpályázni az ösztöndíjat, amit végül sikerült is elnyernem! Az támogatás összege 12.500 dollár, vagyis közel 3,75 millió forint. Ezúton is köszönöm a támogatást! Ez egy óriási segítség a 4. félév tandíjának kifizetésére.

A fenti két ösztöndíj érdem-alapú, a kifizetése után semmilyen ellenszolgáltatást, kötelezettséget nem vártak/várnak el, úgyhogy semmilyen fauszti alkut nem kellett megfontolnom.

A Christian Charity Fund átverés

A GoFundMe kampányomat sok emberrel osztottam meg. Beléptem amerikai magyar csoportokba is, illetve kifejezetten GoFundMe kampány megosztására létrehozott csoportokba. Az egyik alkalommal kommentben rám írt egy Lucy Rutledge nevezetű hölgy, hogy ő kapott 3500 dollár támogatást az alábbi hölgytől, és mindenképpen vegyem fel vele a kapcsolatot, mert az én ügyemre biztos nyitott lenne. Vegyem fel a kapcsolatot Hannah Cruzieval a Christian Charity Fund – Alapítványtól az alábbi címen hannahcruzie229@gmail.com és hivatkozzak rá. 

Fel is vettem vele a kapcsolatot, valamint elküldtem neki a GoFundMe kampányomat is. Meg is érkezett a válasz: 

Hello,
I will like to state this: we don’t make use of a gofundme account cause gofundme keep a portion of money donated. I have our means of Making donation via Cashapp, PayPal, western union or cash mailing and physical cash…and how much you would need to get back on your feet?

Hello,
Szeretném kiemelni, hogy mi nem használunk gofundme számlát, mert a gofundme az adakozott összeg egy részét megtartja. Megvan számunkra az útja a támogatásnak: Casapp, Paypal, western union vagy csekk és készpénz küldése… mennyire van szükséged ahhoz, hogy lábra tudj állni?

Megnéztem a weboldalt, valóban létező és működő szervezet volt. Bár a levél angolsága és nyelvtana furcsa volt számomra. De emiatt nem akartam megítélni, ha lehetőségem van támogatást kapni. Válaszoltam, hogy a jelenlegi helyzetemben 10.000 dollár támogatás a tandíjban nagy segítség lenne, hogy csökkenjen a nyomás rajtam. Meséltem a Vörsi Betlehemről, mint a keresztény vallás egyik fontos állomásáról Magyarországon. 

Meg is érkezett a válasz, csak egy részét osztom meg. A többi érdemtelen.

Hello,
have gone through your stories and which to assist you. We will be donating the sum of $6590 to You is not a problem if you can afford to pay the fee needed to get this done ..the fee is mainly needed so as for us to have the access to Make the transfer to you and it just $89…

/

Hello,
átfutottuk a történetedet, és amiben segítünk neked. Támogatni fogunk 6590 dollárral Téged, nem lehet probléma, hogy megtegyed, hogy egy díjat fizetsz azért, hogy el tudjuk utalni. A díjra főleg azért van szükség nekünk, hogy hozzáférhessünk az utaláshoz számodra és csak 89 dollárt…

Ettől a ponttól tudtam, hogy átverés az egész. Támogatnának 6590 dollárral (közel 2 millió forint), de ezért kérnek tőlem 89 dollár utalási díjat. (kb. 27 ezer Ft)

Innentől kezdve poénra vettem a dolgot. Először írtam nekik, hogy sajnos annyira bajban vagyok, hogy nincsen 27 ezer forintom. Az a kérésem, hogy ezt az összeget vonják le a teljes támogatási összegből, és úgy támogassanak. Beleírtam, hogy természetesen ezt a nemes tettet megosztom a blogoldalamon, és a közösségi médián, és szükség van az ilyen nagyszerű emberekre, mint ő.

Azt a választ kaptam, hogy: “Ez ellenkezik a támogatási politikájukkal… és amint elutalom a 27 ezer forintot, meg fogom kapni a támogatást.” – itt már csak egy mondatban válaszolt, érezte, hogy problémás “ügyfél” vagyok. 🙂 

Azt válaszoltam, hogy “Megértem a politikájukat! El tudják kérem küldeni az Alapítvány nevét és linkjét? Mert történetesen a rokonom egy pap, és fel akarja venni a kapcsolatot az Alapítvánnyal, hogy megbeszéljék a támogatás részleteit, és ezt a nemes cselekedetet imájába tudja foglalni. Isten áldjon!”

