A Miami képzés végeztével, a sikeres vizsgák megírását követően úton voltam Bostonba. Izgatott voltam. Eszembe ötlött, hogy milyen régóta várom ezt a különös pillanatot. Már csak egy nap, és megpillanthatom az Egyetem főépületét. El sem hiszem, egy év telt el úgy, hogy nem láthattam a főépületet. Képeket nézegettem, és vágyakoztam. Néha gyerekesen is, de ez engem nem zavart. Vagy Te már elvesztetted a gyerekes álmaidat? Lemondtál róla?
A repülőtéren vártam, hogy megérkezzen a csomagon. Szeretem ilyenkor az embereket megfigyelni. Sok mindent elárul róluk, hogy milyen ruhában vannak, milyen csomagot várnak. Hogyan bánnak a gyerekeikkel, a társaikkal. Hogyan bánnak a csomagokkal. Egy részük szomorú, másszor egyenesen mulatságos.
Egy ingyenes busz vitt be Boston belvárosába a repülőtérről. A pályaudvaron találtam magam. Kicsit megéheztem már, ezért elkezdtem kutatni valami harapnivaló után. Az éttermek nagy része zárva volt, a pandémia hatása mindenhol érződőtt. Nem volt túl sok választási lehetőségem, így egy kínai mellett döntöttem. Alapvetően nem szeretem ezt a fajta ételt, de az éhség rávett. Nem bántam meg, meglepően finom volt a körülményekhez képest. Ennél sokkal rosszabbra számítottam.
Megvettem a 8 dolláros jegyet a vonatra. Az utam egyenesen Wellesleybe vezetett, Boston külvárosába.
Wellesley
Wellesley egy település az Egyesült Államokban, Massachusetts államban, Norfork megyében. Nagy-Boston része (Greater Boston), a népessége 2020-as népszámláláskor 29 550 fő volt. Három nagy egyetem, a Babson College, a Massachusetts Bay Community College és a Wellesley College is itt található.
A Bloomberg szerint Wellesley az egyik leggazdagabb falu az Amerikai Egyesült Államokban. A 36. leggazdagabb falunak számít a top 50 leggazdagabb falu listáján. Magas, 277 508 dolláros átlagos háztartási jövedelemmel büszkélkedhet.
Az út kb. 30 percet vett igénybe, ahol kihasználva a zökkenőmentes utazási időt, a cikkeimet olvastam és készültem az órákra. A szállásom a vonatállomástól kb. 15 percnyi sétára helyezkedett el. Egy, a Babsonról megismert embertől foglaltam szállást, akinek volt egy háza kb. 10 percnyi gyalogútra az egyetemtől.
Amikor megérkeztem és leszálltam a vonatról, nagy meglepetéssel tapasztaltam, hogy leszakadt az ég, ömlik az eső. A megrökönyödöttségemnek az egyik oka az volt, hogy nyári időre terveztem nem volt nálam (eső)kabát. Az előző nap elromlott a wifi berendezésem, ezért internetem nem volt még, Ubert se tudtam hívni. Ettől azért nem estem kétségbe. A Google Maps térképét letöltöttem korábban, és GPS alapon be tudta lőni a telefonom, hogy merre járok éppen. Így hát nekiindultam az esőben.
Bőrig áztam, és hogy bemutassam hősiességemet (vagy inkább ostobaságomat?), felvettem Instán, ahogy egy merő víz vagyok. Az zivatar nem kímélt, már egy vödör vizet ki lehetett volna csavarni a púlóveremből. Élveztem, ahogy bandukolok a svájci jellegű környezetben.
Az út mellett megállt egy nagy dzsip, ahol egy bájos nő felajánlotta, hogy segít és elvisz. Merre megyek? – kérdezte. Mert rossz nézni, ahogy szétázva húzom a bőröndömet. Megköszöntem kedvességét, jeleztem, hogy felesleges aggódnia. Gyakorlatilag 2 perc, és odaérek, így értelmetlen lenne a hercehurca. Éppen még egy instatörténetet akartam feltölteni, amikor a telefonom egyszer csak lefagyott, eltűnt a kép. Elraktam, gondoltam, ha odaérek, és rendbe rakom magam, újraindítom majd.
A szállásom
Megérkeztem a nagy házba, több emeletes volt. Egy pincében kaptam helyet, ahol mindössze egy kis szobám volt emeletes ággyal, és egy asztallal. Kicsit Harry Potter érzésem támadt. „Mindössze” napi 50 dollárért (16 ezer Ft) tudtam kibérelni ezt a kis bagolyodút. Vitathatatlan előnyének számított az egyetem közelsége. Volt még egy számomra kecsegtető vonása, a lakótársak szintén a Babsonon tanultak, ami új ismerkedési lehetőséget teremtett számomra.
A mellettem lévő szobában egy indiai srác lakott, egy félemelettel feljebb két amerikai kosárlabdás fiatal foglalt helyet. A földszinten egy norvég csaj és egy nigériai srác lakott, akikkel később tartalmasan el tudtunk beszélgetni. Volt még 2 lakó, velük pár villámüdvözlést leszámítva nem találkoztam, mert nem jöttek ki a szobájukból. Igazi introvertált alakoknak tűntek.
Elkezdtem berendezkedni a kicsiny szobámban. Öt napot töltöttem itt, úgyhogy próbáltam minél otthonosabbá tenni. Nem beszélve arról, hogy már itt volt az ideje a tanulásnak. A tananyag pörgös volt, számtalan esettanulmány várt rám. Nem volt sok időm lacafacázni. Az időmet, ahogy szoktam, beosztottam elég alaposan és precízen. Mielőtt még megérkeztem, már leegyeztettem több találkozót a hétre professzorokkal, Babson munkatársakkal és diákokkal is. Maximálisan ki akartam használni az itt töltött időt.
A telefon mizéria
Az akklimatizálódás és berendezkedés gyorsan ment szerencsére. Rátérhettem következő kihívásomra: elővettem a telefonom, hogy újraindítsam. Nem reagált semmit. Kicsit aggasztott, de gondoltam csatlakoztatom a laptophoz, aztán csinálok egy biztonsági visszaállítást. Rákötöttem a gépre, elkezdtem a biztonsági visszaállítást, majd kiírt egy Hibakódot. Ez már nem csak kicsit volt aggasztó. Utánanéztem az Apple Szerviz honlapján, mi a fenét is jelent ez a hibakód. Hááát, nem jó hírt. Azt írta, hogy ha nem sikerül a biztonsági mentés, és ez a hibakód jelenik meg, akkor az egyetlen lehetőség, hogy be kell vinni egy Apple Servicebe, ott – remélhetőleg – meg tudják megcsinálni. Mert ez hardver probléma.
Ott álltam, első estém Bostonban, telefon nélkül.
Akkor döbbentem rá, hogy mennyire nélkülözhetetlen ez a mütyür függőség szimbóluma, és a technológia mennyire az életünk kizárhatatlan részévé vált.
- Az összes találkozóm WhatsApp nevezetű programon lett lebeszélve. Ez csak telefonon működik. (Van asztali verzió, de ahhoz is működő telefon kell.) Ebből kifolyólag nem tudtam egyeztetni az osztálytársaimmal, mert WhatsAppot használunk a kommunikációra. Az osztály jó része nem használ se facebookot, se instagrammot.
- Rájöttem, hogy nem tudom használni a Google Mapset. Honnan fogom tudni, hogy hova kell mennem másnap a suliba, és melyik épület hol van?
- Nem tudtam belépni a levelezőrendszerembe (gmail), mert az új bostoni helyem miatt telefonos azonosítást kért, máshogy nem engedte
- Nem tudtam utalásokat végezni, mert az utalás kódja a telefonomra érkezett (volna) meg
- Nem tudtam Ubert (taxit) rendelni
- Nem tudtam belépni a sulis Babson fiókomba, mert a kétfaktoros hitelesítés miatt a telefonra küldi az értesítést (push notification), ezért szükség van rá
- Nem tudtam belépni a kereskedési platformra szintén a kétfaktoros hitelesítés miatt
Miután rádöbbentem a teljes életképtelenségemre, hirtelen nagyon magam alatt voltam. Ezt tetőzte a tudat, hogy Edward Marram professzorral volt megbeszélt kávézásom másnap 11 órára, akivel abban maradtunk, hogy reggel véglegesítjük a helyszínt. És még írni se tudok neki… Hogyan fogunk kommunikálni? Hogyan fogom megtalálni holnap? Honnan tudom, hol találkozzunk? Ilyen és ehhez hasonló kérdések kavarogtak bennem. Ez egy szörnyű este…
Nagyon éhes voltam, este fél 10 volt már. A norvég csajt megkértem, engedje meg, hogy rendeljek kaját a telefonjáról. Kifizetem neki kp-ban. Az éttermek hesszelése közben rádöbbentem, hogy Wellesley nem Budapest, kevés a választék, azok is hamar bezárnak. Az összes étterem 10 órakor zárt, így nem sok időm maradt rendelni. Nagy nehezen kiválasztottam, majd kiírta, hogy a kiszállítási idő 1 óra. Ezen ne múljon az éhségem, mehet! Nem baj, ha későn eszek. Legalább nem üres gyomorral zuhanok az ágyba. Búsan, de reményteljesen visszavetettem magam a tanulásba. Fél órával később dobogást hallok a lépcsőn. Hamarosan üres, pókerarccal előttem állt a csajszi. Sajnálkozva közölte, hogy hoppá, kapott egy értesítést. Sajnos visszamondták a kiszállításomat. És elmúlt 10 óra… Szóval már kaját se tudtam újra rendelni… Ezen a pontom elegem lett a világból. Megérett a pillanat, hogy elmenjek aludni. Mégiscsak üres hassal fogok aludni menni, de már ez sem érdekelt. Csak legyen vége a napnak. Egy mondatot ismételgettem magamban folyamatosan: „Nem tudom miért, de ez még nekem jó lesz!”
Az indiai srác
Ezt tetőzve a szomszédom. Amikor elmész aludni, és úgy érzed, csak el akarod felejteni az egészet és álomba szenderülni. De az se megy… Az ajtóm lyukacsos volt, és külön fűtés a szobámban nem volt. És éjjel arra ébredtem, hogy valami hangosan dübörög és szétfagyok. Kimegyek, és azt látom, hogy az indiai srác a nappaliban bekapcsolt egy mosogatógép nagyságú klímaberendezést, beállította 15 fokra (miéééért?) és az ajtaja elé rakta, hogy a lyukakon keresztül bemenjen a hideg a szobájába. És amellett, hogy nagyon hangos volt, nemcsak a szobáját, de az egész nappalit és ezzel az én szobámat is lehűtötte 15 fokra. Leállítottam a gépet és megkérdeztem tőle, hogy miéééért? És közölte, hogy nagyon izzadós, nem szereti a meleget. De miéééért 15 fok? A 20 se meleg. Szerinte igen. Feltettem hát a nagy kérdést. Indiából jöttél, nem bírod a meleget? Erre reflexből érkezett a válasz: ott se szerette, ott is klímát használt, és örült, hogy eljött onnan. Azon a ponton már annyira pattanásig feszült voltam, hogy közöltem vele, hogy most éjszaka ez nem fog menni, nem érdekel mennyire izzad. Nappal mehet végig a gép, akkor úgysem vagyok itt. De éjjel nem. Én aludni akarok, csendben, és nem hidegben. A tekintetem elárulhatta, hogy az ajánlatom nem alkuképes. Így belenyugodott, és visszament a szobájába. Én visszabandukoltam a szobámba és álomba hajtottam fejem.
Sajnos erről a szuper klímaberendezésről és az ajtóhoz elvezetett tákolmányáról nincsen képem. Kár érte.
Másnap
Reggel nagy reményekkel, hittel teli ébredtem. Az járt a fejemben, hogy bármi is történjék, meg fogom oldani. Valahogy szerencsém lesz. God is on my side – as they say. Úgyhogy megreggeliztem a szokásos zabtejjel a zabpehelyemet. Megkérdeztem a többieket, merre van a suli és mennyi idő odaérni. És elindultam 1,5 órával hamarabb az iskolába, hogy „legyen időm szerencsésnek lenni.”
Az első utam a teszter épületbe vezetett. A Babson College számára van egy külön épület berendezve, ahol bármikor, bárhányszor készíthetsz gyorstesztet és PCR tesztet is. Az utóbbit elfogadják hivatalos dokumentumként is. A vizsgálat villámgyors, mindössze pár perc múlva meg is voltam, beleértve a várakozási időt is.
Amint megvoltam, már a következő lépés lebegett az szemem előtt: ideje felfedeznem a Campus épületét és egyúttal a laptopomnak wifit találni. Az épületek között sétálgatva egyszer csak megláttam messziről a professzort, akivel fél óra múlva a megbeszélt találkozóm volt. Ezt a mázlit!
Begyújtottam a rakétákat! Futás oda, le ne maradjak. Bemutatkoztam, hogy ki vagyok, és miféle. És rögtön a tárgyra tértem, mert láttam, hogy sietős kedvében van. Hol találkozzunk? Rámutatott egy 200 méterre lévő épületre, és mondta, hogy legyen az a kávézó a megbeszélt időpontban! Hálásan megköszöntem, és mentem egyből oda. Egy kávézóban már meg kell, hogy találjuk egymást.
Edward Marram, a professzor
Ed a tanárom volt, a korábbi cikkemben már tettem említést róla. Ha esetleg nem olvastátok volna, Ő a Vállalkozói növekedés (Entrepreneurship Growth) tantárgyat tanította nekünk. Egy legenda az amerikai piacon és az egyetemen is. Az életkora bizonytalan, más tanárok se tudták, csak tippelgetnek. Nekünk se árulta el, pedig konkrétan rákérdezett az egyik osztálytársam. Valahogy 80 év körül lehetett, viszont pallérozott elméjén a kor kíméletlen vasfoga nem ütött csorbát. Ráncairól, akadozó testmozgásáról és kissé görnyedt tartásáról láthattad, hogy nem egy mai fürge ürge, de szavai nyugtatóan hatottak és bölcsességet árasztottak. Korábban atomkutatóként dolgozott Los Alamosnál, és egyike volt azoknak, akik a híres Three Mile Island Accidentnél ott voltak (amikor egy amerikai atomreaktor majdnem felrobbant, és megtörténhetett volna egy Csernobilhoz hasonló eset), és hatástalanították a reaktort. Később egy kutatócéget alapított, ami akkoriban Amerika leggyorsabban növekvő cége lett. Majd a cégét kb. 20 évvel ezelőtt sok száz millió dollárért eladta. Egyik óráján ezt finoman megjegyezte „I sold it for a couple of hundreds of million dollars.” A megjegyzés olyan mindennapi volt, hogy a teremben ülő diákok egy része nem is emlékezett rá később, mikor szóba jött köztünk. Miután nyugdíjba vonult, a Babson College elnöke felkérte, hogy tanítson, adja át a tudását a fiataloknak. Én szomjaztam erre a tudásra.
A kávézás
Az érzés álomszerű volt, és mégis mindennapi. Ott ültem a kávézóban, szemben velem egy üzletember, akinek a vagyona több száz milliárd forint, és mégis úgy teázgatunk/kávézgatunk, mintha ismernénk egymást évek óta. Egyik sztorija után finoman megkérdezte, hogy mi lesz a további programom. Kicsit zavarodottan számoltam be neki szerencsétlen helyzetemről. A telefonom megadta magát, nincs mit tennem, mint keresnem egy Apple szervízt. Gondolom akkor nem tudsz hívni se taxit, se Ubert, mert nincs mivel. – vágta rá. A titkárnője is velünk volt a megbeszélés során, ha közben éppen bármilyen ügy eszébe jutott, megkérte, hogy intézze. Mindjárt oda is fordult hozzá. Nézz utána, kérlek, hogy van Apple szerviz a közelben. A találatok alapján Natick a legközelebbi falu, ahol a Natick Mallban (Natick Pláza) található egy Apple szerviz. Ez hozzávetőlegesen 20 percre van a sulitól. Ennek hallatán Ed felajánlotta, hogy pattanjunk be a kocsiba, mivel az pont útban esik neki hazafelé. Annyi kérése volt, hogy még ugorjunk be a vállalkozási tanszékre 1-2 dologért, aztán mehetünk is.
A sajtbolt
Ednek közben eszébe jutott, hogy hazafelé beugrana sajtot venni. Azonnal neki is fogott a sajtvállalat történetének bemutatásába, amelynek korábban tanácsadói testületi tagja és tanácsadója volt. A kiérdemelt pozícióját mutatta, hogy közvetlenül az épület mögött álltunk meg, és a raktáron keresztül sétálva mentünk be a boltba a szorgoskodó munkások között. Nem a bejáraton, mint minden átlagos, halandó tenné. Örömmel fogadta minden alkalmazott Edet, majd az egyik pultos/kiszolgáló rövid csevegés után hozott neki új, nemrég érkezett sajtokat kostólásra. Egytől egyig végig kóstolta, és ami ízlett neki, rendelt belőle egy óriási, köralakú adagot. Talán az 5.-nél vesztettem el a fonalat. Azon merengtem, hogy egereket tart-e otthon, mert ennyi sajttal egy falkányi rágcsálónak is meggyűlne a baja. Az arcomon a hökkentséget látva felém fordult, és annyit mondott, „sajtokra van szükségem a hajómra”.
Úton Natick felé
Nem igazán izgatta az üzleti életem, jobban érdekelte a magánéletem. Örömmel számoltam be róla, hogy Márti a következő héten hétfőn fog Bostonba érkezni a 3 hetes tervezett nászutunkra. Nem sokkal később kiderült, hogy Ednek és feleségének van 6 macskája. Ez kellemes beszélgetésre adott okot, mert az édesanyámnak is volt otthon 7 macskája. Éppen az élet nagy dolgait vitattuk meg a macskák furmányos viselkedésén keresztül, amikor egyszer csak hozzám fordult: „Gyertek el egy vacsorára a hajómra.”
„Szívesen!” – válaszoltam neki.
Apple szerviz
A Covid miatt korlátozva volt a létszám az üzletben, csak időpontra lehetett műszaki problémával érkezni. Egy órával későbbre kaptam lehetőséget. Mivel sorban álltak a kötelező olvasnivalók a tanórákra, így volt mivel töltenem a holtidőt.
Az Apple alkalmazottnak elsőre nem sikerült aktiválni a telefonomat. Ezért mondta, hogy ez bizony hardverhibás. Egyébként is lejárt már a garanciám, úgyhogy sajnálja, de a telefon nem ér semmit.
Vegyek újat.
Azért fellelkesítettem még pár próbálkozásra. Nem ugrált örömében, de hát mégiscsak az ügyfél az első. Nehogy már feladjuk olyan könnyen. Az élet jutalmazta lelkesedésem, harmadszorra sikerült is életet lehelni a Iphone X-be. Megállapította, hogy jelen állapotában működik a telefon, viszont ötlete nem nincs, hogy mi lehetett a probléma. De legalább működik, ezzel nyugtattam magamat.
Babson College
A többi napot az egyetemen töltöttem. Bementem tanórákra, találkoztam professzorokkal, kávéztam ismerősökkel. Jó volt fizikai jelenlétet és személyes benyomást is társítani a korábban csak online látottak után.
Az éttermi része kifejezetten tetszik a sulinak. Reggel 8-től este 8-ig van nyitva, és „All you can eat” van 10 dollárért, ami kifejezetten csábító ismerve a horror éttermi árakat. Van egy nagy salátabár, és a főételek minden héten változatosak. Telefonos applikáción keresztül tudsz szavazni, hogy jövő héten milyen típusú kaját szeretnél (pl. kínai, indiai, olasz stb. – feltüntetve a konkrét kaját is) és a legtöbb szavazatot kapó lesz a befutó. Külön van egy desszertes bár, és egy reggelihez kapcsolódó ételeket felsorakoztató helyiség is. Egy olyan embernek, aki annyit bír magába gyömöszölni, mint én, ez ajándék. Úgyhogy mindennap edzettem és ide jártam degeszre enni magam. Azon a héten a tanulás-munka-étkezés-sport négyes egyensúlyát kifogástalannak tartottam.
Babson Globe
2019 májusában foglalta el új helyét a Babson Globe (Babson Földgömb), miután véget ért az egy évnyi felújítása. A földgömb még Roger Babson, az egyetem alapítójának ötlete volt azzal a különleges jelentéssel, hogy „lenyűgözze a diákokat és más látogatókat, hogy a világot a maga teljes egészében értékeljék… felkeltve az érdeklődést a világ földrajza, történelme, gazdasága, közlekedése és kereskedelme iránt”. A földgömb megvalósítása Babson ükunokája nevéhez fűződik. Akkor 1947-ben adott 200,000 dollárt az építkezés megkezdéséhez. 1955-ben, mikor elkészült, 25 tonnát nyomott és korában a legnagyobb volt, több tízezer látogatót vonzott évente. Az 1970-es évek végére sajnos a rossz állapota miatt elvontatták, de köszönhetően a támogatásoknak, 2019-re nyerte el új formáját és megkapta új helyét.
A magyar zászló története – 1. felvonás
A földgömb a Kerry Murphy Healey Parkban lett felállítva, amely 114 ország zászlójának nyújt helyet, megemlékezve annak a közel 45 ezer alumninak, aki itt végzett. Felcsillant a szemem, a motivációm az egekben járt. Itt az ideje, hogy megtaláljam a magyar zászlót. A létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen: volt is, és jelenleg is van magyar diákja az egyetemnek. Kis kutatás után megdöbbenve tapasztaltam, hogy nem találom. Sehol sem. Pedig többször is átnéztem, átfésültem a terepet.
Úgyhogy írtam egy levelet az Egyetem elnökének, hogy sajnos nincs meg büszke nemzetem zászlója, és szeretnék vele fotózkodni, elküldeni a családomnak, és a magyar alumni tagjainak. És hogy mi lett az eredménye? Folytatás a következő Bostoni cikkemben olvashatod.
Wellesley College
Az egyik délután a sulitól 15 percre található Wellesley Collegeba is elsétáltam.
Az Egyetem egy privát női egyetem, amit 1870-ben alapítottak. Része a „Hét Nővér” (Seven Sisters) Testvériskolának, amit azért hoztak létre, hogy a nők számára is ugyanolyan esély legyen az oktatásra, mint a férfiak számára létrehozott Ivy League Egyetemek elit oktatása. Az egyetemen szabadművészeteket lehet tanulni, és a U.S. News & World Report szerint 4. helyen áll ezen a területen, és első a női egyetemek között. A leghíresebb alumnik közé tartozik Hillary Clinton és Soong Mei-ling.
A terület gyönyörű vidéken fekszik, kikapcsolódásra és kellemes sétára is nagyon alkalmas. Persze, tekintve, hogy elsősorban nők számára létrehozott egyetemről beszélünk (Harvardi diákok hallgathatnak még át), nem számítottam megszokott látványban, mikor belül sétáltam. De ennyi baj legyen.
Harvard
A bostoni tartózkodásom utolsó napján kimentem a feleségemért a repülőtérre, hogy személyesen fogadjam. A következő hetekben terveztük meglátogatni többek között New Yorkot és Washingtont is. A kocsibérlés tűnt a legészszerűbb megoldásnak. Velünk volt a szerencse, mert amit kiválasztottam kocsit, nem volt elérhető. Ez talán abból is fakadt, hogy az autóbérlő cégek jelentősen leépítették a flottaállományukat a COVID miatt. Így automatikusan egy magasabb kategóriába tartozó járművet, egy Jeepet kaptunk. Ennek kifejezetten örültem, mert biztonságosabbnak és alkalmasabbnak is ítéltem a ránk váró nagy út szempontjából.
Az első utunk a Bostontól nem messze található faluba, Cambridgeba vezetett. Azonkívül, hogy laikusok számára Cambridge könnyen összekeverhető az Angliában található híres egyetemmel, tovább bonyolítja az összefüggéseket, hogy ez a falu két fő részre osztható. Az egyik oldalán a Harvard, a másik részén az MIT foglal helyet. A kettő között van egy kis rész, ami a halandó, átlagos emberek számára van fenntartva. Ez persze így nem igaz, mert a két szuperegyetem miatt olyan magasak a lakásárak és a bérlési díjak, hogy egy átlagember természetesen nem tudja megfizetni.
A Harvardra már korábban is kíváncsi voltam, annak meg végképp örültem, hogy Necz Dani éppen a jogi karon tanult, és felajánlotta, hogy körbevezet minket.
A Harvard Egyetem tagja a Borostyán Ligának (Ivy League), a legnevesebb amerikai egyetemekből álló szövetségnek. 1636-ban alapította John Harvard, ez USA legrégebben működő felsőoktatási intézménye. Magyar vonatkozása is van, többek között Neumann János tiszteletbeli doktora, Kornai János a Közgazdasági Tanszék emeritus professzora. Békésy György, Nobel-díjas is szintén itt dolgozott.
Dani megmutatta nekünk először a Harvard Jogi Karát, majd utána átsétáltunk a Harvard Üzleti Iskolához is (Harvard Business School). Megpillantottam egy ismerős nevet a térképen, úgyhogy azonnal kértem Danit, hogy oda mindenképpen menjünk el: „Farkas Hall.” Azt az épületet Andrew L. Farkas után nevezték el, aki a Harvard Egyetem alumnija, és egyben a Hasty Pudding Club korábbi elnöke is volt.
Viccesnek találtam elsőre nevet. Aztán rájöttem, hogy a Hasty Pudding Club elnökének lenni nem valami elhanyagolható, csekélytelen dolog.
Boston Freedom Trail
Mielőtt tovább indultunk volna New Yorkba, Boston belvárosában tettünk egy kis túrát. Nagyon ötletesen ki van alakítva a Freedom Trail, ahol a kövekbe bele van építve egy téglákból kirajzolódó vonal. Annyi a dolgon, hogy kövesd és a legfontosabb látványosságokat tudod megnézni Bostonban. Első állomásunk Paul Revere háza volt.
Paul Revere
Amerikai ezüstkovács volt, a korabeli iparmágnás, az amerikai forradalom egyik meghatározó alakja és hazafia. Ő segített megszervezni egy titkosszolgálati és riasztórendszert a brit hadsereg megfigyelésére. A „Midnight Ride” (Éjféli Futam)-ról híresült el, amikor az amerikai csapatokat értesítette 1775 áprilisában arról, hogy megérkeztek a britek.
De bementünk a híres bostoni piacra, a Quincy Marketba is, ahol azonnal kiszúrtam és a téren elfogyasztottam az imádott garnélarákomat citrommal és szósszal.
A kellemes időtöltés után útnak indultunk New Yorkba…
Van kérdésed? Kíváncsi lennél valamilyen történetre? Jöhet alul a kommentbe!
—