Erre már nem kaptam választ…

Hasonló hozzászólással és facebookos megkereséssel találkoztam a későbbiekben újra. Az Alapítvány neve ugyanaz volt, de a név más. Az email cím felépítése is ugyanaz volt. Undorítónak tartom, hogy a nagy támogatás reményét meglengetve próbálnak meg pénzt kicsalni azoktól, akiknek tényleg szüksége van rá.

A Vízum-sztori

Kijutni Amerikába és Vízumot kapni a mostani időszakban felér egy csatával. Első körben az Egyetemnek kell kibocsátani egy F-1 vízumigénylő lapot, amely tartalmazza az MBA program adatait és a becsült költségeket az 1 éves vízum idejére. Ez 74 798 dollár.

Vízum - Pénzügyek
Farkas Dezső – VISA

Ezt az összeget bizonyítanod kell számukra banki bizonylatokkal. De ki a fene tart 22,5 millió forintot a bankszámláján a jelenlegi banki kamatok mellett? Ezt villámgyorsan kellett összeszednem, amiben rokoni és baráti segítséget kellett kérnem. Ez azért is bizalom alapú, mert ők papíron vállalják, hogy biztosítják a fenti pénzösszeget, még ha ez csak elméleti szinten igaz.

VISA és SEVIS díj

Ezt követően be kellett fizetnem a vízum díjat, amely jelenleg 200 dollár. (Trump megemelte.) És azért látszik az amerikai vállalkozói vér, mert be kellett fizetnem pluszban a SEVIS-díjat, amely további 350 dollár.

Mit jelent a SEVIS-díj?

A SEVIS, vagyis Student Exchange and Visitor Information System (Cserediák és látogatói információs rendszer) 1961-ben lett felállítva, és a célja, hogy készítsen egy adatbázist a külföldi és cserediákokról, akik amerikába mennek tanulni. Továbbá feladata, hogy az aktuális vízum státusszal ellássa a nagykövetségeket.

Összefoglalva, azért fizetsz, hogy Amerika nyílvántartsa az adataidat. Jó üzlet, nem?

Amerikai Nagykövetség

Ezt követően az amerikai nagykövetség honlapján bejelentkeztem egy személyes vízum-interjúra, amely jobb esetben max. 5 percet vesz igénybe, rosszabb esetben akár másfél órát is eltarthat. Az utóbbi inkább akkor merül fel, ha te vagy a családfenntartó, és tartósan itt akarod hagyni a családod, vagy ha fennáll annak az esete, hogy azért mennél ki, hogy ott szülj gyereket. Az utóbbi lehetőségét elvetettem.

Elvették az összes elektronikai eszközömet, telefont, laptopot, headsetet. Majd kb. 20 perc várakozás után a konzullal volt egy beszélgetésem. Kifejezetten szimpatikus úriember volt. Elmondta, hogy természetesen megadja a vízumomat 1 évre, de jelezte, hogy elveszítem, ha elhagyom az országot. Erre a mondatra hirtelen felhúztam a szemöldökömet. Kifejtettem, hogy én egy olyan üzleti képzésen veszek részt, amely félévente három kirepüléssel és hazarepüléssel jár, de ezt a mellékelt leírásom tartalmazza. Mondta, hogy az igényem jogos. A következőt javasolja: ezt az igényemet most egyelőre engedjem el. Először kapjam meg a vízumot, mert a jelenlegi Trump-rendeletek mellett már ez is nagy lépés. Ha megvan, akkor utána minden kiutazásnál vissza kell jönnöm a követségre, és „kivételt” kell igényelnem, hogy újra beutazhassak az országba és ne veszítsem el a vízumomat. Úgyhogy 2021-ben aktív látogatója leszek az amerikai nagykövetségnek.

Érzések és gondolkodásmód

Ahhoz, hogy minden területen maximálisat tudjak nyújtani, és mellette a magánéletem se legyen káosz, gyors döntéshozatalra van szükség, nincs idő agonizálni, hanem egyszerűen tenni kell, amit tenni kell.

Egy kutatás során egy vállalkozót figyeltek meg cégalapítás során és kiderült, hogy 150 kulcsfontosságú döntést kellett meghoznia, mielőtt bejegyezte a vállalkozását – kezdve az elnevezéstől egészen az első megfelelő alkalmazott felvételéig. Ha nem lett volna megfelelő hite magában, és magabiztossága a döntések gyors meghozatalára, akkor valószínűleg sosem indult volna el a cég.

Ez az én helyzetemre is igaz.

Az emberek gyakran tapasztalnak belső vitát magukban azzal kapcsolatban, hogy mit akarnak tenni és mit kellene tenni. És ebben az esetben az amit éppen akarsz, sokszor felülbírálja azt, amit kéne tenned. Ez a folyamat vezet később ahhoz, hogy utólag megbánod a döntéseidet. Ehhez kapcsolódik az a pszichológiában nagyon érdekesnek tartott érzés: hajlamosak vagyunk jobban bánni azokat a döntéseket, amiket megtettünk, mint azokat, amiket nem tettünk meg.

Pedig az évek folyamán azok a dolgok, amiket nem tettünk meg sokkal erősebben befolyásolják az életünket, mint gondolnánk. Nem merted elindítani a vállalkozásod? Nem mertél odamenni egy kiszemelt partneredhez? Nem mertél karriert váltani, pedig már évek óta tervezed? Megannyi elmulasztott dolog, ami aztán  feledésbe merül. Én úgy döntöttem, hogy nem mulasztok.  Figyelni fogok magamra, a belső monológomra. Mi az, amit nem merek megtenni?

Ehhez számomra segít Daniel Kahneman és Dan Lovallo belső és külső lencséje. A belső lencse alapvetően a jelenlegi helyzetre fókuszál, ott helyben. A külső lencse sokkal jobb az adatok összegyűjtésében, a helyzet elemzésében és a hosszabb távú megfelelő döntésben.

A külső lencse mindig a tisztább lencse. És természetesen mindig a tisztább lencsét érdemes használni, holott a külső lencse nem az alapértelmezett választásunk konfliktusos helyzet vagy éppen nagy érzelmi töltet (egy hatalmas döntés) esetén.

Ezen úgy tudsz segíteni, hogy felteszed magadnak az alábbi kérdést: ha valaki, akivel törődsz és fontos számodra, ugyanebben a szituációban lenne, milyen tanácsot adnál neki?

Összefoglalás

Összességében az első félév nagyon intenzív és eseménydús volt. Egyrészt egyik oldalról beleadtam mindent, hogy osztályelső legyek, másrészt foglalkoztam a szabadidőmben a Jövőt Építők Generációja Egyesülettel, és a szívemhez nőtt vörsi vállalkozásommal.  Mindeközben folyamatos volt a belső nyomás, hogy megoldást keressek és találjak a pénzügyi teherre, amely félévről félévre megtalál.

A Rosztóczy-ösztöndíjnak köszönhetően a 4. félévem kapott egy nagyobb löketet, viszont a harmadik félév támogatási összege még mindig megoldatlan számomra. Hogyan fogok összeszedni 7,8 millió forintot augusztus 1-ig, még számomra is talány.

De egy biztos, nem adom fel! Ad Maiora!

Ha tetszett a blogcikkem, Farkas Dezső története, és szeretnél még több szakmai cikket/élménybeszámolót olvasni a jövőben, kérlek támogass/oszd meg a cikkemet! Ha még nem olvastad az előzményeket vagy a folytatást:

  1. Farkas Dezső útja a Babson College MBA képzésére
  2. Farkas Dezső – Babson College MBA [Az első amerikai út története]

A támogatást az alábbi bankszámlaszámokon teheted meg vagy kattints a lenti képre!

Név: Farkas Dezső

HUF Bankszámla: HU72 1040 0872 8676 6751 5083 1016

USD Bankszámla: HU97 1040 4072 8676 6751 5083 1016

És kérlek a Közleményben jelöld meg a neved, hogy tudjam, ki az, akinek hálával tartozom, és köszönetemet kifejezve a következő cikkeimben szeretettel írjak róluk.

Farkas Dezső az F.W. Olin Graduate School of Business, Babson College MBA hallgatója, a Jövőt Építők Generációja Egyesület elnöke, valamint a Global Shapers Budapest Hub Alumni vezetője. Beválasztották az 50 tehetséges magyar fiatal közé. Templeton Fellow. Két TEDx előadás fűződik a nevéhez. Az ASEF Young Leaders Summit kiválasztottja Luxemburgban, valamint a Youth Leaders Forum alumnija.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét